Hónap: 2023 május

Ezt a napot sok szempontból meg lehet közelíteni. Lehet örömködni, és szomorkodni is. Lehet a felelősségeket hangoztatni, család-oktatás-gyermekvédelem-állami rendszer megközelítésben is. Nézőpont kérdése, honnan, mit akarunk kiemelni.  Mégis, összességében nézve nem állunk túl jól. A közoktatásunk mára elvesztette esélykiegyenlítő funkcióját, ma sokkal inkább erősíti a társadalom kettészakadását. A gyermekvédelemből egyre több sokkoló történet és adat kerül nyilvánosságra. Mára már világossá vált az is, hogy a “családok védelme” szlogen bizonyos családok védelmét jelenti, akik a társadalmi leszakadásban érintettek, ők nem férnek bele a képbe. Róluk egyszerűen nem vesznek tudomást. Az átalakuló, központilag irányított, támogatott és erőltetett értékrend hívei és passzív befogadói pedig őszintén hiszik: így lesz jövője az országnak. A szűk, egyre gazdagodó elittel, a holdudvarukban szintén jól élő csoportokkal, akik a lojalitást adják a gazdasági jólétért cserébe, és a csendben vegetáló tömegekkel, akik abban szocializálódtak, hogy “aki közel van a kondérhoz, az mindig megszedi magát”, ez mindig így volt, ezt el kell fogadni, és remélni, hogy aki hallgat, azt nem fenyegeti semmi. Azt békén hagyják. Számukra ez és ennyit jelent a demokrácia.

Tovább olvasom

Az egész esélyteremtő munka, főleg, ha adományokból finanszírozott, nagyon pontos tervezést igényel. Nagy kérdés, hogyan lehet az adományokra tervezni? Tervezni egy ilyen időszakban, ami gazdaságilag egyre nehezebb mindenkinek, és közben látva azt is, hogy állami odafordulásra a civilek felé nem számíthatunk. Legalább is az olyan civilek támogatására nem, akik nem illeszkednek a regnáló hatalomhoz, mert a tevékenységük mutatja az állami rendszer működési hibáit, és még hangot is adnak ennek. Mert jobbá szeretnék tenni azt. Kérdezte most tőlem valaki, aki szintén alapítványi keretek között tart fenn iskolát, hogy a státusztörvény vajon mit jelent ránk, nem állami fenntartókra nézve. Rengeteg kérdés van, ami most értelmezhetetlen, amibe szerintem bele sem gondoltak a döntéshozók. De így volt ez korábban is, emlékezhetünk a minősítésekre, amit toldozgattak-foltozgattak tovább, mert bevezetése után kiderült, hogy a pedagógus az nemcsak a tantermi oktatót jelenti, hanem pl. az óvónőt, vagy a gyógypedagógust is, esetleg a lakásotthonban dolgozó pedagógust, és hozzájuk más típusú célok és feladatok társíthatók. És persze így is tele vagyunk abszurd helyzetekkel, nálunk pl. az iskolatitkári álláshelyet tanári végzettségű tölti be, aki földrajz szakos. Hogy le tudjuk hívni rá a diplomást bért, minősülnie kell. Az, hogy mi művészeti iskola vagyunk, és nálunk nincs földrajz tanítás, nem számított. Le kellett bonyolítanunk az egészet óralátogatásostól, mindenestül, más iskolába bekérezkedve, hogy megfeleljünk a szabályoknak. Komolyan, nem tudtam, hogy sírjak, vagy nevessek ezen. 

Tovább olvasom

Elkészült az éves jelentése az alapítványnak… Szép lett, látványos, és meggyőző. Ahogy nézegettem, elgondolkodtam azon, hogy mennyire nehéz egy ilyenben összefoglalni az eredményeket, eseményeket, de úgy, hogy közben a probléma mélysége, a kudarcok is érezhetők legyenek. Mert így, ha ránézek, úgy tűnik, minden szuper. Nincs benne a küzdés, az, hogy hányszor kell a padlóról felállni, hányszor kell beismerni, hogy alulmaradtunk, hány dolgot kell elengedni, mert képtelenek vagyunk hatni rá.  Persze tudom, ez, nem az a műfaj. Egy ilyen jelentésnek meggyőzően kell mutatnia a munka céljait, értelmét, a hozzáadott értékeket, tömören, számokkal alátámasztva. Nem alkalmas felület arra, hogy a problémát is érthetővé tegye. De akkor jó-e így? Hiteles képet tudunk-e így kommunikálni vele a munkánkról? No persze így is hosszú, mivel minden területről szerettünk volna beszámolni kicsit… és mennyit rágódtunk rajta, hogy tömörebb legyen!

Tovább olvasom

Az első pillanattól látszott a munkánkban, hogy csak közösségfejlesztéssel lehet valamilyen eredményt elérni. Az egyéni kríziskezelés is csak akkor hat megfelelően, közösségi üzenettel megerősített. Ha a közösség is igazságosnak érzi, a szolidaritás érzésével viszonyul hozzá, és nem irigységgel, bántással.  A segítő tevékenységben a kríziskezelés csak eszköz lehet a változásokhoz, és nem cél. Sajnos nagyon sok esetben, sok szervezetnél is, magánszemélynél is célként jelenik meg, így is gondolják jónak, hiszen a segítségnyújtás a céljuk, az adomány rászorulókhoz juttatása. Azt szeretnék, hogy megoldódjon valamilyen krízishelyzet, ami átmenetileg meg is oldódik, de rövidesen újra szükség lesz segítségre, mert az illető élete újratermeli azt.  Ha pedig akkor újra megoldást kap mástól, hamar megerősödik a tanult tehetetlenség, és túlélési stratégia épül fel erre az egészre. 

Tovább olvasom