Nagyon sok területen dolgozunk, folyamatosan kísérletezünk azon is, hogyan lehetne ezt az egész beavatkozási rendszert vizualizálni, az egymást erősítő hatásokat világossá tenni valami egyszerű ábrán, de ezt még nem sikerült kitalálnunk.
Mindegy, hogy a szervezeti ábra felől, a foglalkoztatási struktúra felől közelítek, vagy a hatások felől, az egész ugyanolyan bonyolult, átfedésekkel teli. De talán pont ez a lényege, a minden mindennel összefüggés elve, talán pont ez hiányzik az állami rendszerből, ezeknek az összefüggéseknek az ismerete és a kezelése.
Ebben aztán mindig van munka, gondolkodnivalót talál benne az ember, a vezetőség, a csapat, és persze az egészet rugalmasan igazítani kell még a folyamatosan változó társadalmi-politikai közeghez. Szóval, mindig újra és újra rá kell nézni az egészre, hol tartunk, jó struktúrában dolgozunk-e, hol gyenge a hatékonyság és miért, vagy hol mérhetünk pontosabban. Ezt viszont nem lehet úgy, hogy közben a napi munka is velünk van, mert abban képtelen az ember megfelelően ilyen szintű kérdésekre koncentrálni. Így megpróbálunk elvonulni egy, másfél napra, hogy csak ezzel foglalkozhassunk. (Amíg persze a többi kolléga mindezt biztosítja számunkra azzal, hogy az alapfeladatokat viszik.)
Az Igazgyöngy tevékenysége egy művészeti iskolából indulva vált komplex esélyteremtő munkává. A folyamatos bővülés egyre tudatosabb tervezéssel párosult, amiben bizonyos területek maradtak a tanévhez igazodva, mások, természetszerűleg a gazdasági év ritmusában működnek. Ez a kettős vonal sokáig párhuzamos tervezéseket is okozott, sokszor felesleges körökkel.
Aztán hoztunk egy döntést, és a szakmai munkát minden területen a tanév rendjéhez igazítottuk, a gazdasági zárásokat persze, amiben szükséges, megtartva, de a tervezés minden elemében az augusztus vége lett a meghatározó. Bár a nyár mindig más kicsit, erről azért külön szempontok szerint kell gondoskodnunk, hiszen pl. a nyári táborok, a diákmunka speciálisan ilyenkor jelenik meg, a mezőgazdasági rész is hordoz szezonális feladatokat, és ilyenkor van a szabadságolási időszak is. Így aztán van egy szeptembertől június végéig terjedő időszak, aztán a következő etap a nyári, júliustól-augusztus közepéig, és augusztus második felében már tisztán a következő év tervezése a meghatározó.
Június végével zárunk tehát, szakmai és hatékonyságmérési szemlélettel, ami persze magával hozza a pénzügyi területek egyébként folyamatos áttekintését is.
Iszonyú gyorsan eltelt. Bár ebben a felgyorsult világban ez az érzés állandósult, rohanunk, dolgozunk, a reggeli “forgószél” effektusnak nevezett jelenség, ami felborítja az előzőleg jól eltervezett tennivalók sorát, az egész napot, hetet meghatározza.
Nincs idő megállni, mert mindig jönnek az újabb megoldásra váró feladatok, és nincs idő már arra sem, hogy egy-egy sikeres problémakezelés után megálljunk, örüljünk kicsit, mert rögtön ott a következő. Ez a hajszoltság határozta meg ezt az évet. És mindig kellett tartalékolni energiát arra is, hogy védekezzünk, állandó készenlétben legyünk egy esetleges támadás esetére, mert az ügy képviselete nehezedett az idén is.
Sokszor mondják nekem, hogy pesszimista vagyok, meg kiégett, vagy irigy, mert nem hiszem el mások gyors eredményeit, amit az integrációban felmutatnak. De ez egyáltalán nem így van….csupán ennyi év után jól látom a csapdákat, meg azt is, mennyire nem mindegy a probléma mélysége, és ezért nehezen hiszem, hogy valaki egy-két...
Már kezdek hozzászokni, hogy amikor a mélyszegénységgel kapcsolatban riportokat olvasok, azok többnyire csodás változásokról, sikerekről számolnak be. Na persze…- gondolom magamban ilyenkor, és azon morfondírozok, hogy a média nyomása viszi ebbe az irányba az illetőt, vagy egyszerűen el is hiszi, hogy neki minden megy….esetleg nem is olyan mély a probléma,...
Sokszor írtam már arról, hogy mennyire dühít a rózsaszín kép, amit nagyon gyakran kommunikálnak szervezetek a generációs szegényekkel végzett munkával kapcsolatban. Hogy nem mer senki sem arról beszélni, milyen elképesztően nehéz ez az egész, hányszor kell újrakezdeni, hányszor hisszük azt, hogy már működik, aztán egy perc alatt leomlik minden, amit...
Tulajdonképpen régóta gondolkodom ezen. Hogy miért általánosítunk a sikereket illetően is.Nyilván sok mindennel összefügg ez is, a pályázati sikerkritériumokkal, meg a magunk állandó fényezésével, hogy persze, nekünk megy, nálunk minden működik, lám, elég volt pár év, és megfordult minden negatív tendencia, ez a tuti módszer, nálunk van a bölcsek...
Sok kommentelő megkérdőjelezi itt a munkánk értelmét. Leegyszerűsítve csak annyit fognak ebből az egészből, hogy mi mindent megcsinálunk helyettük, ők meg csak ülnek otthon, kérnek, és várnak. És, ha írok arról is, mennyire nehéz ez az egész, rögtön igazolva látják, hogy értelmetlen és fölösleges dolgokra szórom el a pénzt, időt,...
Megint eltelt egy esztendő. Ilyenkor az ember átgondolja, mi sikerült, és mi nem. Kicsit másképp, mint a politikai évértékelők, hiszen nekem nem kell kényszeresen bizonygatnom, hogy kizárólag a mi utunk a jó, a szép, és nincs az sem, akire mutogathatnék, mert előttünk ezt itt, így nem csinálta senki. Az elmúlt...
Minden rajzpályázati nyereménynek örülök. Furcsa érzésem van azonban, ha mélyszegénységben élő gyerek ér el valamilyen eredményt. Ilyenkor szeretnék kiabálni: emberek, nézzétek meg, honnan jön az a gyerek, aki a nyertes rajzot készítette. Hogy megmutassam, innen is lehet. De mit is...