Magam sem gondoltam, hogy ennyi reakciót vált ki az emberekből a Partizánnak adott interjúm, amiben az elmúlt 16 év gyerekszegénység elleni civil munkánkat nehezítő, gátló, nyomasztó állami tevékenységről számoltam...
Még nem írtam erről, volt elég nagy publicitása, kormányzati és ellenzéki oldalon is, egymásnak tökéletesen ellentmondva. Talán ez is szemléletesen mutatja, hogy mennyire összeolvadt a pártpolitika és a szakpolitika. Szembehelyezkedés, durva minősítések szorították ki a vita lehetőségét is, itt is, mint mindenhol máshol.
Az alapprobléma a felelősség kérdése. Azt rögzítették ebben, hogy először is az egyén, aztán a család, majd az önkormányzatok, egyházak, civilek és végül az állam felelőssége, és szerepvállalása a döntéshozók számára elfogadható sorrend a szociális problémák megoldásában.
szerveződik ez, az minden országnak a saját társadalmi közegébe, történelmébe van beágyazódva. Van ennek az egésznek tudományos megközelítése is, irányvonalak, melyek szerint szerveződik a szociálpolitika. Az egyén szabadságát központba helyező liberális vonal, a szolidaritásra hangsúlyt tevő szociáldemokrata modell, és a konzervatív, ahol a meglevő társadalmi rend stabilitását kívánja támogatni a szociálpolitika. Az, hogy hol, mi mentén szerveződik ez, az minden országnak a saját társadalmi közegébe, történelmébe van beágyazódva. Nincs minősítés, hogy az egyik jobb, mint a másik, azt hiszem, nincs is ebben tökéletes modell, ami biztosra vehetően jól működik, mert a szociális helyzet összetett, és folyamatosan változó probléma és minden ország magának formálja, a kormányai által képviselt érdekek szerint. Amiről azért tudjuk, hogy gyakran elég furcsa viszonyokat teremt.
Sokat tipródom… Ha valamivel, valakivel nem értek egyet valamiben, mindig próbálom az ő szemével is nézni a dolgot, az ő szempontjait is érteni, hogy ne legyek elutasító, hogy találhassak egy pontot, amit megértek nála, és innen próbáljam újraértelmezni a magam álláspontját...
