Címke: közösségfejlesztés

Hogy mi az, ami érzelmileg legmegterhelőbb ebben a munkában? Számomra a gyerekek helyzete, élete, traumái…a megrendíthetetlen nyomorúság. És nemcsak számomra, azt hiszem, hanem a kollégáim számára is. Hiszen reggelente, a napindító megbeszéléseken, az előző napi tapasztalatokról beszámolva, mindig megtapasztalom ezt. És bármennyire igyekszünk, hogy pozitívan, mosolyogva kezdjünk a napnak, vannak történetek, amelyek ezt nem engedik. Ilyenkor külön erő kell ahhoz, hogy túllendüljünk a dolgon, és nekifogjunk a napnak. Sokszor nem is kell történet…csak egy-egy mondat, elszólás, ami mögött nekünk ott van maga a problémahalmaz, annak összes hatásával. Lehet, más túl is lépne rajta, de mi nem tudunk. Mert a mondatok mögé látunk. Ilyenkor mindig arra gondolok, mekkora szakadék van a társadalomban. Hogy jobban érthető legyen, írok egy példát. A sárga tus, amit használunk a suliban, valamilyen ok miatt egy idő után megbüdösödik. A minősége marad, csak büdös. Mindig mondjuk a gyerekeknek is, hogy ne lepődjenek meg, ez van, nem tudunk vele mit kezdeni. Az egyik kollégám meséli, hogy megszagolta egy tanítványunk, és megállapította: olyan szaga van, mint a döglött patkánynak.  Én nem tudom, milyen szaga lehet egy döglött patkánynak, és szerintem sokan szintén nem tudják. De ő tudja. Mert találkozik a helyzettel. Másik kollégám hozzáteszi, hogy nála pedig az egyik gyerek, aki szintén megszagolta, azt mondta, a szaga olyan, mint egy osztálytársának. Nem viccből mondta, nem is nevetett rajta senki, csak bólogattak. Hogy tényleg olyan. 

Tovább olvasom

A nyár mindig izgalmas időszak a munkánkban, egyben kicsit tesztelése is annak, mennyire sikerült beépíteni abból valamit, amit fontosnak tartunk, szeretnénk. Bár a munkánkat folyamatosan nehezedő körülmények között visszük tovább, akár a művészeti iskola 23 éves működését, akár az esélyteremtő modell 14 éve vitt fejlesztését nézem, mégis, mára már érzékelhető változásokat tapasztalunk.  Hogy miben tesztidőszak a nyár? Nos, sok tekintetben. Az, hogy nincs iskola, lazábbra engedné a köteléket a gyerekek és az alapítvány között. De a 11 éve működő tanodánkban, ahol a nyári szünetben 3X1 hetes turnusokban tanodatábort szervezünk, stabil, nagy csapattal dolgozhatunk. Még azok is itt vannak ilyenkor, akiket az iskolai időszakban nem sikerül folyamatos kapcsolódásra bírni, és megjelennek az elköltözöttek is, akik nyáron visszatérnek a rokonokhoz. Nincs gond az önkéntesekkel sem, ezekre a táborokra mindig sokan jelentkeznek. A kollégáim ezt az időszakot is remekül koordinálják,  szuper projekteket visznek, és mindig akadnak extra programok is, felajánlásokból. Ami egyre erősebb, és ebben az idén is volt előrelépés, az a szülők bevonása, bevonódása a közös programokba. A gyerekeket most kevesebb ottalvós táborba tudtuk vinni, de közben a végéhez közeledik a nyári táborhelyünk kialakítása, így jövőre ezt is biztosabban tervezhetjük. Voltak azért, és a jövő héten lesznek is még egynapos kirándulások, és volt egy hosszabb vitatábor is, ahova több gyerek utazhatott. 

Tovább olvasom

Az első pillanattól látszott a munkánkban, hogy csak közösségfejlesztéssel lehet valamilyen eredményt elérni. Az egyéni kríziskezelés is csak akkor hat megfelelően, közösségi üzenettel megerősített. Ha a közösség is igazságosnak érzi, a szolidaritás érzésével viszonyul hozzá, és nem irigységgel, bántással.  A segítő tevékenységben a kríziskezelés csak eszköz lehet a változásokhoz, és nem cél. Sajnos nagyon sok esetben, sok szervezetnél is, magánszemélynél is célként jelenik meg, így is gondolják jónak, hiszen a segítségnyújtás a céljuk, az adomány rászorulókhoz juttatása. Azt szeretnék, hogy megoldódjon valamilyen krízishelyzet, ami átmenetileg meg is oldódik, de rövidesen újra szükség lesz segítségre, mert az illető élete újratermeli azt.  Ha pedig akkor újra megoldást kap mástól, hamar megerősödik a tanult tehetetlenség, és túlélési stratégia épül fel erre az egészre. 

