Igazából még sosem évfordulóztunk. Ez volt az első. Próbáltuk egész évben a kommunikációban tartani, volt sok kiállításunk, visszaemlékezős posztsorozatunk a Facebookon, ott lehettünk az ARC óriásplakátkiállításán, volt szakmai eseményünk, és igyekeztünk minden riportban, megnyilatkozásban kiemelni ezt a negyedszázados munkát. Szombaton pedig a fővárosban, a FUGA-ban zártuk ezt a kicsit ünnepi évet, egy támogatói találkozóval.
Azt hiszem, olyan lett ez a délután, amilyet akartunk. Semmiképp sem valami “puccosat”, nagy svédasztallal, dress code-dal, mert ez nem illene egy gyerekszegénység ellen küzdő alapítványhoz. Mindig olyan visszás volt nekem azoknak a társadalmi leszakadás ellen szerveződő uniós pályázatoknak a záróeseménye is, ahol láthatóan jelentős összeget fordítottak a vendéglátásra, aminek mind az ára, mind a látványa ellentmondásban volt a program céljával.
Iszonyú gyorsan eltelt. Bár ebben a felgyorsult világban ez az érzés állandósult, rohanunk, dolgozunk, a reggeli “forgószél” effektusnak nevezett jelenség, ami felborítja az előzőleg jól eltervezett tennivalók sorát, az egész napot, hetet meghatározza.
Nincs idő megállni, mert mindig jönnek az újabb megoldásra váró feladatok, és nincs idő már arra sem, hogy egy-egy sikeres problémakezelés után megálljunk, örüljünk kicsit, mert rögtön ott a következő. Ez a hajszoltság határozta meg ezt az évet. És mindig kellett tartalékolni energiát arra is, hogy védekezzünk, állandó készenlétben legyünk egy esetleges támadás esetére, mert az ügy képviselete nehezedett az idén is.
Ez az adventi időszak, az adománygyűjtéssel fantasztikus volt. Azt hiszem, ebben az elmúlt két hónapban annyi minden ért bennünket, hogy idő kell a feldolgozáshoz. A külföldi kiállítások, Ausztria, Olaszország, Németország….a pápai audiencia…..a könyv….az MTA bejelentett támogatása…a Klubrádiós adománygyűjtés, ami jóval meghaladta a tavalyit. Tényleg...
Próbálok pozitív lenni, és most nem a szegénységről írni, hanem az odafordulásról. Az Igazgyöngy karácsonyi videójáról így is azt írták valahol, köszönetnek szántam, de vádirat lett belőle. Nyilván nem megy a köszönet sem úgy, hogy a probléma ne látszódjon, ebben a munkában nem tudok pozitív lenni a nélkül, hogy negatív...
Nagyon elfáradtam az ünnepre. Szerencsére sok volt az odafordulás, az adomány, nőtt hát a falvak száma, a családok, rászoruló gyerekek segítése, nőtt a munka is. A végén már hajnalban keltünk, és késő estig dolgoztunk, hogy minden szeretettel teli csomag célba...
