932. A rendszeren belül van a hiba. Tuti.
932. A rendszeren belül van a hiba. Tuti.

932. A rendszeren belül van a hiba. Tuti.

Sokszor beszélgetünk egy-egy eset kapcsán, és nagyon sokszor azt érezzük, nem azonos következtetésekre jutunk, szakmai alapon sem, az intézményrendszerben dolgozókkal. Próbálom ezt mindig az ügy-kezelő szemlélettel magyarázni, a prevenció hiányával, de gyakran felmerül egy másik kérdés is: ez pedig a rendszerben dolgozók tudása, szemlélete, gyakorlata. Mikor egy-egy kérdést felvetek a facebookon, gyakran kapok utána olyan üzeneteket, hogy nemcsak a rendszerrel van a baj, hanem azokkal is, akik benne dolgoznak. Akik durvábban fogalmaznak, azt írják, szerintük nagyon sok, erre a munkára alkalmatlan személy dolgozik ma az intézményekben. 

Tovább olvasom

929. A prevenció eltűnése
929. A prevenció eltűnése

929. A prevenció eltűnése

Amikor megkezdtük ezt a munkát, még megvolt a fogalom is, és korábbról is voltak megtapasztalásaim arról, hogy része ez az emberekkel foglalkozó munkaterületek szakmaiságának.  Kutakodom egy ideje, hogy mikor tűnt el…. de nem tudom pontosan belőni. Tény, hogy ma már nyomokban sem látni, nemcsak a napi munkában nem találkozunk vele, de magával a szakkifejezéssel se nagyon. De vannak helyette történések. Tragikus esetek, melyek kihangosodnak (vannak persze, amelyek nem, vagy csak később), akkor pedig többnyire az érintettek személyes felelőssége körébe soroltatik a dolog, és ezzel el is van intézve. Minden lenyugszik, és minden marad a régiben. Aztán jönnek újra és újra az esetek. Számomra ezek azt jelzik, hogy az ügyszempontú megközelítés erősödik, az okokat pedig senki sem firtatja, merthogy abban már tetten érhető más is. És tulajdonképpen minden mindegy, a lényeg, hogy mindig a "célcsoport" a hibás. Mintha az intézményrendszernek feladata sem lenne a változások generálása, menedzselése.  A feladat pedig kimerül abban, hogy a rendszer létezik. Az, hogy a funkcióját mennyire tölti be, nem lényeges. Hiszen az a döntéshozók szerint, és sokszor úgy tűnik, a benne dolgozók szerint is betölti, csak ott vannak azok, akikkel csak a baj van, mert munkát adnak a rendszernek.

Tovább olvasom

926. Az érdekek metszéspontjában
926. Az érdekek metszéspontjában

926. Az érdekek metszéspontjában

Huszonöt év után sem tudok betelni azzal, ahogy a társadalmi leszakadás jelenségeinek értelmezésével mindig újabb és újabb összefüggéseket találok. Ezek egy része a terepi munkából jön, olyan, ami a szakirodalomból nem tanulható, más része pedig épp egy-egy szakirodalmi fogalom kapcsán ad olyan szempontot, ami alapján felfedezek egy új összefüggést. Szóval, mindig jön valami, amit átszűrök az eddigi tapasztalatokon, és utána még  jobban értem ezt az egészet.  Most pl. az érdekek kapcsán kezdtem el gondolkodni. Mert olyan gyakran hallani: a gyerek érdeke, a családok érdeke, a nemzet érdeke, a döntéshozók érdeke, stb.  Bár így felsorolva olyan, mintha mind egy irányba mutatna, a valóságban azonban inkább ellentmondásokat látni, és nem ideális egységességet.  Vajon miért nem? Mi befolyásolja, alakítja, deformálja? Talán az, hogy az érdekek a belső és külső hatásokban formálódnak… és ez a társadalmi leszakadás szempontjából fontos kérdéseket vet fel.  A generációs szegénységben élő családok érdekeit a saját életstratégiájuk határozza meg,  és ennek sok ütközési pontja van az intézményrendszerben megfogalmazódó, ott által elvárt érdekekkel, amit persze a szakpolitika/politikai érdekei határoznak meg. Miért feszül vajon ekkora ellentmondás ebben az egészben?

