930. A társadalmi leszakadás etnicizálása
930. A társadalmi leszakadás etnicizálása

930. A társadalmi leszakadás etnicizálása

Úgy látszik, megkerülhetetlenül visszalépünk arra az útra, amit már egyszer sikerült elhagyni: a romapedagógiához. “A romapedagógia alapjai és az együttnevelés, felzárkóztatás szakmódszertana” tartalommal ajánlott a héten az oktatási rendszer továbbképzést, akkreditáltat. A szakma egy része sosem tudta ezt magáévá tenni, én sem tudom értelmezni. Megbélyegzőnek tartom, és alapjaiban elfogadhatatlannak. Ez ugyanis akkor állná meg a helyét, ha nemzetiségként tekintek a romákra, de akkor logikus lenne, hogy legyen minden nemzetiségre külön szakmódszertan, pl. német, szlovák, román, stb. Ami teljesen szakmaiatlan, ezt ugye azért mindenki el tudja fogadni, és több alapvető emberjogi kérdést is felvetne.  Akkor mi miatt kell külön szakmódszertan hozzájuk? Nyilván a szocializációs minták miatt, ezért tért vissza is, de akkor ezek szerint ennek etnikai meghatározottsága van? 

Tovább olvasom

929. A prevenció eltűnése
929. A prevenció eltűnése

929. A prevenció eltűnése

Amikor megkezdtük ezt a munkát, még megvolt a fogalom is, és korábbról is voltak megtapasztalásaim arról, hogy része ez az emberekkel foglalkozó munkaterületek szakmaiságának.  Kutakodom egy ideje, hogy mikor tűnt el…. de nem tudom pontosan belőni. Tény, hogy ma már nyomokban sem látni, nemcsak a napi munkában nem találkozunk vele, de magával a szakkifejezéssel se nagyon. De vannak helyette történések. Tragikus esetek, melyek kihangosodnak (vannak persze, amelyek nem, vagy csak később), akkor pedig többnyire az érintettek személyes felelőssége körébe soroltatik a dolog, és ezzel el is van intézve. Minden lenyugszik, és minden marad a régiben. Aztán jönnek újra és újra az esetek. Számomra ezek azt jelzik, hogy az ügyszempontú megközelítés erősödik, az okokat pedig senki sem firtatja, merthogy abban már tetten érhető más is. És tulajdonképpen minden mindegy, a lényeg, hogy mindig a "célcsoport" a hibás. Mintha az intézményrendszernek feladata sem lenne a változások generálása, menedzselése.  A feladat pedig kimerül abban, hogy a rendszer létezik. Az, hogy a funkcióját mennyire tölti be, nem lényeges. Hiszen az a döntéshozók szerint, és sokszor úgy tűnik, a benne dolgozók szerint is betölti, csak ott vannak azok, akikkel csak a baj van, mert munkát adnak a rendszernek.

Tovább olvasom

928. Erőt meríteni
928. Erőt meríteni

928. Erőt meríteni

Hogy mi az, ami érzelmileg legmegterhelőbb ebben a munkában? Számomra a gyerekek helyzete, élete, traumái…a megrendíthetetlen nyomorúság. És nemcsak számomra, azt hiszem, hanem a kollégáim számára is. Hiszen reggelente, a napindító megbeszéléseken, az előző napi tapasztalatokról beszámolva, mindig megtapasztalom ezt. És bármennyire igyekszünk, hogy pozitívan, mosolyogva kezdjünk a napnak, vannak történetek, amelyek ezt nem engedik. Ilyenkor külön erő kell ahhoz, hogy túllendüljünk a dolgon, és nekifogjunk a napnak. Sokszor nem is kell történet…csak egy-egy mondat, elszólás, ami mögött nekünk ott van maga a problémahalmaz, annak összes hatásával. Lehet, más túl is lépne rajta, de mi nem tudunk. Mert a mondatok mögé látunk. Ilyenkor mindig arra gondolok, mekkora szakadék van a társadalomban. Hogy jobban érthető legyen, írok egy példát. A sárga tus, amit használunk a suliban, valamilyen ok miatt egy idő után megbüdösödik. A minősége marad, csak büdös. Mindig mondjuk a gyerekeknek is, hogy ne lepődjenek meg, ez van, nem tudunk vele mit kezdeni. Az egyik kollégám meséli, hogy megszagolta egy tanítványunk, és megállapította: olyan szaga van, mint a döglött patkánynak.  Én nem tudom, milyen szaga lehet egy döglött patkánynak, és szerintem sokan szintén nem tudják. De ő tudja. Mert találkozik a helyzettel. Másik kollégám hozzáteszi, hogy nála pedig az egyik gyerek, aki szintén megszagolta, azt mondta, a szaga olyan, mint egy osztálytársának. Nem viccből mondta, nem is nevetett rajta senki, csak bólogattak. Hogy tényleg olyan. 

