Azt talán mindenki megtapasztalta már, hogy ahol sok szemét van, ott könnyebben szemetelnek mások is. Nagy küzdelem nekünk is, hogy ne legyen lehangolóan szemetes minden. A házak zöme körül rendezett, vagy viszonylag rendezett már a környezet, ahol erősebb az önfenntartási képesség, ott mindig is rendezett volt, ahol ez gyengébb, nos, ott elég változtatos a kép. Van, ahol semmit sem tudunk hatni, és van, ahol szakaszosan.
A településeken a háztartási hulladék kukába gyűjtése és elszállítása persze nagy segítség, mi is segítünk intézni, ha valaki költözik, és nincs kuka, hogy legyen mihamarabb, mert így megakadályozhatjuk, hogy a ház körül gyűljön a szemét. Mert pontosan tudjuk, hogy az elszemetesedett telek mellett hamarosan ott lesz a hulladék az utcán is, mindenhol az árokban, ott lesz az elhagyott telkeken, a bokrok alatt, majd a településre vezető úton is.
Ahol meg sok a szemét, ott hamar kialakulnak illegális szemétlerakók is, és a szomszédos településeken élők is azt gondolják, ha oda kiviszik, ahol már eleve van, az jó megoldás lehet. A szemét meg csak gyűlik…sok esetben veszélyes hulladékkal együtt.
Nemrég ért minket az a döbbenetes felismerés is, hogy bevált gyakorlat a háztartási hulladék elásása. Ami környezeti szempontból vállalhatatlan, ráadásul akadálya, hogy azon a területen művelés alá fogja a kertet bárki, miközben erre is gyúrunk, a kiskert-programban.
Megtörtént már korábban, hogy helyi kezdeményezésre, amihez mi is és az önkormányzat is kapcsolódtunk, volt települési szintű szemétgyűjtés. Konténerbe. Aminek a megrendelése, elszállíttatása horribilis összeg, nemrég a surányi tábor kialakításánál volt szükségünk erre, több mint 100 ezer Ft/konténer volt a számlán. A héten pedig, a zsáktelepülést a szomszédos kisvárossal összekötő út mentén felgyűlt szemét összeszedésére szerveztünk közösen egy új akciót. Ebéddel persze, hogy a bevonódás erősebb legyen..
A közös munka közben, a beszélgetésekben pedig folyamatosan a szemét volt a téma. Akik ott voltak, és összeszedték, egyértelműen elítélték azt, hogy valaki a természetben pakolja le a lakásfelújításból származó törmeléket, a kidobásra ítélt háztartási holmikat. Szörnyülködtek a kidobott holmikon, elásott zsákokon, melyeket alig tudtunk kihúzni a földből. Ám azt is tudjuk, hogy mikor meghirdettük, hangzottak el ilyen mondatok is: “mi szedjük fel mások szemetét?!” “Na én tuti, hogy nem….nem én dobtam el.” És persze volt, aki nem jött el.
Abban szinte biztosak voltunk, hogy az illegális szemétlerakó, ahová feltehetően legalább tíz éve, ha nem több, kerülnek ki a lomok, hulladékok, a szomszédos településről kerülnek ide. Nemrég egy friss kupacban az önkormányzat munkatársai megtalálták a nevet, címet egy borítékon, amivel be lehetett azonosítani is a szomszéd településen lakót, de hiába szólították fel, hogy vigye el, nem tette, hanem közölte, hogy “ellopták tőle”. Persze tudom, lehet feljelentést tenni, meg is büntethetik, stb. de mikorra lenne vége? Nincs itt gyakorlat ebben, nem volt még példa sem rá, úgyhogy nem vártunk, felszedtük most ezt is.
Szóval, most megtisztítottuk az utat, örültünk, hogy tiszta, egyetértettünk, hogy meg kellene őrizni így, aztán már reggel újra ott voltak a kocsiból kidobott üres műanyag palackok, sörösdobozok az út mellett. Ezek pedig nem a szomszédos településről kerültek ide, hanem nyilván azoktól, akik itt laknak, és akiknek nem volt fontos az előző napi ténykedésünk. Sajnos az is benne van, hogy még gúnyolódnak is rajtunk, miközben kihajítják. Szomorú, de jelen van ez is, hiszen mindenki tudta, hogy mire készülünk, és miért.
