Hónap: 2023 szeptember

Most egy véleményezésre kiküldött központi anyagban olvastam a következőt:  “A hatásos kommunikációs kampányok jól átgondolt, hosszútávú stratégiára épülnek, és a célba vett társadalmi csoportok sajátosságaihoz illesztett formában, több kommunikációs csatornán összehangoltan közvetítenek üzeneteket.” Elgondolkodtam rajta, mert pontosan tudom, milyen fontos pont ez a munkánkban, és azt is, mennyi más kommunikációs színtér hat még erre az egészre. És azt látom, mások sokkal pontosabb célzásokkal dolgoznak, mint mi. De vajon az-e a jó módszer, az övéké? Mit tudnak jobban, mint mi? Miért hat az erősebben, mint a mienk? Elkezdtem kicsit elemezni magamban ezt az egészet. Azt hiszem, az alapvető különbség a célokban van. A mi célunk a generációs szegénységben élők életstratégiájának elmozdítása, új utak kiépítésének támogatása, amiben egy tervezhetőbb, kiszámíthatóbb élet körvonalazódhat. Ehhez használjuk a közösségépítést, mert meggyőződésünk, hogy a szegregátumok világából nincs kiút egymás támogatása, közös értékrend nélkül, amit azonban rettentő nehéz összhangba hozni a mélyen rögzült egyéni túlélési stratégiákkal. 

Tovább olvasom

Azt talán mindenki megtapasztalta már, hogy ahol sok szemét van, ott könnyebben szemetelnek mások is. Nagy küzdelem nekünk is, hogy ne legyen lehangolóan szemetes minden. A házak zöme körül rendezett, vagy viszonylag rendezett már a környezet, ahol erősebb az önfenntartási képesség, ott mindig is rendezett volt, ahol ez gyengébb, nos, ott elég változtatos a kép. Van, ahol semmit sem tudunk hatni, és van, ahol szakaszosan.  A településeken a háztartási hulladék kukába gyűjtése és elszállítása persze nagy segítség, mi is segítünk intézni, ha valaki költözik, és nincs kuka, hogy legyen mihamarabb, mert így megakadályozhatjuk, hogy a ház körül gyűljön a szemét. Mert pontosan tudjuk, hogy az elszemetesedett telek mellett hamarosan ott lesz a hulladék az utcán is, mindenhol az árokban, ott lesz az elhagyott telkeken, a bokrok alatt, majd a településre vezető úton is. Ahol meg sok a szemét, ott hamar kialakulnak illegális szemétlerakók is, és a szomszédos településeken élők is azt gondolják, ha oda kiviszik, ahol már eleve van, az jó megoldás lehet. A szemét meg csak gyűlik…sok esetben veszélyes hulladékkal együtt. Nemrég ért minket az a döbbenetes felismerés is, hogy bevált gyakorlat a háztartási hulladék elásása. Ami környezeti szempontból vállalhatatlan, ráadásul akadálya, hogy azon a területen művelés alá fogja a kertet bárki, miközben erre is gyúrunk, a kiskert-programban.

Tovább olvasom

A kríziskezelés legnehezebb pontja, hogyan segítsünk úgy, hogy közben aktivitásra ösztönözzünk, ne az un. tanult tehetetetlenséget erősítsük. A “nekünk jár” szemlélet alaposan beépült már a problémába, a “mit teszek én?” felépítése pedig kínkeserves munka. Ha valakinek szükségleteiben hiánya van, és más azt kielégíti, megoldja, akkor az erősödik meg, hogy “majd megoldja más, hiszen én nem tudom, nincs lehetőségem, nem értek hozzá, én áldozat vagyok”, stb. És az illető, ahelyett, hogy felmérné a saját erőforrásait, lehetőségeit, elvárja a segítséget, és az energiáját arra fordítja, hogy kérjen,újra és újra, elérje a potenciális segítségadókat, ebben az internet szélesre tárta a kaput.  Az Igazgyöngyben évek hosszú sora ment el azzal, hogy közösen, velük, kialakítsuk a fejlesztő segítségnyújtás rendszerét. Kegyelmi pillanat volt számomra, mikor az elején ők maguk jelezték, hogy nem igazságos az adományozásunk, mert sokan becsapnak minket, eladják amit kapnak, aztán újra kérnek, stb. Nagyszerű kapaszkodó volt, mikor ők maguk kimondták, “nem jár” a segítség, annak kell adni, aki maga is próbálkozik a problémái megoldásán. Innen indult el a közösségfejlesztésbe ágyazott adományozás, kríziskezelés is, amit mindig rugalmasan alakítunk, megbeszélünk velük, és persze kínáljuk a lehetőségeket is arra, hogy kapcsolódhassanak az előrelépés egyelőre általunk menedzselt útjaiba. 