Tovább olvasom

915. Munkaerő pedig kell(ene)
915. Munkaerő pedig kell(ene)

915. Munkaerő pedig kell(ene)

Furcsa ez. Miközben egyre nagyobb indulat feszül a vendégmunkások körül, és sokan felvetik a hazai foglalkoztatás gondjait is, pl. a nyugatra vándorló hazai munkaerő, vagy a közmunkaprogramban vegetáló emberek kérdését, az embernek az az érzése, mintha nem ismernék fel: egy folyamat vezetett idáig. A folyamat pedig nem most kezdődött, voltak benne kezeletlen helyzetek generációk óta, aztán tevődtek rá újabbak, rossz döntésekkel, és most, mikor az egész problémát már valamelyik szegmensében mindenki érzi, sokan most kezdenek el gondolkodni a helyzeten. Persze nem mindenki, van, aki még most is kényszeresen bizonygatja, hogy teljes körű a foglalkoztatás, tömegesen jönnek vissza az átmenetileg külföldre költözött családok, vagy, hogy a szakképzés is tökéletesen betölti a funkcióját. A külföldi munkaerő pedig csak azért kell, mert ekkora gazdasági fejlődést, amiben ma vagyunk, ezt a tempót  nem lehet már másképp áthidalni, még, ha a kormány dolgozik is rajta, de átmenetileg nincs jobb megoldás. 

Tovább olvasom

912. Hullámhegyek, hullámvölgyek
912. Hullámhegyek, hullámvölgyek

912. Hullámhegyek, hullámvölgyek

Ebben a munkában az ember lelke óriási amplitúdóval hullámzik. Sokszor írok arról, hogy ez a munka nem hagyja elszállni az embert. Mert amint azt éreznéd, hogy valami jól összejött, sikeres vagy, tuti, hogy kapsz egy olyan “gyomrost”, ami helyre pakolja az önértékelésedet. Pirosan villan fel bennem ilyenkor a figyelmeztetés: “Hahó! Türelem! Miből gondoltad, hogy megoldottál valamit?! Gondolkozz már reálisan! Térj vissza az alapokhoz, és ne szállj el magadtól! Hol marad az önreflexió?!” Persze ez csak annál villan fel fel, aki hagyja. Abban, aki eltolja magától az önreflexiót, és az apró, pillanatnyi eredményt túltolva hagyja megdicsőülni önmagát, már-már a glóriát is látja a feje fölött, nos, ott nem működik ez. Azt hiszem, ennek nemcsak emberi magyarázata van, hanem a pályázati projektek menete is erősítette ezt a folyamatot. Hiszen a tervezés-indikátor meghatározás-elszámolás folyamatában minden “sikerre ítéltetett”. Legalábbis adminisztratív úton. Leginkább úgy. Különben annak a rengeteg pénznek, amit ezekben a projektekben a felzárkóztatásra fordítottak, valahol a változásokban is látszani kellene. De ezt nem látni. Legalábbis abban a társadalmi csoportban, amit mi céloztunk meg a munkánkkal, nem.

Tovább olvasom

910. Szegregáció, ami mindenkinek jó?
910. Szegregáció, ami mindenkinek jó?

910. Szegregáció, ami mindenkinek jó?

Sok harcom volt már ezzel a témával, és rendre alulmaradtam. Ma is kiabálok persze, van most is órám szegregált tanulócsoportban, pontosan ismerem a problémát, annak minden beágyazottságával.  Néha felbukkan döntéshozói szinten is a téma, hiszen a kötelezettségszegési eljárás elvár némi intézkedést, most újra olvashattunk a törvényjavaslatról, ami 10%-os forrásmegvonással illetné a meghatározott mértékben szegregáló hatású iskolákat. Nyilván itt sem volt társadalmi egyeztetés, bár már ez is rég csak a látszat miatt működtetett valami, és nem lehet kétségünk arról sem, hogy a napokban elfogadják, a diszkriminációellenes intézkedéscsomag részeként.  A legnagyobb bajom ezzel most is az, hogy látszatmegoldásnak tartom, olyan, mintha történne valami, de a valóságban magában a problémában nem lesz változás. Marad a megoldás az adminisztratív területen, vagy egy-egy apró elmozdulásból kommunikálnak általuk rendszerszinten értelmezett megoldást, amit mindig elő lehet rántani, ha kritika van, mint pl. a szerzetesrendek hhh-s iskoláit az egyházi iskolák szegregáló hatásának elfedésére. 

Tovább olvasom

909. Kommunikációk harca 2.
909. Kommunikációk harca 2.

909. Kommunikációk harca 2.

Az előző posztban kezdtem el az egyik központi anyagban olvasottak alapján gondolkodni arról, hogy a mi munkánkban milyen kommunikációs hatások adnak nekünk újabb és újabb kihívást. A gondolkodásra hívó olvasott meghatározás pedig ez volt: “A hatásos kommunikációs kampányok jól átgondolt, hosszútávú stratégiára épülnek, és a célba vett társadalmi csoportok sajátosságaihoz illesztett formában, több kommunikációs csatornán összehangoltan közvetítenek üzeneteket.” Azt próbáltam összeszedni, hogy a társadalmi leszakadásban érintettekre milyen célzott kommunikációs hatások irányulnak, melyek gátjai az életstratégiák megváltoztatásának. Először a fogyasztói világ, az ügynökök “felkereső jelleggel” bíró felajánlásairól, rábeszéléseiről írtam, melyeknek pénzügyi tudatosság híján nem bírnak ellenállni, amit a helyi, közösségeken belüli, mélyen rögzült, sajátos értékrend tovább erősít.

