Hamarosan 65 leszek. Eddigi munkában (ami nem jelenti a tanulás végét) töltött életem első, kisebbik fele kizárólag az oktatásban telt, majd jött az Igazgyöngy. Ennek most már 26 éve, és bár az elején ez is oktatás-fókuszú munka volt, de már másképp, mint az állami rendszerben, sokkal erőteljesebben volt jelen benne az esélyteremtés, ami végül kiszélesedett egy komplex hatásrendszerré.
Tanultam és tanulom ma is, kellő alázattal, hogyan értelmezzem, értsem meg a társadalmi leszakadás rendkívül bonyolult kérdését. Mindenhez a terepi tapasztalatok alapján nyúlok, ehhez figyelem mások kutatásait, programjait, beleértve az államiakat is. Más így az egész, mintha fordítva csinálnám, mert így a probléma felől közelítek, valós, megélt megtapasztalásokkal, és nem a magam vagy mások szocializációja alapján feltételezek valamit, ami a valóságban nem úgy van.
Karácsony. A szó a legszebb ünnepet takarja, talán a legtöbb érzelemmel teli elem ehhez kapcsolódik, a gyertyagyújtás, a várakozás, a gyerekek öröme, a karácsonyfa, a mézeskalács, a fények, a családi vacsora, no meg persze meglepetések, és a legfontosabb: a szeretet. Ami ilyenkor tapinthatóvá válik.
Furcsa ezekre koncentrálni abban a világban, amiben élünk. Nagyobb kitekintésben is, hiszen a világon egyre több helyen üti fel a fejét az erőszak, háborúk dúlnak, és nem látni a végét. És furcsa ezt megélni az országon belül is, hiába próbáltam nem figyelni rá, nem foglalkozni a hírekkel, a mélypontra jutott politikai kommunikációval, a gyűlölet tapintható. Valahogy úgy érzem, egyre nehezebben megy fenntartani azt a világot, amiben a problémákkal csak akkor foglalkoznak a döntéshozók, ha kiderülnek, és a reakció akkor is a visszatámadás. A támadások zajában pedig nagyon nehéz meghallani a karácsony hangját.
Nagyon sok területen dolgozunk, folyamatosan kísérletezünk azon is, hogyan lehetne ezt az egész beavatkozási rendszert vizualizálni, az egymást erősítő hatásokat világossá tenni valami egyszerű ábrán, de ezt még nem sikerült kitalálnunk.
Mindegy, hogy a szervezeti ábra felől, a foglalkoztatási struktúra felől közelítek, vagy a hatások felől, az egész ugyanolyan bonyolult, átfedésekkel teli. De talán pont ez a lényege, a minden mindennel összefüggés elve, talán pont ez hiányzik az állami rendszerből, ezeknek az összefüggéseknek az ismerete és a kezelése.
Ebben aztán mindig van munka, gondolkodnivalót talál benne az ember, a vezetőség, a csapat, és persze az egészet rugalmasan igazítani kell még a folyamatosan változó társadalmi-politikai közeghez. Szóval, mindig újra és újra rá kell nézni az egészre, hol tartunk, jó struktúrában dolgozunk-e, hol gyenge a hatékonyság és miért, vagy hol mérhetünk pontosabban. Ezt viszont nem lehet úgy, hogy közben a napi munka is velünk van, mert abban képtelen az ember megfelelően ilyen szintű kérdésekre koncentrálni. Így megpróbálunk elvonulni egy, másfél napra, hogy csak ezzel foglalkozhassunk. (Amíg persze a többi kolléga mindezt biztosítja számunkra azzal, hogy az alapfeladatokat viszik.)
Tudom, a világ ma nem az önreflektív, hiteles kommunikációra épít, hanem a sikerekre, akkor is, ha nincsenek, hiszen lett egy tökélyre fejlesztett eszközünk ehhez, a kommunikációs platformok, amiben a hatás a legfontosabb, és a valóság háttérbe szorul.
Épp ma mondta nekem valaki, hogy átgondolandó küzdelem az ennek megváltoztatására irányuló munka, mert egyszerűen minden a sikerkommunikációra épül, áthatja és uralja az élet minden területét. Átgondolom én, újra és újra, de mindig oda lyukadok ki, hogy ha nem beszélünk csak a sikereinkről, akkor egyszerű kérdésnek tűnik a társadalmi leszakadás problémaköre is, miközben a sok sikeresre kommunikált program ellenére még mindig velünk van, sőt növekszik a szegénység. Még mindig nem találunk fogást azon, hogyan lehetne csökkenteni azt, és sikeresen támogatni olyan új életstratégiákat, amelyek mentén tömegesen sikerülne változást elérni.
És most teljesen mindegy, hogy állami, vagy civil programokról beszélek, a lényeg ugyanaz: mindenki sikereket mutat fel, és közben…..még mindig ugyanott tartunk.
Ez a munka, ami mellett elköteleződtem sokat formált és formál ma is rajtam. Most egy kis “sorozatban” összefoglaltam, hogyan változtam a generációs szegénységben élőkkel végzett munka hatására, mi változott bennem azzal, hogy a munkát nem csupán egy segítő tevékenységre korlátoztuk, hanem próbáljuk az állami rendszeren belüli megoldásokat megkeresni, ami ebben az átpolitizált világban nem egyszerű.
