Az vitathatatlan tény, hogy minden gyermek tehetséges valamiben. A fejlesztésükhöz nélkülözhetetlen lenne az erre fókuszáló segítség, hogy a legtöbbet hozhassák ki magukból.
A hátrányos helyzetű gyermekek tehetséggondozása téma sok konferencián, vannak az iskolarendszerben is elindított folyamatok erre, mégis úgy érzem, az egész csak arra jó, hogy megint kipipáljunk valamit, mintha minden rendben lenne, itt is, ugyanúgy, mint a jobb társadalmi státuszú gyerekek esetében.
Próbálom mindig megérteni azokat is, akik a döntéseket hozzák. De azt látom, valahogy felborult az egyensúly. Megváltozott az attitűd, ami leginkább abban nyilvánul meg, hogy a hatalom megtartása érdekében belemerevedett a rendszer a tévedhetetlenség álságos és veszélyes állapotába. Mert azt kell, hogy mutassák, mindenben a regnáló hatalom meglátása a jó, az ő döntéseik megkérdőjelezhetetlenek, és már ott tartunk, hogy aki ezt kritizálni meri, az ellenség.
Tudom, ez mindig a hatalom sajátja, de azt is látom, hogy folyamatosan csúsztunk ebben egyre mélyebbre. Mert azért korábban voltak szakmai szempontok…az ember jobban érzett valamiféle szakmaiságot, és abban ugye, legalábbis a normális szakmaiságban benne van az önreflexió képessége is.
Vannak dolgok, ami ellen küzdünk, de a tudáshiány és a szocializáció miatt, még ha eszközökkel segítjük is, nagyon lassú a folyamat, amiben eredményt tudunk felmutatni.
De muszáj mozgatni, nekifutni újra és újra, mert ha hagyjuk, a csírája sem teremtődik meg a változásnak.
Ilyen a szájhigiéné kérdése is. És ennek nem csupán anyagi okai vannak, ha ingyen biztosítjuk, akkor sem tud még tömegesen és tartósan beépülni. Pedig a kellemetlen következményekkel nap, mint nap szembesülnek, mégsem lesz természetes napi rutin a fogmosás.
Több beszélgetésben vettem mostanában részt, ahol a kérdés a bevonódás támogatása volt, a motiváció felébresztése. Nagy kihívás ez, mind a gyerekeknél, mind a felnőtt közösségekben.
Azt tanultuk valamikor, hogy a motivációnak belülről kell jönnie, anyagi dolgokkal, kötelezővé tétellel nem lehet felépíteni. Nos, ezt muszáj megcáfolnom. A generációs szegénységben, a mindennapok túlélésében, az állandó vágyakozásban ugyanis eleinte muszáj a tárgyiasult dolgok motivációs erejére építenünk. Muszáj innen indítani, hogy elmozdulás legyen. Az azonnali “eredmény” megtapasztalásától, tárgyiasult formában.
