Egészen elképesztő, ahogy végül sikerült… November elején már szerveztük, és az első időszakban nagyon úgy nézett ki, hogy nem tudjuk teljesíteni a karácsonyi segítségkéréseket. Egyharmaddal több kérés jött, ez már időarányosan is látszott, és az első gyűjtések mind jelezték: egyharmaddal kevesebb adomány gyűlik össze.
Aztán jöttek a nehezítő tényezők, a benzin- és rezsiáremelés, ami a működésünket tette drágábbá, az ársapkás élelmiszerek beszerzési korlátai, egészen kétségbeejtő volt a helyzet.
Igazából a szállítások beindulásakor kezdtem reménykedni. A tavalyi partneriskolák mellé újak is jelentkeztek, a végén 17 iskolából kaptunk a gyerekek által összegyűjtött adományt, felajánlást, segítséget. Ezek mindig nagyon szívet melengetők, mert mutatja, vannak iskolák, ahol értik, mindkét oldallal dolgoznunk kell ahhoz, hogy a befogadás erősödjön.
Karácsonykor mindig jobb segítő munkát végezni. Ilyenkor ugyanis többszörösére nő a segíteni akarás, a karácsony üzenete sokszorosára növeli a szolidaritást.l
Mi, segítő szervezetek persze arra törekszünk, hogy ez ne korlátozódjon erre a szűk időszakra, hiszen a társadalmi leszakadás egész évben megoldhatatlan helyzetek sorát hozza, de alkalmazkodnunk kell ahhoz, hogy sokaknál ez így működik.
Azt pontosan tudom, nekem is mekkora küzdelem volt magammal az elején, mire el tudtam engedni azt a viszonyulást, amivel egy másfajta szocializációval megjelentem ebben az egészben. Elég sok kudarc vitt odáig, hogy megértsem: nem annyi, hogy megmondjuk, mert felismertük, mit kellene másképp tenniük… Hogy pl. ki kellene takarítani, meg kellene...
Nos, az idén a járvány miatt nehezített pályán kellett megszervezni a karácsonyt az Igazgyöngyben. Hamarabb kezdtük, nehezen indult, de a végére nagyon jól kialakult. Mi egy kis civil szervezet vagyunk, nem voltak nagy, az országosan hallható hirdetéseink a médiában, maroknyi a csapat is, aki dolgozott benne, mégis 24 környékbeli és...
Bár van külön blogom az Átlátszó szocioblogján belül, ahol kifejezetten az adományozási kultúra fejlesztése a cél, mégis, muszáj ide is hoznom ebből, mint ahogy ezt az ügyet gyakran viszem oda is…hiszen a kettő elválaszthatatlan.Az Igazgyöngybe érkező adományok három nagy csoportba sorolhatók: a tárgyi adományok, a pénzadományok és a szolgáltatásadományok. Írok...
A járvány miatt a segítő tevékenységet sokkal nagyobb felelősséggel kell végeznünk. Különösen fontos, hogy időben és átgondoltan lássunk neki a karácsonyi adományozás megtervezésének, mert ez most sokkal nehezebb lesz, mint tavaly ilyenkor.
Az Igazgyöngy karácsonya az idén terven felülire sikerült. Talán a legfontosabb mérőszám, hogy a tavalyihoz képest több mint 1000 fővel sikerült megnövelni a karácsonyi ajándékkal elért gyerekek számát, 2217...
Sokan gondolják azt, hogy a karácsonyi adományozási időszak, pláne ha ilyen odafordulás van az alapítvány felé, és ennek köszönhetően tud adományozni, az egy örömteli...
Az alapítvány éves munkájában talán a legmegterhelőbb időszak a karácsonyt megelőző hónap. Bár mi mindenképp a fejlesztő segítségnyújtás mellett köteleződtünk el, ami azt jelenti, hogy abban szeretnénk segíteni az embereknek, családoknak, hogy elmozduljanak a mélypontról. Nem pedig a folyamatos kríziskezeléssel erősíteni bennük az un. tanult tehetetlenséget, amiben a legfontosabb elem,...
Ez az adventi időszak, az adománygyűjtéssel fantasztikus volt. Azt hiszem, ebben az elmúlt két hónapban annyi minden ért bennünket, hogy idő kell a feldolgozáshoz. A külföldi kiállítások, Ausztria, Olaszország, Németország….a pápai audiencia…..a könyv….az MTA bejelentett támogatása…a Klubrádiós adománygyűjtés, ami jóval meghaladta a tavalyit. Tényleg...