Sok harcom volt már ezzel a témával, és rendre alulmaradtam. Ma is kiabálok persze, van most is órám szegregált tanulócsoportban, pontosan ismerem a problémát, annak minden beágyazottságával.
Néha felbukkan döntéshozói szinten is a téma, hiszen a kötelezettségszegési eljárás elvár némi intézkedést, most újra olvashattunk a törvényjavaslatról, ami 10%-os forrásmegvonással illetné a meghatározott mértékben szegregáló hatású iskolákat. Nyilván itt sem volt társadalmi egyeztetés, bár már ez is rég csak a látszat miatt működtetett valami, és nem lehet kétségünk arról sem, hogy a napokban elfogadják, a diszkriminációellenes intézkedéscsomag részeként.
A legnagyobb bajom ezzel most is az, hogy látszatmegoldásnak tartom, olyan, mintha történne valami, de a valóságban magában a problémában nem lesz változás. Marad a megoldás az adminisztratív területen, vagy egy-egy apró elmozdulásból kommunikálnak általuk rendszerszinten értelmezett megoldást, amit mindig elő lehet rántani, ha kritika van, mint pl. a szerzetesrendek hhh-s iskoláit az egyházi iskolák szegregáló hatásának elfedésére.
Ilyen látszat volt az Antiszegregációs Kerekasztal az EMMI-ben, vagy az antiszegregációs munkacsoportok működtetése a tankerületeken belül, melyek a ténymegállapításokon kívül nem tudnak látható változást generálni pl. azért sem, mert a szegregáló hatású egyházi iskolák csak megfigyelőként vannak benne jelen, nekik “nem írhat elő semmit a tankerület”. És nekem ilyen a HEP is, a Helyi Esélyegyenlőség Programok, bár ezért már kaptam a fejemre, hogy ne általánosítsak az én tapasztalataim alapján, mert ez mindenhol máshol remekül működik. De szerintem ez nem egy élő valami, a települések többségében egy előírt kötelező dokumentum a fiókban, amit időről időre felül kell vizsgálni. Az ennek való megfelelést legtöbbször egy szakértő elvégzi (jól emlékszem az első körre, mikor több települését megnéztem, és csak a falvak neve volt kicserélve, néhol még az adatok sem), vagy vannak összehívott megbeszélések róla, ami a süketek párbeszéde, hiszen mindenki máshova tartozik, más elvárásokkal, protokollal, az iskolák a tankerülethez, az óvodák az önkormányzatokhoz, a rendőrség a BM-hez (persze a többi is, de azért itt másképp), a gyermekjólét-gyámügy a járáshoz, az egyházakat meg nem is érdekli a dolog, stb. De az elgondolás nyilván jó lenne, mármint az összehangolás, és biztosan van, ahol ez működik a társadalmi egyenlőtlenségek felszámolásáért, csak én nem látok ilyet.
Az összehangolás pedig azért nem megy, mert igazából ez a rendszer nem alkalmas rá. Rendszerszinten lehetne csak esély a változtatásra, ahhoz azonban valós politikai szándék kellene, ami nincs meg. Az ok pedig egyszerű: ez a folyamatosan eszkalálódó probléma nem szavazatszedő. Aki ezt kezdi el piszkálni, számolhat vele, hogy a hatalomért vívott harcban alulmarad, szavazatokat veszít. Jobb tehát érdemben nem foglalkozni vele.
A rendszerszintű változások azonban csak a hatalmon levőktől várhatók, és itt a kígyó a farkába is harapott. Aki hatalomra akar kerülni, annak célszerű kerülni a témát. Vagy ügyesen kihasználni, ami még célravezetőbb. Gyűlöletet kelteni, “erős kezű” megoldásokat az egyik oldalon, és manipulálással megvenni a szavazatokat a másikon. Ez utóbbinak olyan oktatási rendszert kell elérhetővé tenni, amiben a manipulálhatóság szintjén maradnak, és hálásak lesznek az előrehozott családi pótlékért a beiskolázások idején, a közmunka lehetőségéért, az őket minden veszélytől “megvédő” kormányzásért.
Az érdekek világosan látszanak, mindenki képviseli ezt, ki nyíltan, ki fű alatt, a közös bennük, hogy mind áthatja a jövőben nem gondolkodás, a pillanatnyi érdek. Már többször írtam arról, ezek hogyan láthatók az oktatást tekintve, de most, a törvényjavaslat miatt újra előveszem.
Nézzük hát az oktatási szegregációhoz fűződő érdekeket sorban:
A politikai döntéshozóknak mindig olyan társadalmi csoportot kell megerősíteni, ami támogatja őket. Ez nem a leszakadók tömege. Bár egyre többen vannak, a manipulálhatóságukkal kisebb kockázatot képviselnek, csak jól felépített kommunikáció kell hozzá, az előző blogokban épp ezekről írtam, olyan kommunikáció kell, ami a “célcsoporthoz illeszkedik”. A most regnálók a társadalom felső, pár százalékos rétegét erősítik, gazdasági alapon, a középosztállyal pedig próbálják elhitetni, hogy a nehézségeikért kizárólag Brüsszel, Soros, a háború, stb. a felelős, ami ellen a kormány “elkeseredett harcot vív”, értük. Ha esetleg váltás lenne, egészen biztos, hogy a következő kormány sem a leszakadókkal foglalkozna, hiszen neki is megerősítő tömeg kellene, akikre számíthat, akiknek a szavazataiért megküzdött, akiknek ígért, és az ígéreteket be kell tartani. Az oktatási szegregáció biztosan nem fog a lista élén szerepelni. A politikának ez nem érdeke.