A környezettudatosság elérése ezen a területen gyakorlatilag lehetetlen. Ami átmegy, az a tiszta és a szemetes közötti különbség, mert a mondatok: “az én portámat meg lehet nézni”, “én nem állom a szemetet az udvaron”, “ilyen fiatal, és mégis mennyi mocsok van az udvarán” stb. ezt jelzi. Nyilván első lépésként ebbe kell kapaszkodnunk, hogy rangot jelentsen a tiszta környezet. Az idősebbek többször felvetették már, hogy hozzuk vissza a “Tiszta udvar, rendes ház” mozgalmat, mások azt a régi gyakorlatot dicsérték, mikor valakinek nem volt rendben a portája, és ezért pénzbüntetést kapott. Szóval, biztos, hogy ebbe a “látható tisztaságba” bele lehet kapaszkodni.
De az, hogy a jövőre nézve mit jelent az elásott szemét, vagy hogy a patkányok jelenlétét folyamatosan a szemétkupacok biztosítják, azt még nem tudjuk megértetni.
A beszélgetések közben felmerült egy másik érdekes szempont is. Amit leírok, mert pontosan mutatja a generációs szegénység problémájának összetettségét. Mert többen jelezték, hogy nem elég a kuka, a heti egy, központi szemét-ürítéssel. Ezért lett bevett gyakorlat, hogy ami nem fér bele, azt elássák. Rögtön jött a gondolat, vennünk kellene olyan szemétszállító zsákokat a családoknak, amit elvisz majd a kukásautó, ha a kuka mellé kiteszik. Persze ez drágább, mint egy sima szemeteszsák.
De itt azért felmerül egy ellentmondás: ha szegénységben élnek, miért nem elég egy kuka hetente? Másoknak, akiket nem érint ilyen mértékben a szegénység, nekik hogy elég? Sokszor még félig sincs….
No és itt jön be valami, ami aztán megnehezíti a megértést. Ami egyrészt a pazarló szokásokat jelenti, másrészt a nem környezettudatos vásárlást. Ott van ez abban, hogy míg egy környezettudatos ember kimossa a népkonyha műanyag tárolóit, amiben az ebédet kapja, a nem környezettudatos kidobja. A kuka tartalma pedig mutatja: pazarló szokások vannak a probléma mögött. Itt olyasmiről sem beszélhetünk, hogy pl. csökkentsék a műanyag zacskók számát a vásárláskor. Aki a háztartási szokásokat látja, az tudja, itt nem kerül kenyértartóba, zacskóba, ruhába a megmaradt kenyér, gyorsan, miután befejezték az evést, hanem ott marad, megszárad, majd megy a kukába. Megy az energiaitalos fémdobozok mellé….aminek a fogyasztása minden családban ott van, miközben lesújtó lakhatási szegénységben élnek.
És megfigyeltem azt is, hogy nincs összenyomott palack, fémdoboz, összehajtott kartondoboz, nincs a kuka légterének teljes kitöltésére irányuló figyelem. Megy bele a nylontáska, teli szeméttel, bekötve, és hárommal már tele is van a kuka, miközben nagy rések maradnak a zacskók között. Ha erre figyelnének, kétszer annyi férne bele. De nem figyelnek.
Tehát egyszerre van jelen a nélkülözés és a pazarlás, és ezt pontosan tükrözi a szemét mennyisége és összetétele. A megoldás pedig csak távolról olyan egyszerű, hogy “mondjátok meg nekik”, vagy “ne adjatok semmit, ha ilyenek”, “büntessétek meg őket, és akkor majd megtanulják”. Mert a szocializációs minták, a fogyasztói társadalom hatása, a jövő értelmezhetetlensége, a mának élő túlélési stratégia, a tanulatlanság, mind itt van, ebben a problémahalmazban. Amit megváltoztatni kínkeserves munkával lehet, pláne, ha mindezzel, vagyis az okokkal nem foglalkozik az intézményrendszer.
Mert ott a megoldás ennyi: vannak szabályok, és büntetések. Na, ez azért árnyalt kicsit, mert nyilván települése, hatósága válogatja, hogy hol, miként tartják be. Ebben (is) nagy különbségek vannak ma az országban. És még ott van az is, hogy ki, mikor és hogyan szólhat bele azokba az életvezetésekbe, amelyeket felnőtt emberek visznek.
De mi nem beleszólni akarunk, hanem változtatni rajta. Úgy, hogy az környezettudatos legyen. Mert a környezet mindannyiunké. A Föld pedig nem kérdezi, ki, milyen viszonyulás mentén teszi tönkre. A felelősség az embereké. Így, együtt. Ezért van dolgunk azokkal a honfitársainkkal is, akik nem környezettudatosan élnek.