Most egy véleményezésre kiküldött központi anyagban olvastam a következőt:
“A hatásos kommunikációs kampányok jól átgondolt, hosszútávú stratégiára épülnek, és a célba vett társadalmi csoportok sajátosságaihoz illesztett formában, több kommunikációs csatornán összehangoltan közvetítenek üzeneteket.”
Elgondolkodtam rajta, mert pontosan tudom, milyen fontos pont ez a munkánkban, és azt is, mennyi más kommunikációs színtér hat még erre az egészre. És azt látom, mások sokkal pontosabb célzásokkal dolgoznak, mint mi. De vajon az-e a jó módszer, az övéké? Mit tudnak jobban, mint mi? Miért hat az erősebben, mint a mienk? Elkezdtem kicsit elemezni magamban ezt az egészet.
Azt hiszem, az alapvető különbség a célokban van. A mi célunk a generációs szegénységben élők életstratégiájának elmozdítása, új utak kiépítésének támogatása, amiben egy tervezhetőbb, kiszámíthatóbb élet körvonalazódhat. Ehhez használjuk a közösségépítést, mert meggyőződésünk, hogy a szegregátumok világából nincs kiút egymás támogatása, közös értékrend nélkül, amit azonban rettentő nehéz összhangba hozni a mélyen rögzült egyéni túlélési stratégiákkal.
Civil szervezetként, az állam mellett, a társadalmi leszakadás problémájában dolgozni különös kihívás. Ami talán a legfontosabb benne (bár sok szervezet nem ezt az utat választja), annak a hatásrendszernek a megértése és befolyásolása, ami egy irányba viszi a folyamatokat. Abba az irányba, ami kivezethet az átörökített nyomorúság mélységéből.
Mert nem elég pusztán a gyerekkel foglalkozni, hiszen ott van mellette a család, a szülők, nagyszülők generációja, ami más üzenetekkel befolyásolja a gyereket, mint amit az iskolában hall. Az, hogy a tudás érték, és biztos pont lehet egy másfajta életstratégia felépítésében, azt a család itt a legtöbb esetben nem erősíti meg. Mondatok szintjén persze igen, “mondom én is, hogy tanuljon, menjen iskolába, stb.” de ez nem valós hatás. Mert ennél sokkal erősebb lesz a következő lépésnél a “hát mit csináljak vele, nem üthetem agyon…én is megbuktam, mégis itt vagyok, stb.”. Ez épül be, ez a minta, és nem csak a tanuláshoz való viszonyulásban.
Iszonyú gyorsan eltelt. Bár ebben a felgyorsult világban ez az érzés állandósult, rohanunk, dolgozunk, a reggeli “forgószél” effektusnak nevezett jelenség, ami felborítja az előzőleg jól eltervezett tennivalók sorát, az egész napot, hetet meghatározza.
Nincs idő megállni, mert mindig jönnek az újabb megoldásra váró feladatok, és nincs idő már arra sem, hogy egy-egy sikeres problémakezelés után megálljunk, örüljünk kicsit, mert rögtön ott a következő. Ez a hajszoltság határozta meg ezt az évet. És mindig kellett tartalékolni energiát arra is, hogy védekezzünk, állandó készenlétben legyünk egy esetleges támadás esetére, mert az ügy képviselete nehezedett az idén is.
Azt hiszem, mindannyian cipelünk gyermekkorban megélt, akkor ránk ható traumákat. Kinek több van, kinek kevesebb. Nem tudom, van-e olyan ember, akinek nincsenek ilyen dolgai, és ezért minden simán megy neki az életben, tökéletesen dönt minden helyzetben, konfliktusmentes a karrierjében és a szűkebb és tágabb kapcsolataiban is. Én -magamat is ideértve...
Az is egy döntés, hogy egy civil szervezetnek mi a célja. Azok, akik a rendszer működési hézagaiban dolgoznak, kitűzhetik azt célként, hogy segítenek azoknak az embereknek, akik e miatt hátrányt szenvednek, vagy megpróbálnak olyan hatással lenni, ami a rendszer hibáit csökkenti. Lehet dönteni egyik, vagy másik mellett, de lehet mindkettőt...
Furcsa ez a munka… vagy inkább a megítélése. Személyes szempontból is. Mindig van, aki azt mondja, hagyjam abba. Mert szerinte nem érdemes harcolnom, megnyerhetetlennek tartja ezt az egészet, más meg félt, vagy sajnálja az erre fordított energiámat, amit másra is fordíthattam volna, aztán, ahogy a helyzet romlik, vannak akik féltenek...
Egy civil szervezet számára a szervezetfejlesztés elengedhetetlen. Mi is gyúrjuk, folyamatosan. Nemcsak azért, mert elmúltam hatvan, és szeretném megélni még, hogy az Igazgyöngy nélkülem is működjön, hanem azért is, mert közben mindig újabb és újabb területek jönnek elő, amivel foglalkozni kell, amiről tanulnunk kell. Mindezt pedig megfejeli a világ hihetetlen...
Sokszor gondolkodom, milyen dolgok jelölik ki az embernek az utat? Mi az, ami mentén elköteleződik, ami arrafelé viszi, hogy látja, érti a célt, azt, hogy mit akar az élettől? Nyilván lehet ezt pozitív mérföldkövek mentén is végiggondolni, meg úgy is, hogy mit NEM akar az ember. Mi az, ami történt...
Hazafele utaztunk. Pestről, a Múzeumok éjszakájáról. A Néprajzi Múzeumban voltunk, két asszonyt is vittem, szép dolgot tanultak meg, az üvegikon festését, ebből tartottak bemutatót, mutatva, segítve az érdeklődőknek a...
Érdekes cikket olvastam az egyik lapban. Az írója azt feszegeti, kit tekinthetünk szegénynek? Mivel világjáró, hozza a példákat a fejlődő országokból, az igen, azok az igazán szegények, akik sosem hordanak cipőt, vagy egy kartonlapon élnek, gyerekestől. Míg a mieink, akik lehetnek hajléktalanok is, a bevásárlókocsik 100 forintosért könyörögnek, ők a...