Tovább olvasom

904. Változások, önismerettel 2.
904. Változások, önismerettel 2.

904. Változások, önismerettel 2.

Az előző blogbeírásban azt próbáltam kicsit körüljárni, hogyan hatott rám a szegregátumban végzett munka, hogyan ismertem fel az összefüggéseket, csapdákat, milyen fontos volt ehhez a folyamatos önreflexió, és mindennek hatására milyen változások történtek és történnek bennem.  Most egy kicsit arról írnék, ami a terepen kívül van, de meghatározza azt is, ami ott történik, és ezért nem tudom függetleníteni én sem magam tőle. Ez pedig a közeg, amibe ez az egész probléma beágyazódik. Két nagy területe van, amelyek persze szintén összefüggenek, a mindenkori állami intézményrendszer, ami politikai meghatározottságú és a közvélemény, melyet a politika egyre markénsabbanl formál. Sok civil szervezet gondolkodik úgy, hogy ezzel nincs dolga, az alapszabályok is rögzítik, a civil szervezet nem végezhet pártpolitikai munkát, ami nagyon helyes, bár mindenkire egyformán vonatkozna. Nincs is probléma azokkal a civil szervezeti tevékenységekkel, melyek nem az állam működési hézagaiban szerveződnek, hanem pl. a sport, a hagyományőrzés terén, ők most szerencsésnek is mondhatják magukat, hiszen a két dolog elég meghatározó “nemzeti” értékként jelenik meg a döntéshozók értékrendjében. No és ott a kultúra, ez azért már nem ilyen egyszerű, mert ebbe sok minden beleférhet, itt már erősen megjelenik a politikai megítélés, ami aztán a működés támogatásában vagy ellehetetlenítésében ölt testet.

Tovább olvasom

903. Változások, önismerettel 1.
903. Változások, önismerettel 1.

903. Változások, önismerettel 1.

Most, egy felkérés kapcsán elgondolkodtam, milyen változásokon mentem én át, az elmúlt 14 évben, mióta az oktatás mellett az esélyteremtés problémájában is dolgozom, sőt, egyre inkább abban. Szándékosan írom így, az oktatás és az esélyteremtés problémájában, mert talán ez lett a meghatározója az én változásaimnak is, hogy folyamatosan növekvő problémává vált Magyarországon az oktatás és az esélyteremtés ügye is. Persze tudom, sosem volt ez problémamentes, de nem mindegy, hogy csak a problémák halmozódása van jelen valamiben, vagy a megoldások lehetősége kerül túlsúlyba.  Mindig igyekeztem és igyekszem ma is, hogy önreflektív maradjak. Persze ezen folyamatosan dolgozni kell, mert védekezni kell a kiégés ellen is, ugyanakkor nem eshetek át a “mindent én látok jobban” oldalra sem. Ami a legfontosabb volt talán, az a másik helyzetével való azonosulás, ami sokat segíthet az okok megértésében. De menjünk vissza az elejére. Arra a naiv, kicsit romantikus, segíteni akaró szerepre, amivel megjelentem a szegregátumban. A gyerekek helyzete, a lakhatási szegénység látványa sokkolt, érzelmileg teljesen maga alá temetett, és csak egyet akartam, segíteni, adni, pótolni, ami hiányzik. 

Tovább olvasom

900.Törvénymódosítások az oktatásban
900.Törvénymódosítások az oktatásban

900.Törvénymódosítások az oktatásban

Rémülten nézem a törvénytervezetet, a társadalmi leszakadásban végzett munkánk szemszögéből is. Azt hiszem, ebben az egészben az a legnehezebb, hogy miközben megtaláljuk azokat az utakat, beavatkozási pontokat, amelyek a megoldást rejtik, közben a rendszer folyamatosan lezárja, vagy leszűkíti őket.  Így, miközben eltökélt célunk, hogy ne egy civil zárványt hozzunk létre, melyből majd maximum szakirodalmi lábjegyzet lesz, mint “jó gyakorlat”, vagy szakmailag is értékelhető próbálkozás, hanem a rendszerre próbáljunk meg hatással lenni, folyamatosan szorulunk abból.  Az egész pedagógusszakma leértékelődött. A folyamat nem most kezdődött, de mostanra csúcsosodott ki. A szakemberhiányt úgy próbálják megoldani, hogy minimalizálják benne a szakmaiságot. Ott van ez a szakemberképzésben, a képzési idő rövidítésével, vagy a felvételi ponthatár nevetségesen alacsony szintre állításával, és ott van az alkalmazási feltételek rögzítésében is.

Tovább olvasom