Tovább olvasom

927. Megoldáskeresés
927. Megoldáskeresés

927. Megoldáskeresés

Sokszor írok ennek a munkának a nehézségeiről, és arról is, mekkora kihívás ebben dolgozni. Inspiráló kihívás, hiszen az ember mindig keresi a hatékonyabb megoldásokat, ugyanakkor erős tükörtartás is, hiszen a kudarcok itt mindig kódolva vannak. Ami talán könnyebbség, hogy egy idő után kezdtek mintázatok előbukkanni, amiben aztán a kiszámítható reakciók megerősítést adtak nekem: lám csak, kezded érteni a problémákat.  Ez a megértés nálam erősen párosult egy önfejlesztéssel, mert nemcsak maga a probléma fedte fel újabb és újabb rétegeit, hanem én magam is egyre több változást éltem meg önmagamban. Le tudtam vetkőzni azt a fajta romantikus elköteleződést, ami az elején engem is megérintett, és aminek a csapdájába sokan beleesnek, ahogy látom. Ez kifele él csak, másoknak szól, egy olyan szerep csupán, amiben nincs sem igazi tudás, sem hitelesség (de önbizalom jóval több, mint pl. bennem.) Az én elköteleződésem a folyamatok megértésén alapul, nekem ez a legfontosabb, ez motivál, a viszonyulások értelmezése és a megoldáskeresésben megalapozódó állandó kétkedés. Míg előbbi mindig a pozitívumokról szól, hiszen így felel meg az áhított képnek, az utóbbiban lehet a negatív dolgokról, a kudarcokról is beszélni. Az előbbihez nem szükséges alázat, az utóbbinál létfeltétel. Az előbbinél csak időszakos kilépés van a komfortzónából, ez utóbbi állandó jelenlétet jelent.

Tovább olvasom

926. Az érdekek metszéspontjában
926. Az érdekek metszéspontjában

926. Az érdekek metszéspontjában

Huszonöt év után sem tudok betelni azzal, ahogy a társadalmi leszakadás jelenségeinek értelmezésével mindig újabb és újabb összefüggéseket találok. Ezek egy része a terepi munkából jön, olyan, ami a szakirodalomból nem tanulható, más része pedig épp egy-egy szakirodalmi fogalom kapcsán ad olyan szempontot, ami alapján felfedezek egy új összefüggést. Szóval, mindig jön valami, amit átszűrök az eddigi tapasztalatokon, és utána még  jobban értem ezt az egészet.  Most pl. az érdekek kapcsán kezdtem el gondolkodni. Mert olyan gyakran hallani: a gyerek érdeke, a családok érdeke, a nemzet érdeke, a döntéshozók érdeke, stb.  Bár így felsorolva olyan, mintha mind egy irányba mutatna, a valóságban azonban inkább ellentmondásokat látni, és nem ideális egységességet.  Vajon miért nem? Mi befolyásolja, alakítja, deformálja? Talán az, hogy az érdekek a belső és külső hatásokban formálódnak… és ez a társadalmi leszakadás szempontjából fontos kérdéseket vet fel.  A generációs szegénységben élő családok érdekeit a saját életstratégiájuk határozza meg,  és ennek sok ütközési pontja van az intézményrendszerben megfogalmazódó, ott által elvárt érdekekkel, amit persze a szakpolitika/politikai érdekei határoznak meg. Miért feszül vajon ekkora ellentmondás ebben az egészben?

Tovább olvasom

925. Költségvetés, béremelések
925. Költségvetés, béremelések

925. Költségvetés, béremelések

Ebben a sokrétű tevékenységben, amit az Igazgyöngyben végzünk, nagyon fontos elem a területekkel való megfelelő egyensúlyozás a bérpolitikánkban is. Az egységek, mint a gyerekek fejlesztésével foglalkozó  iskola, tanoda, a szociális és közösségfejlesztő rész és a társadalmi vállalkozás egyformán fontos, hiszen mind erősíti a másik hatását, önmagában egyik sem elégséges a változásokhoz.  Bocsánat, hogy az Igazgyöngy esélyteremtő rendszerét az államéhoz hasonlítom, de mivel a munkánk minden eleme lemodellezi az állami rendszert (hiszen mindenhol van olyan működési hézag, amiben kell segíteni, az oktatástól az egészségügyig, a kríziskezeléstől a családgondozásig, a munkahelyteretéstől a településfejlesztésig), így a bérek szempontjából is tudok egy képet mutatni. Ez a kép pedig, amiben az állami kötelezettségek minket is keretek közé szorítanak, nagy kihívást jelentenek. Sok esetben éreztem, hogy vállalhatatlan, ellentmondásos hatások között kell a szervezetünket megtartani, a biztonságos működést biztosítani. Szóval, a felvetődő problémák azt hiszem kicsiben is mutatják az elcsúszott fókuszokat, melyeket nagyban is értelmeznünk kell.