Az egyháznak érdeke az oktatási szegregáció, hiszen használhatja az iskolákat annak a látszatnak az igazolására, miszerint erősödő vallásosságra reflektál az egyházi iskolahálózat, miközben pont fordítva van a dolog, az iskolákkal próbálja megerősíteni ezt. „Nem az iskolák a fontosak, hanem a gyülekezetépítés”. Igaz, hogy a KSH adatok pont az ellenkezőjét igazolják, de a templomba vonuló iskolai osztályok illúziójában visszacsatolást lát ez az egyházi érdek. És pénzügyileg sem rossz a történet, az állami iskolákhoz viszonyítva.
A településnek is érdeke a szegregált oktatás, hiszen, ha támogatja azt a szülői elvárást, hogy legyen kétféle iskola választására lehetőség, és a maga eszközeivel asszisztál ahhoz, hogy a plusz pedagógiai munkát igénylő gyerekek külön iskolában tanuljanak, akkor meg tudják tartani a jobb társadalmi státuszúakat a településen. De alapjában véve nem ez jelenik meg célként, hanem az, hogy igazából rájuk számíthatnak majd az önkormányzati választásokon, a leszakadók befolyásolhatósága egyben kiszámíthatatlansággal is párosul.
A szülőknek érdeke a szegregáció fenntartása, a többségi szülőknek egyértelműen, ki áldozná be a gyerekét egy rossz politikai döntéseken alapuló, esélykiegyenlítő funkcióval nem bíró oktatási rendszer megjavításáért? Sokak számára érthetetlen módon a kisebbségi szülők sem lázadoznak. Egy olyan társadalmi csoporttal megértetni a minőségi oktatás jelentőségét, akinek az életstratégiáját nem az iskola határozza meg, nem egyszerű. Ők csak azt szeretnék, ha a gyerekük a megszokott közegben lenne, a hozzájuk hasonlók között, akikkel a konfliktusokat rég átörökített módon kezelik, nincs is gyakorlatuk másra, olyanra, amit a többségi szülők elvárnak. Itt bekapcsolódó hatás az előítéletesség, ami mindkét oldalról működő valami, és a társadalomból, a közbeszédből folyamatos megerősítést kap.
Az iskola számukra nem a jövőt jelenti, hanem a jelent, amiben megfelelnek (többnyire) az iskolába járás kötelezettségének, de ennyi. Túl kell lenni rajta, az eredmény mindegy, és az „én is ilyen voltam, én is megbuktam, én is lógtam, én sem tanultam meg rendesen olvasni, még is itt vagyok” viszonyulás lesz a valós, minden más csak látszat marad.
A gyerekek? Nos, ők ebbe nőnek bele. A gyermeki jogok ismerete, az érdekérvényesítés tanítása nálunk még gyerekcipőben sem jár. A társadalmi leszakadásban érintettek semmit sem fognak az oktatási szegregáció hatásaiból, nem értik azt sem, miért vezet az út számukra egyenesen a leggyengébb szakiskolába, ahonnan 16 évesen kiesnek. A többségi csoport szocializációja más, ők a szülőktől kapott viszonyulásokat hozzák, ami a fentebb említettek miatt nem inklúziópárti.
A pedagógusokról se feledkezzünk meg. Akik nem szegregálódó iskolákban tanítanak, ők nem fognak iskolát váltani, sőt, ha előírják nekik sem teszik meg, vagy ha igen, biztosan nem azzal a viszonyulással, ami változást hozna. Nem érdekük, mert nagyságrendileg több munkát jelent, a felzárkóztatás sikerélményét pedig nem értelmezi teljesítményként a rendszer. A szegregálódásban érintettek hatásrendszerében a kiégésfaktor olyan mértékű, hogy vagy már kiégett zombiként működnek, ahol az egyetlen érdek a túlélés, vagy megszállottak, de ez utóbbiból egyre kevesebb van. Az oktatási szegregáció erősíti a pedagógusok elvándorlását, és ezen önmagában sem a plusz pótlék, sem az iskolarendőr nem segít. A módszertani megújulás vágyát és lehetőségét is eltemette a szegregáció felerősödése.
Akárhogy értelmezem, nem látok esélyt a változásra. Ez a rendszer nem lesz esélykiegyenlítő strukturális változás nélkül. Lehet kozmetikázni, úgy csinálni, mintha… De így, ebben a szerkezetben és működésben a mai iskola csak növeli a társadalmi egyenlőtlenségeket. Aminek a hatását nem a jelen, hanem a jövő fogja megmutatni. Csak akkor már nem tudom, lehet-e fordítani rajta..