Hónap: 2024 március

Én is, mint szerintem sokan, nagy érdeklődéssel figyelem Steigervald Krisztián podcastjeit, amiben nagyon érzékletesen magyarázza el a generációk közötti viszonyulásbeli különbségeket. Több dolog is eszembe jutott már, ahogy hallgattam, többek között az is, mekkora felelőssége van a médiának abban, hogy ráirányítja a figyelmet olyan dolgokra, ami a mindennapokban jelen van az életünkben, folyamatos kihívást jelent, sok esetben frusztrációt okoz, és bele sem gondolunk a miértjeibe.  Ez a terület is hiánypótló volt a közbeszédben, tanulunk belőle, jobban értjük magunkat és a körülöttünk levőket is. Persze ehhez kell egy ilyen szakember is, mint Steigervald Krisztián, no meg egy olyan műsor, mint a Friderikusz podcast, ami kellő látogatottsága révén képes bevinni a témát vele a köztudatba, és menedzselni tovább.  Szóval lehetne így is működtetni a médiát, ennek értelme lenne, tudásbővítő funkcióval, ami sokat tehetne azért, hogy jobb legyen az emberek mentális állapota. Ettől azonban messze vagyunk, nem ez a cél, és ezért az eszköz sem ez. Nem magyarázó, közérthető, és az embereket a világ és önmaguk megértéséhez segítő előadásokat kell előtérbe helyezni, hanem a sok pénzért felépített, manipulatív, gyűlöletkeltő, a gondosan kiásott árkokat tovább mélyítő tartalmakat. És ez nem generációs meg nem értés most részemről. 

Tovább olvasom

Meg kell, hogy mondjam, nagyon nehezen élem meg azokat a folyamatokat, amelyek az oktatáspolitikában történnek az utóbbi időben. Olyan fókuszátrendeződések ezek, melyek gyökeresen ellentmondanak mindennek, amiért eddig dolgoztam, harcoltam.  Ami miatt én a pályán vagyok, az annak a vágya, ami az első pillanattól fontos volt nekem, mikor beléptem a tanterembe: a gyermekközpontúság, készségfejlesztés, a holisztikus szemlélet és esélyteremtés pedagógiai alapelveinek teljesítése.  Nos, ezek folyamatosan kikerültek a fókuszokból, nem érzem már ezt a rendszert gyermekközpontúnak, fontosabb helyette egy tekintélyelvű, kényszeresen nemzeti hangsúlyú valami, amiből teljesen kiveszett a gyerekek egyéni problémakezelése. Nincs szó szabad gondolkodásra nevelésről sem, a kétkedés képességének fejlesztéséről, a másként gondolkodás támogatásáról sem. Az ismeretátadás a lényeg, a lexikális tudás, és azok a készségek, melyek az életben való boldoguláshoz nélkülözhetetlenek, pl. a szociális készségek, nem kerülnek elő. Az esélyteremtés lehetősége pedig végleg belevész a társadalom kasztosodását támogató oktatási rendszerbe. 

Tovább olvasom

Sokszor beszélgetünk egy-egy eset kapcsán, és nagyon sokszor azt érezzük, nem azonos következtetésekre jutunk, szakmai alapon sem, az intézményrendszerben dolgozókkal. Próbálom ezt mindig az ügy-kezelő szemlélettel magyarázni, a prevenció hiányával, de gyakran felmerül egy másik kérdés is: ez pedig a rendszerben dolgozók tudása, szemlélete, gyakorlata. Mikor egy-egy kérdést felvetek a facebookon, gyakran kapok utána olyan üzeneteket, hogy nemcsak a rendszerrel van a baj, hanem azokkal is, akik benne dolgoznak. Akik durvábban fogalmaznak, azt írják, szerintük nagyon sok, erre a munkára alkalmatlan személy dolgozik ma az intézményekben. 

Tovább olvasom

Mint minden mögött, amiről írok, ebben is rengeteg tanulás van a részemről. Eleinte (persze még a GDPR előtt) is megkérdeztem, megoszthatjuk-e a fotót, amit készítettem nyilvánosan, hiszen meg kell mutatnunk a szegénységet ahhoz, hogy segítséget kérhessünk.  Ezt akkoriban mindenki értette, nem is volt gond ebből. Később, ahogy maguk a támogatottak is egyre inkább jelen voltak az online térben, látták a fotókat, és elindult a cikizés, csúfolódás, a gyerekek és a felnőttek között is, óvatosabbak lettünk. Hiszen nem akartunk konfliktusokat gerjeszteni, volt e nélkül is elég. Aztán ott volt a közvélemény is, a maga előítéleteivel, és általában nem a szegénységet, hanem a rendetlenséget, a környezet ápolatlanságát vették le a fotókról információként, ami megint a negatív hatást gerjesztette, és ezt sem akartuk fokozni.  Szóval, elkezdtük másképp vinni a vizualizálást, gondosan válogatva a fotók között, kerülve a személyeket, stb. Az iskolai, tanodai, közösségi pozitív fotókkal nem volt baj sosem, persze ebben is mindent a GDPR szabályai szerint viszünk. 

Tovább olvasom

Úgy látszik, megkerülhetetlenül visszalépünk arra az útra, amit már egyszer sikerült elhagyni: a romapedagógiához. “A romapedagógia alapjai és az együttnevelés, felzárkóztatás szakmódszertana” tartalommal ajánlott a héten az oktatási rendszer továbbképzést, akkreditáltat. A szakma egy része sosem tudta ezt magáévá tenni, én sem tudom értelmezni. Megbélyegzőnek tartom, és alapjaiban elfogadhatatlannak. Ez ugyanis akkor állná meg a helyét, ha nemzetiségként tekintek a romákra, de akkor logikus lenne, hogy legyen minden nemzetiségre külön szakmódszertan, pl. német, szlovák, román, stb. Ami teljesen szakmaiatlan, ezt ugye azért mindenki el tudja fogadni, és több alapvető emberjogi kérdést is felvetne.  Akkor mi miatt kell külön szakmódszertan hozzájuk? Nyilván a szocializációs minták miatt, ezért tért vissza is, de akkor ezek szerint ennek etnikai meghatározottsága van? 

Tovább olvasom