Hamarosan 65 leszek. Eddigi munkában (ami nem jelenti a tanulás végét) töltött életem első, kisebbik fele kizárólag az oktatásban telt, majd jött az Igazgyöngy. Ennek most már 26 éve, és bár az elején ez is oktatás-fókuszú munka volt, de már másképp, mint az állami rendszerben, sokkal erőteljesebben volt jelen benne az esélyteremtés, ami végül kiszélesedett egy komplex hatásrendszerré.
Tanultam és tanulom ma is, kellő alázattal, hogyan értelmezzem, értsem meg a társadalmi leszakadás rendkívül bonyolult kérdését. Mindenhez a terepi tapasztalatok alapján nyúlok, ehhez figyelem mások kutatásait, programjait, beleértve az államiakat is. Más így az egész, mintha fordítva csinálnám, mert így a probléma felől közelítek, valós, megélt megtapasztalásokkal, és nem a magam vagy mások szocializációja alapján feltételezek valamit, ami a valóságban nem úgy van.
Emlegettem a legutóbbi blogomban, hogy milyen nehéz volt nekem is a teljes realitásában látnom ezt az egészet. Biztosan sok van még persze most is, amit nem látok, nem tudok, de sok dolgot másként értékelek már, mint az elején. No meg, folyamatos változásban vagyunk, az új hatásokat is mindig értelmezni kell,...
Tegnap voltam hatvan éves. A munkám a kezdetektől az oktatáshoz, kiemelten a hátrányos helyzetű gyerekek oktatásához kötődött, az első felében az állami rendszerben, majd a civil szférában. 21 éve alapítványi keretek között, a művészetoktatásban, 11 éve pedig egy komplex esélyteremtő munka keretében, kiegészülve mással...
Érdekes egy ilyen szervezetet vezetni, mint a mienk. A kötelező minimálbér-emelés minden évben nagy próbatétel számunkra, és, hogy finoman fogalmazzak, egyre nehezebben kommunikálható a képzettséggel nem rendelkezők számára az egyébként alapvetően fontos üzenet: érdemes tanulni, mert biztosabb jövőképet...
