950. Változásmenedzselés és tudatosság
950. Változásmenedzselés és tudatosság

950. Változásmenedzselés és tudatosság

Huszonöt év távlatából az ember pontosan látja a tudatosodásban is a fejlődést. Gyakran eszembe jut, milyen jó lett volna az elején tudni azt, amit most tudunk. Mennyivel könnyebb lett volna, mennyi tévutat megspóroltunk volna. Tervezem is, hogy a nyugdíjas években fogok erről írni egy összefoglalót, hogy másoknak könnyebb legyen. Azért is érzem ennek a fontosságát, mert mindig vannak, akik tanácsért fordulnak hozzám, segítsek, valami hasonlót szeretnének, mint az Igazgyöngy, írjam meg, hogy kezdjenek hozzá, hogy csinálják.  Írtam már valamikor a “kovász emberekről”, akik képesek a környezetükben úgy működni, mint a kovász a kenyértésztában, hatással vannak másokra, elindítanak felfelé ívelő folyamatokat, pozitív változásokat generálnak a környezetükben, valamilyen területen. Ők azok, akik úgy érzik, tenni akarnak valamit, amitől jobb lehet a világ. Sokan vannak ilyenek, nem is gondolnánk, mennyien! De sokan kudarcokkal szembesülnek, úgy érzik, egyedül vannak, falakba ütköznek újra és újra, és nem tudják, kihez fordulhatnának, ki adhat tanácsot, segítséget, biztatást. Vannak, akik fel is adják, reménytelennek érzik a helyzetet, és megkeseredve élnek tovább, próbálva a bennük maradt űrt betölteni valamivel. 

Tovább olvasom

949. A lenyúlástól a büszkeségig
949. A lenyúlástól a büszkeségig

949. A lenyúlástól a büszkeségig

Az emberek mindenhol sokfélék. A generációs szegénységben is. Itt is találunk mindenféle embert, a mindent elvárótól a nehézségekkel egyedül megküzdőkig, a szelíd megértőtől az agresszívan támadóig, az átláthatóan becsületestől a másikat kihasználó ügyeskedőig. Éppen ezért nehéz elfogadtatni és működtetni egy olyan rendszert, amivel mindannyian egyetértenek. Sokszor elmondtam már, de mindig vannak új követők, akik talán nem hallották, hogy amikor elkezdtem ezt az egészet, sokkolt a gyerekek helyzete, a szegénység, a lepusztult lakóterek, és, mivel semmit sem tudtam még erről a világról, azt gondoltam, jót teszek, ha adománnyal segítek. Ha adok, mindent, ami nekik nincs, nekem meg van, vagy meg tudom szerezni. Kértek, én meg adtam. Sőt, ahol nem kértek, ott még ajánlottam is. Mindent elfogadtak. Aztán lassan felismerték bennem a lehetőséget, és folyamatossá vált egyrészt a kérés-áradat, másrészt a saját maguk pozícionálása azért, hogy ők többet, jobbat kapjanak.

Tovább olvasom

948. Lányok, jövő
948. Lányok, jövő

948. Lányok, jövő

A szocializációs minta erősségéről sokat írtam már. A generációs szegénységben mindennél jobban hat ez, az életstratégiák ebben épülnek fel, ezzel szemben a mai iskolarendszer vajmi kevés hatással bír.  Az életminőség szintje is szocializál, amibe születnek, azt szokják meg, pont úgy alakítják maguk körül a dolgokat, ha felnőttek lesznek, mint ahogy otthon látták, ha egyáltalán vannak olyan szerencsések, hogy elköltözhetnek a szülői háztól. Látszik ez a háztartásvezetésen, a környezetükön, a kertművelésen, a gyereknevelésen, a munkavállaláson, a szórakozáson, mindenen.  Szocializálnak a túlélési stratégiák is, miből van pénz, mi ad megélhetést, mivel tudják kielégíteni a fogyasztói világból rájuk ömlő, érzéseik szerint szükségletté vált vágyaikat. A legnagyobb gond, és erről is sokat írtam már, hogy a túlélési stratégiák nem a legális, felelős munkavállaláshoz, és nem is a tanuláshoz kötődnek. Az olyan lehetőségek, mint a boltocskázás, üzletelés, pénzért fuvarozás, az eladósododással nem foglalkozva a személyi kölcsönök felvétele, az áruhitelek közötti lavírozás, a kriminalizáció kínálta utak meghatározók ebben.

Tovább olvasom

947. Megküzdeni az eszköztelenséggel
947. Megküzdeni az eszköztelenséggel

947. Megküzdeni az eszköztelenséggel

Írtam már többször is arról, mennyire nehéz beismerni, ha nem tudunk hatni, micsoda küzdelem elfogadni, hogy nem lehet mindenkit megmenteni. Pedig el kellene tudni fogadni ezt, hiszen nem tudunk helyettük élni, helyettük gyereket nevelni, megélhetést biztosítani, és ha semmilyen módon nem megy a partnerré tevés, akkor magunk miatt meg kellene tudni élni az elengedést is. Ami persze nem megy. És ha valaki azt gondolja, messziről, hogy ilyen nincs, mindenre van megoldás, azt kell, hogy mondjam, vannak helyzetek, mikor ezt nem látni. Leginkább ott - és erről is írtam már többször - ahol az integrálható értelmi fogyatékosság széles skáláján helyezett el valakit a rendszer gyerekkorában, majd az általános iskola elvégzése után hirtelen elfelejtődik, hogy a döntési, életvezetési képességekkel bármi gond lenne. Innentől nincs segítség, tanácsadás, semmi. Él az illető ahogy tud. 

