Érdekes egy ilyen szervezetet vezetni, mint a mienk. A kötelező minimálbér-emelés minden évben nagy próbatétel számunkra, és, hogy finoman fogalmazzak, egyre nehezebben kommunikálható a képzettséggel nem rendelkezők számára az egyébként alapvetően fontos üzenet: érdemes tanulni, mert biztosabb jövőképet teremt.
Talán a legnehezebb, de a legtöbb tanulsággal járó területe a munkánknak a munkahelyteremtés. No nem maga a megteremtése, bár az sem egyszerű egy gazdasági szempontból teljesen értelmezhetetlen környezetben, ahol semmi sem jósolja bármilyen gazdaságtelepítés sikerét. Hiszen sem humánerőforrásban, sem fizikai feltétekben nem adott semmi, mindenhez forrás és fejlesztés kell, ez utóbbiban nehezített terepen, olyan tényezőkkel is meg kell küzdeni, amire nem is gondol a szegregátumoktól távol élő.
Az Igazgyöngy stratégiája átfogja az élet minden területét, a fejlesztéseket pedig a kisgyermekkortól a felnőttkorig ütemezi. Kezdődik az egész a baba-mama klubbal (vagy talán még korábban, a kismamákkal), itt a három év alattiakra és az anyukákra fókuszálunk, aztán jön az óvodás korosztály (sokan járnak a tanodánkba a testvéreikkel), őket követi az általános iskolás korosztály, ahol a szociális készségekre összpontosító művészetoktatás mellett a tanoda segíti a gyerekek előmenetelét, aztán a középiskolások, végül a felnőttekre irányuló fejlesztések.
Nos, egy biztos, hogy vidéken, a leszakadó térségekben, az elszegényedett kis falvakban, ahonnan már minden képzett, a mobilitást biztosító anyagi háttérrel rendelkező elköltözött, nem egyszerű termelő tevékenységet végezni.
Muszáj még egyet írnom erről a témáról. Különben, most úgy tűnik nekem, egyre többen nyilatkoznak, hogy a közmunka nem jó vonal. Bár úgy látszik, ez nem hatja meg különösebben a döntéshozókat, akik még mindig nyomják, betervezik, erőltetik, újabb csoportokat vonnak be ebbe az „úgy csinálunk mintha dolgoznának” és „úgy csinálunk, mintha fizetést kapnának” hazug rendszerébe. Lassan már csak a nyugdíjasok maradnak ki a közmunka lehetőségéből.
A kormányzati kommunikáció szerint azért van munkaerőhiány, mert a fejlődő gazdaság egyre többet igényel. Igaz, szakképzettekre lenne igény, de az nem nagyon van már. Vagyis van, de nem a magyar gazdaságban.
Azt hiszem, fontos, hogy külön kategóriaként kezeljük ezeket. Korábban csak kétféle volt, a fekete (az is alkalmi) munka és a bejelentett munka, most még melléjön a közmunka. Bár a többség leginkább az elsőn szocializálódott, de a tudatukban volt, hogy van más is, és kicsit nagyobb „rangja” volt közöttük is annak a munkának, ami bejelentett volt. Nem sokkal nagyobb, de volt. Főleg akkor volt ez fontos, mikor a munkanélküli járadék időtartamát a munkában eltöltött idő határozta meg. Később, amikor minimalizálódott a jogosultság, kezdett változni a helyzet.
A megoldáskeresés közben folyamatosan bővült az alapítvány által felvett területek száma, oktatás, lakhatás, egészségügy, önfenntartás, és persze sok más mellett a munkahelyteremtés is belekerült. Közösségi kert, kézműves projekt, asztalosműhely, önkéntes munka, munkaviszonyos alkalmazások kötődnek jelenleg nálunk ehhez.
Most egy program keretében több településen ülünk össze az intézményrendszer azon képviselőivel, akiknek dolguk van a társadalom perifériáján élőkkel. Nagyon érdekes megfigyelni a problémafelvetésekben az általános és az egyedi jellemzőket, és a viszonyulásokat is.
Nemrég vendégek voltak nálunk. Egyikük megkérdezte: végül is mi a célotok? Ugye az, hogy a gyerekek olyan tudást szerezzenek, amivel elmehetnek innen munkát keresni? Hogy kapjanak is munkát….akár külföldön is. Ugye azért dolgoztok, hogy elmehessenek innen?
