Azt pontosan tudom, nekem is mekkora küzdelem volt magammal az elején, mire el tudtam engedni azt a viszonyulást, amivel egy másfajta szocializációval megjelentem ebben az egészben. Elég sok kudarc vitt odáig, hogy megértsem: nem annyi, hogy megmondjuk, mert felismertük, mit kellene másképp tenniük… Hogy pl. ki kellene takarítani, meg kellene...
Sokat töröm a fejem még mindig, ennyi év után is, hogyan lehetne jobban, hatékonyabb segíteni a leszakadó családok, gyerekek életén. Úgy, hogy a változás fennmaradjon, beépüljenek a hatások és ténylegesen megszakadjon a nyomorúság termelődésének újra és újra ismétlődő köre. Nagyon sokat tanultam már ebből. Leginkább a gyakorlatban, a saját káromon,...
Nos, az idén a járvány miatt nehezített pályán kellett megszervezni a karácsonyt az Igazgyöngyben. Hamarabb kezdtük, nehezen indult, de a végére nagyon jól kialakult. Mi egy kis civil szervezet vagyunk, nem voltak nagy, az országosan hallható hirdetéseink a médiában, maroknyi a csapat is, aki dolgozott benne, mégis 24 környékbeli és...
A heti megtapasztalások, meg a tegnapi beszélgetés Beer Miklós püspök úr alapítványnál elgondolkoztatott a munka, a foglalkoztatás kapcsán. Mert nagyon érdekes, hogy mennyire másképp látják, látjuk ugyanazt a problémát, és mennyire mások ennek megfelelően az elvárások, melyek a megoldáshoz...
Most kicsit előtérbe került a téma a beteg kisfiúnak gyorsan összegyűlő 700 millió forint kapcsán. Sokan elemzik, találgatják, hogy sikerült ez, máskor miért nem,...
Talán azzal kezdem, hogy kerültem ebbe a facebook által kreált kategóriába… Amikor az ismerőseim száma meghaladta az ötezret, és nem tudtam többet elfogadni, akkor javasolták a közösségi médiában járatosak, hogy nyissak egy hivatalos oldalt. Akkor alaposan átnéztem a facebook által felkínált kategóriákat, de sem pedagógus, sem szociális munkás kategória nem...
Néha, amikor visszanézek, pl. hétvégén az eltel hétre, tényleg elcsodálkozom, mennyi minden fért bele. Maga az alapfeladat is szerteágazó, hiszen átfog több települést és több területet, de mindig van ezeken felül is valami, ami szükséges, kell, vagy olyan dolog, ami mellett a fennmaradásért, és a továbbfejlődésért nem lehet...
A héten ez határozta meg a munkánkat. Nem mintha nem lett volna jobb dolgunk is, hiszen még most volt a tanévzáró értekezletünk, most költözünk új épületbe, már tábort szervezünk, és közben visszük tovább a szociális munkát, mert a szegénység nem megy nyári...
Azt az esélyteremtő modellt, amit fejlesztünk, csak egyetlen faluban tudjuk minden elemében vinni, ez a „pilot”, itt próbáljuk felépíteni, és a sikeres elemeit bevezetni más településeken is. Jó ez így, hiszen engedi a települési arculatra, problématérképre való igazítást, és segít az általános keretet tisztábban...
Sokszor mondom, hogy én is csak próbálkozom. Nyilván vezet valami elgondolás erről az egészről, amihez az eddigi életemben, munkámban tapasztalatot szereztem, és valami belső iránytű…. de sosem tudom azt mondani, hogy megtaláltam a tuti...