Tovább olvasom

946. Elvonulós-tervezős nap
946. Elvonulós-tervezős nap

946. Elvonulós-tervezős nap

Nagyon sok területen dolgozunk, folyamatosan kísérletezünk azon is, hogyan lehetne ezt az egész beavatkozási rendszert vizualizálni, az egymást erősítő hatásokat világossá tenni valami egyszerű ábrán, de ezt még nem sikerült kitalálnunk. Mindegy, hogy a szervezeti ábra felől, a foglalkoztatási struktúra felől közelítek, vagy a hatások felől, az egész ugyanolyan bonyolult, átfedésekkel teli. De talán pont ez a lényege, a minden mindennel összefüggés elve, talán pont ez hiányzik az állami rendszerből, ezeknek az összefüggéseknek az ismerete és a kezelése. Ebben aztán mindig van munka, gondolkodnivalót talál benne az ember, a vezetőség, a csapat, és persze az egészet rugalmasan igazítani kell még a folyamatosan változó társadalmi-politikai közeghez. Szóval, mindig újra és újra rá kell nézni az egészre, hol tartunk, jó struktúrában dolgozunk-e, hol gyenge a hatékonyság és miért, vagy hol mérhetünk pontosabban. Ezt viszont nem lehet úgy, hogy közben a napi munka is velünk van, mert abban képtelen az ember megfelelően ilyen szintű kérdésekre koncentrálni. Így megpróbálunk elvonulni egy, másfél napra, hogy csak ezzel foglalkozhassunk. (Amíg persze a többi kolléga mindezt biztosítja számunkra azzal, hogy az alapfeladatokat viszik.)

Tovább olvasom

945. Akikkel nem megy…
945. Akikkel nem megy…

945. Akikkel nem megy…

A problémahalmaz, melyekben a generációs szegénységben a családok élnek, iszonyúan nagy. Küzdünk ezzel, stratégiaszerűen, minden elemében, folyamatosan. Vannak sikerek, elmozdulások, visszarendeződések, aztán újra pozitív változások. Zömében ilyenek. Többnyire haladunk. És vannak, ahol a változás minimális, a visszarendeződés túl gyakori, és az ember úgy érzi, nem talál tartósan fogást a helyzeteken, kudarc, kudarc hátán. Miközben ezekben a családokban is gyerekek vannak, akiknek az életét egyszerűen nem bírjuk más vágányra állítani, mint a szüleiké.  Tudom, mikor erről beszélek, mindig azzal vigasztalnak, hogy nem lehet mindenkit megmenteni. El kell engedni azokat, akiken nem lehet segíteni. “Ti megpróbáltátok, ha náluk nincs hajlandóság, nem lehet a végtelenségig próbálkozni. Azokra kell fordítani az energiát, akikben ott a szándék a változásra, akikkel sikerül partneri viszonyt kialakítani.”- hallom gyakran.  Ha ez ilyen egyszerű lenne….  Talán még menne is, ha felnőttekről lenne csak szó. De a gyerekek miatt nagyon nehéz azt mondani: feladom, elengedem ezt a családot. Belehal a lelkünk minden kiemelésbe, kórházban maradó újszülött helyzetébe, miközben pontosan tudjuk, jobb helyen vannak ott, mint a családban.

Tovább olvasom

944. Túlélési stratégiák
944. Túlélési stratégiák

944. Túlélési stratégiák

Mikor egy-egy felkérést kapok, akkor mindig átgondolnom az előadás fókuszának megfelelően, új szempontok szerint a társadalmi leszakadás különféle problémáit, a tapasztalataink alapján. Sokszor ilyenkor találok új hivatkozási pontokat is, amivel jobban meg tudok értetni valamit, vagy egyszerűen csak rákényszerülök, hogy összegyűjtsek olyan dolgokat, amit korábban még nem tettem leg.  Most pl. a túlélési stratégiák között a jövedelemhez jutás különféle módozatait írtam össze.  számba venni, miért nem a legális munkavállalás ad jövedelmet számukra. Ez sem egyszerű, két fő részből tevődik össze, az egyik a tudások, képességek csoportja. Van-e szakmájuk, olyan, amivel el tudnak helyezkedni, és megfelelőek-e a munkavállalói kompetenciák? A másik a munkalehetőség, van-e olyan közelségben, ami a család mellett bevállalható, elérhető, vagy nagyobb távolságra, hetekre el kell-e utazni érte, esetleg költözni az egész családnak?  A mobilitás nehéz kérdés a tartalék nélküli családoknak, és pontosan látni a hatását annak is, ha a családfő egy hónapban csak egyszer jön haza. 

