Minden évben nagy kihívás ez…most talán még nagyobb volt.
Azt hiszem, az a probléma, hogy az Igazgyöngy minden elemében lemodellezi az állam működését. Nem tudok még egy olyan alapítványról, ami a társadalmi leszakadás ellen küzdve egyszerre oktatási intézményt működtet, plusz egy tanodát, fejlesztő szociális munkát, családgondozást végez és van termelő jellegű társadalmi vállalkozása is a “célcsoportból” érkező munkavállalókkal. Pedig szívesen kérnék tanácsot, hogy ők milyen bérstratégiát visznek…
Persze igazából az a baj, hogy bizonyos kötöttségeink vannak, vagyis ránk is, mint mindenkire vonatkozik a minimálbér emelés kötelezettsége, amivel még megbirkózunk valahogy, hiszen kell, muszáj, mindenkinek meg kell élni valahogy. A nagyobb baj a pedagógus életpályamodellel van, amit szintén kötelesek vagyunk betartani, hiszen ez az alapítványi fenntartású iskolákra is vonatkozik.
Már sokszor írtam róla…sőt, mondhatom azt is, sokáig harcoltam ellene, de alulmaradtam. Mégsem tudok nem beszélni róla, újra és újra előveszem, hogy legalább, amennyire rajtam múlik, a köztudatban tartsam. Mivel nem az állami oktatásban dolgozom, így (még) szabadon beszélhetek róla, és mivel közvetlen tapasztalatokat szerzek minden alkalommal, amikor órám van, olyan nézőpontokat is ki tudok hangosítani, ami nem “elméleti”.
A múltkor kiírtam egy posztban a facebookon egy kis eszmefuttatást megint, és akkor írta valaki kommentben, hogy fejtsem ki a blogban, hogy hivatkozni lehessen rá. Megteszem hát, hátha ez is egy hatás, a hivatkozási pont.
Sokszor szeretném úgy érezni, hogy szilveszterkor tényleg lezárok valamit, és új tervekkel indulok a következő évnek. De ez nem ilyen… sokkal inkább egy folyamat az egész, amiben persze összegzünk, elemzünk, értékelünk, aztán tervezünk és dolgozunk tovább.
Gyakran újratervezünk, és néha annak is örülünk, hogy ebben a politikai klímában túléltük, megmaradtunk. Persze néha hibázunk is, folyamatos dilemma a kockázatok elemzése és vállalása. De előre kell menni, előre akarunk, fejlődni, jobban tenni a dolgunkat, jobban hatni.
Néha arra gondolok, milyen jó lenne egy olyan év, mikor nem azon kell dolgozni, hogy mérsékelni tudjuk a problémák okozta folyamatosan romló helyzetet, hanem a hangsúly átkerülhetne azokra az előremutató megoldásokra, melyek kiutat jelentenek, hogy látszana az alagút vége….csak egy kicsit. De ahhoz nem elég egy-egy gyerek, család, közösség problémáiban dolgozni, mert az egész egy olyan rendszerbe ágyazódott be, ami lehetetlenné teszi a megoldást.
