924. Gondoskodáspolitika
924. Gondoskodáspolitika

924. Gondoskodáspolitika

Még nem írtam erről, volt elég nagy publicitása, kormányzati és ellenzéki oldalon is, egymásnak tökéletesen ellentmondva. Talán ez is szemléletesen mutatja, hogy mennyire összeolvadt a pártpolitika és a szakpolitika. Szembehelyezkedés, durva minősítések szorították ki a vita lehetőségét is, itt is, mint mindenhol máshol. Az alapprobléma a felelősség kérdése. Azt rögzítették ebben, hogy először is az egyén, aztán a család, majd az önkormányzatok, egyházak, civilek és végül az állam felelőssége, és szerepvállalása a döntéshozók számára elfogadható sorrend a szociális problémák megoldásában.  szerveződik ez, az minden országnak a saját társadalmi közegébe, történelmébe van beágyazódva. Van ennek az egésznek tudományos megközelítése is, irányvonalak, melyek szerint szerveződik a szociálpolitika. Az egyén szabadságát központba helyező liberális vonal, a szolidaritásra hangsúlyt tevő szociáldemokrata modell, és a konzervatív, ahol a meglevő társadalmi rend stabilitását kívánja támogatni a szociálpolitika. Az, hogy hol, mi mentén szerveződik ez, az minden országnak a saját társadalmi közegébe, történelmébe van beágyazódva. Nincs minősítés, hogy az egyik jobb, mint a másik, azt hiszem, nincs is ebben tökéletes modell, ami biztosra vehetően jól működik, mert a szociális helyzet összetett, és folyamatosan változó probléma és minden ország magának formálja, a kormányai által képviselt érdekek szerint. Amiről azért tudjuk, hogy gyakran elég furcsa viszonyokat teremt. 

Tovább olvasom

867. Sajátos nevelési igényű gyermekek a rendszerben
867. Sajátos nevelési igényű gyermekek a rendszerben

867. Sajátos nevelési igényű gyermekek a rendszerben

Ha valaki beüti a google-ba, hogy növekszik a sajátos nevelési igényű gyerekek száma, akkor évekre visszamenőleg hasonló tartalmú cikkeket olvashat, szakmai elemzéseket, jelzéseket nemcsak a számadatokról, hanem arról is, hogy kevés a szakember, a forrás, és nem biztosított megfelelően a gyerekek fejlesztése. Sehol sem egyszerű a helyzet, de a szolgáltatáshiányos leszakadó térségekben, a szegregátumokban, ahol gyakran maguk a szülők is érintettek, ott nagyon erősen látszik a baj. Van olyan szegregált osztály ma, ahol 19 gyerekből 14 integrálható SNI (sajátos nevelési igényű), vagy BTM tanuló. A tanító, aki nem gyógypedagógus, aki mellett nincs fejlesztőpedagógus, pedagógia asszisztens, hogy tudna megfelelni a rá nehezedő elvárásoknak?

Tovább olvasom

848. Egy hét
848. Egy hét

848. Egy hét

Egy bő hétig távol voltam, próbáltam kicsit kikapcsolni, töltődni. Aztán visszacsöppentem a munkába, abba, amit az élet bizonytalanabb felén élők támogatásáért végzünk. Bár ez nem is jó kifejezés, hiszen csak egy részük bizonytalan a saját jövőjével kapcsolatban, nagyobb részük abban a megszokott bizonytalanságban él generációk óta, amelyben esélytelenek egy másfajta...

Tovább olvasom

819. Csóró vagy?
819. Csóró vagy?

819. Csóró vagy?

A fogyasztói világ üzenetei ma a legerősebb. Eladni, mindenáron, részletre, ingyenes ajándékkal, árukapcsolással, helybe szállítva, mindegy, hogyan, csak vásárold meg. Birtokold, hiszen ez a fokmérő, az, hogy mid vagy, mit tudsz láthatóvá tenni, másoknak is, hogy bezsebeld az elismeréseket. És különben is: megérdemled. Erről szól a világ. Küzdünk ellene, de...

Tovább olvasom

741. Új terv a lakhatási szegénység ellen
741. Új terv a lakhatási szegénység ellen

741. Új terv a lakhatási szegénység ellen

Nagyon nehezen tudunk ezzel a területtel boldogulni. A lakhatási szegénység pedig alapjaiban határoz meg szinte mindent. Sokan élnek egy-egy házban, a víz szinte sehol sincs bevezetve, a házak javítására, állagmegóvására nincs tudás, sok helyen akarat sem. Nincs személyes élettér, a karantén talán még nyilvánvalóbbá tette, hogy ezekben a családokban nincs...

Tovább olvasom

732. Sorsok, vágyak, lehetőségek
732. Sorsok, vágyak, lehetőségek

732. Sorsok, vágyak, lehetőségek

Már korábban is volt ilyen próbálkozásunk. Írásra rávenni azokat, akiken lelkileg ez segítene. Évekkel ezelőtt volt az első, akkor egy asszonnyal elindultunk ezzel, talán abban a pillanatban jó volt valamire, kiengedni a feszültséget, végiggondolni a történéseket, indokot találni a félbetört életre. Folytatás nem lett belőle, de nem is ez volt...

Tovább olvasom

658. Fejlesztések
658. Fejlesztések

658. Fejlesztések

Egyre többet hallani itthon is a NEET fiatalokról, azokról a 15-29 év közöttiekről, akik nem dolgoznak, és nem vesznek részt semmilyen oktatásban, képzésben. Sokan vannak ők, olyanok, akik kiestek az oktatási rendszerből (legkésőbb 16 évesen), és attól tartok, ha beszámolnánk azokat is, akik a közmunkához csatolt, hatékonyságban, tudásátadásban erősen megkérdőjelezhető...

Tovább olvasom

657. Rejtőzködő szegénység
657. Rejtőzködő szegénység

657. Rejtőzködő szegénység

Mikor kezdtem ezt a blogot, gyakori volt az iskolánkban, hogy az órákra, főleg ilyenkor, mikor az idő téliesre fordult, vittünk magunkkal gyerek-kabátokat és cipőket is. Mert sokszor kellett a felfeslett sportcipőt lecserélni egy csizmácskára, a két számmal nagyobbat megfelelő méretűre, és kabátot, vagy zoknit adni arra a gyerekre, akinek nem...

Tovább olvasom

517. Lakhatás
517. Lakhatás

517. Lakhatás

Sok mutatóval lehetne jellemezni a szegénységet. Talán a lakhatás is egy olyan terület, ami elég pontos képet ad. Ha az ember megfordul egy-egy nyaralóövezetben, és látja a nyaralás céljára újonnan épülő palotákat, és közben olyan helyen dolgozik, ahol lakásnak sem épült már ki tudja mióta egy ház sem, nos, ez...

Tovább olvasom