Tovább olvasom

943. Nem mindegy, hova születik valaki
943. Nem mindegy, hova születik valaki

943. Nem mindegy, hova születik valaki

A tételmondatunk, hogy nem egy gyerekekkel akarunk százat lépni, hanem százzal egyet, jelzi a rendszerszintű hatás szándékát. Az egyes gyerek is fontos persze, hiszen sok kicsi sokra megy…de közben azok, akikkel nem történik semmi, az ő hatásuk a tömegességük miatt erősebb marad, és mellette eltörpül a szegénységből kitörők sikerének hatása. Ha a rendszer esélykiegyenlítő lenne, az tömeges hatást eredményezhetne, sok-sok gyereket hozna jobb helyzetbe, és adná meg nekik a kiteljesedés lehetőségét.  Persze az ember nem tud nem figyelni arra, aki kitűnik a többi közül. Még akkor is, ha a kitűnés viszonylagos. Vagyis, nem mindegy, hogy valaki sok jó között  kiemelkedő, vagy a sok gyenge között tűnik ki. Látszik ez pontosan egy szegregálódó iskolából jó eredménnyel erősebb középiskolába kerülő gyerekeken, akik aztán az általános iskolai jelesből a kettes szintre csúsznak vissza.  generációs szegénységben élőknél pedig minden azon dolgozik, hogy visszahúzza őket. Azt hiszem, ebben a társadalmi csoportban minden gyermek traumatizált. Nem tudok most egyetlen olyan gyereket sem említeni a kapcsolatrendszerünkben, aki ne sérülne abban a közegben, ahol él. Küzdünk, persze, segítünk, ezer szálon, mégis, sokszor azt érzem, csak kármentést végzünk.

Tovább olvasom

942. A sikerek szükségessége és csapdája
942. A sikerek szükségessége és csapdája

942. A sikerek szükségessége és csapdája

Tudom, a világ ma nem az önreflektív, hiteles kommunikációra épít, hanem a sikerekre, akkor is, ha nincsenek, hiszen lett egy tökélyre fejlesztett eszközünk ehhez, a kommunikációs platformok, amiben a hatás a legfontosabb, és a valóság háttérbe szorul. Épp ma mondta nekem valaki, hogy átgondolandó küzdelem az ennek megváltoztatására irányuló munka, mert egyszerűen minden a sikerkommunikációra épül, áthatja és uralja az élet minden területét. Átgondolom én, újra és újra, de mindig oda lyukadok ki, hogy ha nem beszélünk csak a sikereinkről, akkor egyszerű kérdésnek tűnik a társadalmi leszakadás problémaköre is, miközben a sok sikeresre kommunikált program ellenére még mindig velünk van, sőt növekszik a szegénység. Még mindig nem találunk fogást azon, hogyan lehetne csökkenteni azt, és sikeresen támogatni olyan új életstratégiákat, amelyek mentén tömegesen sikerülne változást elérni.  És most teljesen mindegy, hogy állami, vagy civil programokról beszélek, a lényeg ugyanaz: mindenki sikereket mutat fel, és közben…..még mindig ugyanott tartunk.

Tovább olvasom

941. A gyűlöletkeltés
941. A gyűlöletkeltés

941. A gyűlöletkeltés

Mindenkit sokkolt a szlovák miniszterelnök, Robert Fico elleni támadás. Nem sokkal előtte volt a pozsonyi tüntetés a média szabadságáért, ahol párhuzamot is vontak a magyarországi helyzettel.  Most sokan gondolhatják, akik ezt a blogot olvassák, hogy mi köze ennek a “nyomor széléhez”? Nyugalom, nem fogok itt külpolitikai elemzésbe kezdeni, ehhez nincs elég tudásom, az, amit idekapcsolok, az a mintázat miatt lehet fontos. A tanulságait nem először említem itt, most, az események kapcsán hozom elő újra.  Keserves felismerés volt számomra látni, hogy az emberek bizonyos viselkedési mintázatában mennyire nincs különbség társadalmi csoportok között. Sokáig hittem, hogy a tudás-és képességhiány miatt ezek a viszonyulások összehasonlíthatatlanok azokkal, akik a tanulás miatt más életstratégiát építhettek. Aztán rájöttem, hogy nem. A hatalom mindenhol ugyanolyan mintázattal működik.  Nagyon szeretném ezt a tükröt tartani…már csak azért is, mert ebben a “hatalomért mindent” jelenségben igencsak sértőnek találnák a tanult szereplők az összehasonlítást. Mert a morális érzéket már rég felülírta bennük az önteltség, és ehhez társul egy nagyfokú lenézés is, mindenki irányába, a szegregátumok világával való összevetést nem is értenék. Pedig - ezt is leírtam már párszor-  kellene minden politikusnak egy évet ezekben a szétesett, lehetőségeitől megfosztott közösségekben tölteni, fejlesztő munkával. Hogy megértsenek összefüggéseket, megtanuljanak alázatosak lenni, és rákényszerüljenek az önismeret fejlesztésére. 

Tovább olvasom