Emlékszem, régebben is felmerült, akkor a gyerekeink rajza kapcsán. Azt kérdezték tőlem, hogy, ha a gyerekek szegénységben élnek, akkor miért ilyen vidámak a rajzaik ? Akkor pont egy olyan sorozatunk is volt, ahol a szeméttelepről is készültek rajzok, mosolygós, gyűjtögetős, bungaló-építős képek. Pont azoknak a rajzoknak a példáján magyaráztam el, hogy mindenki ott, azok között a keretek között kell, hogy megtalálja a boldogságát, ahol él. És a gyerekek nem depressziósan, magukba roskadva élik a mindennapokat a lakhatási szegénységben, a nyilvánvaló nélkülözésben sem, hanem megtalálva ott is az öröm érzését.
Mostanában több oktatáspolitikai vitaanyagot, koncepciót olvastam el. Mindegyik, (számomra ez nagyon fontos) valahogy érintette a szegénységben élő gyerekek esélyeit is.
Amikor tavaly nyáron a család a faluba költözött, és a fiúcska megjelent a nyári tanodatáborunkban, elég rémisztőnek tűnt a helyzet. Egy szegregátumban az ember sok mindenhez hozzászokik, az alul-szocializált gyerekekhez mindenképpen, de ő mindannyiunkat próbára tett. Senkivel nem tudott három percig meglenni úgy, hogy ne ugrott volna neki, és semmivel sem tudott három percig egyvégtében foglalkozni. Ha a többiek valami játékba fogtak, egy perc alatt tönkretette, vagy azzal, hogy összetépte, rombolta, törte azt, amivel a többek játszottak, vagy egyszerűen fellökve őket elvette és elrohant vele, ha valaki meg utána szaladt, azt megverte. Hét éves kora ellenére több agresszió szorult bele, mint az összes többibe együttvéve.
Három éve kezdtük. Először csak egy faluban, ma már tizenegy településen támogatjuk ösztöndíjjal a kapcsolatrendszerünkben levő halmozottan hátrányos helyzetű gyerekeket.
Mindig azt mondom, olyan változásért szeretnék dolgozni, ami tömegeket érint. Nemcsak az egyes gyerek sikeréért, akit aztán emblematikusan lehet mutogatni, no lám, itt van ő, aki kitört, aki tehetséges, aki akart.
Ma, egy jövőképben gondolkodó ember azt gondolja, nagyon fontos. Ha elutazunk, bárhova, mindenütt azt látjuk, hogy sokan beszélnek angolul, németül, még azok közül is, akik takarítanak, zöldséget hordanak, vagy mosogatnak, esetleg az utcát seprik. Máshol, a nyelvtanulás eléri a társadalom peremén élőket is. Nálunk meg sem érinti.
Hétfőn elkezdődik hát a suli….mindenkinek. Átrágtuk magunkat újra a listánkon, és az egyéb kötelezettségeken, amelyek előírják a dolgokat, mindenkinek, ugyanúgy, mint évek óta bármikor.