Tovább olvasom

Minden hónap első hétfőjén van egy olyan megbeszélésünk, amin minden fejlesztést végző munkatárs jelen van, és számba vesszük az előző hónap munkáját, kis előretekintéssel a következőre.  Fontos ez, mert a szerteágazó területen dolgozva kell, hogy mindenki lássa kicsit a másikét is. Mert így tudjuk a hatásokat egy irányba rendezni, és így értjük meg, mennyi tényező van egy-egy tünet, esemény mögött. Így látjuk, mit, hol kell megerősíteni, visszafogni, támogatni, hogyan tudunk a legjobban hatni, egymás segítésével is. Miközben a területek vezetői beszámolnak, én jegyzetelek. Mindig rácsodálkozom a végén: mennyi munka! Mennyi számadat, esemény, segítségnyújtás, fejlesztés…és tudom, hogy ebben nincs is benne minden, mert képtelenség lenne követni a telefonokat, messengereket, emaileket, melyek mentén megoldódnak ügyek, a megoldás felé mozdulnak el lehetetlennek tűnő helyzetek.

Tovább olvasom

Olyan érdekes ennek a munkának az érzelmi vetülete. Nemcsak ránk nézve, hanem azokra nézve is, akiken segíteni szeretnénk.  Írtam már többször arról hogy milyen nehéz a paternalista viszonyt partnerivé alakítani egy olyan társadalmi csoportban, ahol generációk óta ez működik, ez öröklődik át. És azt is látom, hogy errefelé megyünk nemcsak a társadalmi leszakadásban érintetteknél, a cél az, hogy tudja mindenki, hol a helye, és ne várjon el mást, mint amire társadalmi pozíciója predesztinálja. A tudás, hatalom. Régi mondás, de azt is látni, hogy a hatalomhoz gyakran nem kell tudás. Egyre inkább érzek egy torzulást a pozíciókban, vagyis, hogy a tudásnál előbbre való pl. a lojalitás a feljebb valókhoz, és félelmetes látni ebben a viszonyulások változását. Néha már félek belegondolni, mi lesz ennek a vége. 

Tovább olvasom

Az adományozás legnagyobb kihívása az, hogyan tudunk úgy adni, hogy azzal ne a tanult tehetetlenséget erősítsük, hanem a változtatás iránti...

Tovább olvasom

Az egész szegénység-probléma megoldásában általában a fizikai feltételek hiánya körül forog minden. A szociális érzékeny magánszemélyek adományokkal szeretnének enyhíteni a gondokon, cipő, ruha, bútor, háztartási gép, kályha, stb. tenné élhetőbbé a környezetet, és persze élelmiszer, télen tüzelő, gyógyszerek, hogy a mindennapok túlélhetők legyenek. No meg iskolaszer, digitális eszköz, internet, hogy...

Tovább olvasom

Valamikor fiatal koromban olvastam Goldingtól A Legyek Ura című könyvet. Most eszembe jutott, azt hiszem, újra kell olvasnom, mert azóta más aspektusból is tudom nézni ezt az egészet.Sokszor írtam már, mennyire meghatározó ebben az egész probléma- halmazban amiben dolgozunk, a család, milyen rettentő nehéz hatni kívülről a családban átörökített...

Tovább olvasom

Azt továbbra is vallom, hogy a generációs szegénységben a legtöbb hatást az asszonyokon keresztül érhetjük el. A gyereknevelésben, a tudatos családtervezésben, a háztartás-vezetésben, családon belüli kommunikációban, a mindennapi élet irányításában kulcsszerepük...

Tovább olvasom

Talán most már tudok írni róla. Mert nem volt egyszerű nekem sem feldolgozni érzelmileg, no meg értelmezni az egészet, és megtalálni a továbblépést...

Tovább olvasom