Tovább olvasom

Ez a munka, ami mellett elköteleződtem sokat formált és formál ma is rajtam. Most egy kis “sorozatban” összefoglaltam, hogyan változtam a generációs szegénységben élőkkel végzett munka hatására, mi változott bennem azzal, hogy a munkát nem csupán egy segítő tevékenységre korlátoztuk, hanem próbáljuk az állami rendszeren belüli megoldásokat megkeresni, ami ebben az átpolitizált világban nem egyszerű.  És van még egy terület, amit nem jártam körbe, ami szintén az ügy-képviseletet jelenti, de nem az állami rendszerrel, hanem a közvéleménnyel kapcsolatban. Ami persze megint csak nem egyszerű kihívás, mert egyrészt szintén átpolitizált, másrészt nagyon fontos, mert a hozzá kapcsolódó nyilvános kommunikációban a támogató kapcsolatok építését is jelenti. Mondhatjuk úgy, hogy innen tudnak rólunk, itt érjük el a legtöbb embert,  hiszen a közösségi média ma fontos információforrás, segít láthatóvá tenni dolgokat. Sok esetben innen tud rólunk a média is, innen indulnak a megkeresések, ami további hatásokat gerjeszt. No meg az is fontos, hogy itt még saját szándéka szerint hangosíthat ki dolgokat az ember. Meg kellett tanulni ezt is, és felelősséggel jelen lenni benne. Persze ez is könnyebb lenne egy kiszámítható közegben, de ma már semmi sem az. És nagyon kell figyelni arra, hogy az ember ne ártson…hanem ha lehet, inkább javítson az egyre romló helyzeten. 

Tovább olvasom

Az előző blogbeírásban azt próbáltam kicsit körüljárni, hogyan hatott rám a szegregátumban végzett munka, hogyan ismertem fel az összefüggéseket, csapdákat, milyen fontos volt ehhez a folyamatos önreflexió, és mindennek hatására milyen változások történtek és történnek bennem.  Most egy kicsit arról írnék, ami a terepen kívül van, de meghatározza azt is, ami ott történik, és ezért nem tudom függetleníteni én sem magam tőle. Ez pedig a közeg, amibe ez az egész probléma beágyazódik. Két nagy területe van, amelyek persze szintén összefüggenek, a mindenkori állami intézményrendszer, ami politikai meghatározottságú és a közvélemény, melyet a politika egyre markénsabbanl formál. Sok civil szervezet gondolkodik úgy, hogy ezzel nincs dolga, az alapszabályok is rögzítik, a civil szervezet nem végezhet pártpolitikai munkát, ami nagyon helyes, bár mindenkire egyformán vonatkozna. Nincs is probléma azokkal a civil szervezeti tevékenységekkel, melyek nem az állam működési hézagaiban szerveződnek, hanem pl. a sport, a hagyományőrzés terén, ők most szerencsésnek is mondhatják magukat, hiszen a két dolog elég meghatározó “nemzeti” értékként jelenik meg a döntéshozók értékrendjében. No és ott a kultúra, ez azért már nem ilyen egyszerű, mert ebbe sok minden beleférhet, itt már erősen megjelenik a politikai megítélés, ami aztán a működés támogatásában vagy ellehetetlenítésében ölt testet.

Tovább olvasom