Címke: kihívások

Hogy mi az, ami érzelmileg legmegterhelőbb ebben a munkában? Számomra a gyerekek helyzete, élete, traumái…a megrendíthetetlen nyomorúság. És nemcsak számomra, azt hiszem, hanem a kollégáim számára is. Hiszen reggelente, a napindító megbeszéléseken, az előző napi tapasztalatokról beszámolva, mindig megtapasztalom ezt. És bármennyire igyekszünk, hogy pozitívan, mosolyogva kezdjünk a napnak, vannak történetek, amelyek ezt nem engedik. Ilyenkor külön erő kell ahhoz, hogy túllendüljünk a dolgon, és nekifogjunk a napnak. Sokszor nem is kell történet…csak egy-egy mondat, elszólás, ami mögött nekünk ott van maga a problémahalmaz, annak összes hatásával. Lehet, más túl is lépne rajta, de mi nem tudunk. Mert a mondatok mögé látunk. Ilyenkor mindig arra gondolok, mekkora szakadék van a társadalomban. Hogy jobban érthető legyen, írok egy példát. A sárga tus, amit használunk a suliban, valamilyen ok miatt egy idő után megbüdösödik. A minősége marad, csak büdös. Mindig mondjuk a gyerekeknek is, hogy ne lepődjenek meg, ez van, nem tudunk vele mit kezdeni. Az egyik kollégám meséli, hogy megszagolta egy tanítványunk, és megállapította: olyan szaga van, mint a döglött patkánynak.  Én nem tudom, milyen szaga lehet egy döglött patkánynak, és szerintem sokan szintén nem tudják. De ő tudja. Mert találkozik a helyzettel. Másik kollégám hozzáteszi, hogy nála pedig az egyik gyerek, aki szintén megszagolta, azt mondta, a szaga olyan, mint egy osztálytársának. Nem viccből mondta, nem is nevetett rajta senki, csak bólogattak. Hogy tényleg olyan. 

Tovább olvasom

Most már több mint tizenegy éve működtetünk társadalmi vállalkozást, olyan emberek foglalkoztatásával, akik nem mobilizálhatók, nem szakképzettek, és sokuknak nincs legális munkavállalói tapasztalata sem. Sok küzdelem volt már ebben, és van ma is. Mert a kép, amivel ezen a területen találkoztunk, nagyon távol áll attól, amit a társadalmi leszakadásban élők foglalkoztatásáról gondolnak azok, akik messze élnek tőle, és elméleti alapon, többnyire egy középosztálybeli viszonyulással keresik (és általában meg vannak győződve, hogy tudják is) a megoldást.  Az állami rendszerben ezt teljesen a mára már megszokott önigazolási mintázat szerint megy, sikeres közmunkaprogram, teljes foglalkoztatottság, növekszik az életszínvonal, jól teljesít ebben is Magyarország, mint az egészségügyben, az oktatásban, és minden másban. Erről lepattan minden kritikai megjegyzés, hiszen bizonyára a „dollárbaloldal” finanszírozásával történő hazudozásról van szó, és minimum az ország jövőjét veszélyezteti….

Tovább olvasom

Mostanában több szakdolgozó kérdezett rá nálam a kihívásokra… Amiben talán a legtöbb változást megéltük, részben a probléma beágyazottságának megértése, részben pedig a társadalmi közeg változása miatt. Amikor elkezdtük, még egyetlen kihívás magasodott elénk: a generációs szegénység, és vele a gyerekszegénység csökkentése, a sokat emlegetett kiút, kitörési pont megtalálása és támogatása. Aztán lassan kiderült, hogy ez sem egy egyszeres kihívás, itt is több szegmensben kell gondolkozni, ami mind más-más stratégiát kíván. Hiszen a lakhatási szegénység kihívásával megküzdeni nem ugyanaz, mint mondjuk az uzsora jelenségével. Vagy az önfenntartási képességek hiányának problémája sem a családon belüli erőszakkal. Folyamatosan újabb és újabb kihívások kerültek elénk, majd egy idő után új területtel szembesültünk, az intézményrendszerrel, amivel egy közös munkakultúra kialakítása nem kisebb kihívás, mint a leszakadó családokkal dolgozni. Hamarosan egy olyan kihívásrendszerben találtam magam, amiből muszáj volt elengedni azokat, amelyekre a legkevésbé tudunk befolyással lenni. Miközben ott vannak azok is, hatnak azok is, de a küzdelem eredményessége nem, vagy alig kimutatható, miközben rengeteg energiát vesz el tőlem is és a csapattól is. 

Tovább olvasom

A szegénység sok területen töri meg a méltóságot. De talán nőként megélni ezt -és nem azért mondom, mert én is az vagyok- még inkább így van. Nehéz ezt nézni is, és még rosszabb, hogy az ember alig tehet valamit...

Tovább olvasom