És van még egy terület, amit nem jártam körbe, ami szintén az ügy-képviseletet jelenti, de nem az állami rendszerrel, hanem a közvéleménnyel kapcsolatban. Ami persze megint csak nem egyszerű kihívás, mert egyrészt szintén átpolitizált, másrészt nagyon fontos, mert a hozzá kapcsolódó nyilvános kommunikációban a támogató kapcsolatok építését is jelenti. Mondhatjuk úgy, hogy innen tudnak rólunk, itt érjük el a legtöbb embert, hiszen a közösségi média ma fontos információforrás, segít láthatóvá tenni dolgokat. Sok esetben innen tud rólunk a média is, innen indulnak a megkeresések, ami további hatásokat gerjeszt. No meg az is fontos, hogy itt még saját szándéka szerint hangosíthat ki dolgokat az ember.
Meg kellett tanulni ezt is, és felelősséggel jelen lenni benne. Persze ez is könnyebb lenne egy kiszámítható közegben, de ma már semmi sem az. És nagyon kell figyelni arra, hogy az ember ne ártson…hanem ha lehet, inkább javítson az egyre romló helyzeten.
Az Igazgyöngy tevékenysége egy művészeti iskolából indulva vált komplex esélyteremtő munkává. A folyamatos bővülés egyre tudatosabb tervezéssel párosult, amiben bizonyos területek maradtak a tanévhez igazodva, mások, természetszerűleg a gazdasági év ritmusában működnek. Ez a kettős vonal sokáig párhuzamos tervezéseket is okozott, sokszor felesleges körökkel.
Aztán hoztunk egy döntést, és a szakmai munkát minden területen a tanév rendjéhez igazítottuk, a gazdasági zárásokat persze, amiben szükséges, megtartva, de a tervezés minden elemében az augusztus vége lett a meghatározó. Bár a nyár mindig más kicsit, erről azért külön szempontok szerint kell gondoskodnunk, hiszen pl. a nyári táborok, a diákmunka speciálisan ilyenkor jelenik meg, a mezőgazdasági rész is hordoz szezonális feladatokat, és ilyenkor van a szabadságolási időszak is. Így aztán van egy szeptembertől június végéig terjedő időszak, aztán a következő etap a nyári, júliustól-augusztus közepéig, és augusztus második felében már tisztán a következő év tervezése a meghatározó.
Június végével zárunk tehát, szakmai és hatékonyságmérési szemlélettel, ami persze magával hozza a pénzügyi területek egyébként folyamatos áttekintését is.
Elkészült az éves jelentése az alapítványnak…
Szép lett, látványos, és meggyőző. Ahogy nézegettem, elgondolkodtam azon, hogy mennyire nehéz egy ilyenben összefoglalni az eredményeket, eseményeket, de úgy, hogy közben a probléma mélysége, a kudarcok is érezhetők legyenek.
Mert így, ha ránézek, úgy tűnik, minden szuper. Nincs benne a küzdés, az, hogy hányszor kell a padlóról felállni, hányszor kell beismerni, hogy alulmaradtunk, hány dolgot kell elengedni, mert képtelenek vagyunk hatni rá.
Persze tudom, ez, nem az a műfaj. Egy ilyen jelentésnek meggyőzően kell mutatnia a munka céljait, értelmét, a hozzáadott értékeket, tömören, számokkal alátámasztva. Nem alkalmas felület arra, hogy a problémát is érthetővé tegye. De akkor jó-e így? Hiteles képet tudunk-e így kommunikálni vele a munkánkról?
No persze így is hosszú, mivel minden területről szerettünk volna beszámolni kicsit… és mennyit rágódtunk rajta, hogy tömörebb legyen!
Furcsa lett a világ. Ma nagyon sok folyamat működésének alapvető része a kommunikáció, ami a célok teljesülését kívánja támogatni. Ám a befolyásoló tényezők gyakran eltérítik az irányokat, és mire észrevesszük, már a céljainktól is egyre távolabbra kerülünk. A hitelesség megtartása nagyon nehéz, még az is előfordulhat, hogy a saját magunk által épített csapdába estünk.
Így most egy kicsit kuszának tűnik, de megpróbálom kibontani. Írtam már erről egyébként többször, hogy mennyire nehéz a civileknek jól képviselni azokat az ügyeket, amelyek nem az állam sikertörténetei. A társadalmi leszakadás, a gyermekszegénység ügye kifejezetten ilyen.
Nézzük kicsit részletesebben, területenként. Hol képviseljük az ügyet és milyen célokkal?
Ez a fogalom szerintem még mindig nincs eléggé beépülve a köztudatba. Pedig elvárás is lehetne, nemcsak a segítő civil szervezetek felé, hanem az állami rendszer, és az egyházak felé is. Annak a kimutatása ez, hogy a munka, amit végzünk, amit végeznek az intézmények, mennyiben van hatással a társadalmi problémák megoldására,...
2022. Az Igazgyöngy Alapítványnak ez lesz a huszonharmadik éve. Az első tíz év még az oktatásban telt, egy hat településen működő, hatszáz gyermeknek délutáni művészeti oktatást adó iskolában, a sajátos módszertan kidolgozásával, ami ma is fejlődik, igazodva a kor kihívásaihoz. Ez bővült később folyamatosan kríziskezeléssel, családgondozással, közösségfejlesztéssel, tanodával, foglalkoztatással településfejlesztésig,...