Tovább olvasom

924. Gondoskodáspolitika
924. Gondoskodáspolitika

924. Gondoskodáspolitika

Még nem írtam erről, volt elég nagy publicitása, kormányzati és ellenzéki oldalon is, egymásnak tökéletesen ellentmondva. Talán ez is szemléletesen mutatja, hogy mennyire összeolvadt a pártpolitika és a szakpolitika. Szembehelyezkedés, durva minősítések szorították ki a vita lehetőségét is, itt is, mint mindenhol máshol. Az alapprobléma a felelősség kérdése. Azt rögzítették ebben, hogy először is az egyén, aztán a család, majd az önkormányzatok, egyházak, civilek és végül az állam felelőssége, és szerepvállalása a döntéshozók számára elfogadható sorrend a szociális problémák megoldásában.  szerveződik ez, az minden országnak a saját társadalmi közegébe, történelmébe van beágyazódva. Van ennek az egésznek tudományos megközelítése is, irányvonalak, melyek szerint szerveződik a szociálpolitika. Az egyén szabadságát központba helyező liberális vonal, a szolidaritásra hangsúlyt tevő szociáldemokrata modell, és a konzervatív, ahol a meglevő társadalmi rend stabilitását kívánja támogatni a szociálpolitika. Az, hogy hol, mi mentén szerveződik ez, az minden országnak a saját társadalmi közegébe, történelmébe van beágyazódva. Nincs minősítés, hogy az egyik jobb, mint a másik, azt hiszem, nincs is ebben tökéletes modell, ami biztosra vehetően jól működik, mert a szociális helyzet összetett, és folyamatosan változó probléma és minden ország magának formálja, a kormányai által képviselt érdekek szerint. Amiről azért tudjuk, hogy gyakran elég furcsa viszonyokat teremt. 

Tovább olvasom

923. Hideg, január, fűtés
923. Hideg, január, fűtés

923. Hideg, január, fűtés

Amikor mínuszok vannak, mindig sokkal nehezebb. Állandóan tele vagyok félelemmel, nem hűl-e ki valaki a támogatottjaink közül. A kollégáim már mondják, hogy nem szabad ezen ennyire szorongnom, ennek a terhét magamra vennem, mert nem oldhatom meg a fűtésgondját egész télre, senkinek. Nyilván, értem én, és tudom, hogy amivel tudunk, segítünk. Az ünnepre a kapcsolatrendszerünkben együttműködő családoknak brikettet osztottunk, aztán az önkormányzat is adta a szociális tűzifát, mégis, van, ahol már nincs semmi. Hogy hova lett? Nos, ez elég összetett. Egy része nyilván átvándorolt máshoz. Tartozásba, italért, dohányért, készpénzért. Töredékéért az értékének, de amiért azonnal pénzt lehet kapni, az mindent felülír, nincs alkudozás, azonnal gazdát cserél, sokszor még haza sem ér a tüzelő. Persze, erre lehet azt mondani, magára vessen, ha utána fázik, vagy megfagy. Nem gondolkodott előre, nem hibáztatható senki, csak ő.

Tovább olvasom

922. Huszonöt év
922. Huszonöt év

922. Huszonöt év

1999-ben alapítottam az Igazgyöngyöt. Akkor még hittem abban, hogy az oktatásban megoldást kereshetünk a nyomorúság megtörésére, a társadalmi leszakadás mérséklésére. Az első tíz év alatt, amikor az iskolán keresztüli hatást próbáltuk, rá kellett jönnöm, hogy ez nem elég. Még a jó oktatás sem lenne elég, ez meg, ami most van…nos, ez csak növeli a társadalmi egyenlőtlenséget.  Tizenöt éve annak, hogy először családgondozást társítottunk az oktatás mellé. A családokkal kiépített szoros kapcsolat pedig megmutatta ennek az egésznek az iszonyú bonyolultságát, és kijelölte számunkra az utat is: a közösségfejlesztésbe ágyazott komplex problémakezelés útját. Ezen kezdtünk el haladni, lépésenként, tanulva, figyelve, elemezve, próbálkozva, folyamatosan bővítve a tevékenységeinket. 

Tovább olvasom

921. Hétvége, vagy munkanap
921. Hétvége, vagy munkanap

921. Hétvége, vagy munkanap

Írtam már egyszer-kétszer erről, de azt hiszem, mindig jó elővennem a témát, egyrészt, mert van, akinek új lehet, és muszáj elmagyaráznom, hogy érthetőbb legyen, másrészt, mert mindig alakul, változik minden, ez is. Szóval, mikor elkezdtem, a teljes rendelkezésre állás idejét éltem. Egy hónap alatt ötszáznál is több visszahívós sms-t kaptam, ha nem hívtam vissza rögvest, nyomban jött a következő. Többször is. Nem számított, hogy elmúlt este nyolc, vagy, hogy épp a vasárnapi ebédhez ültünk le a családdal. Akik beszélni akartak velem, nekik azonnal kellett elmondani, mire lenne szükségük, vagy épp gyorsan be kellett mószerolni valakit. Már nem tudom, ki volt akkoriban nálunk, de figyelmeztetett, és jól megjegyeztem, hogy az állandó rendelkezésre állás a szociális munka (vagy munkás) halála. Mivel már egyre terhesebb volt nekem is, és kezdtem érteni valamit ebből az egészből, próbáltam szabályokat alkotni.

Tovább olvasom