973. Együttes erővel
973. Együttes erővel

973. Együttes erővel

A karácsonyi adományozások is híven tükrözik az ország állapotát. Nyilván átpolitizálódott ez is, és érezni ebben is a “két oldalra” rendeződést, talán a legdurvább volt a gyermekotthonos történet, amiben az egyik adna, a másik megtiltja…sőt, elszállítja, mielőtt az ajándék célba érne. Az, hogy ez a gyerekekről szólna, meg a karácsonyról, valahol elvész. És hát a szerepek is furcsa helyzetet teremtenek, a kormányszóvivő részt vesz önkéntesként egy karácsonyi ételosztáson és nyilatkozik, hogy szerinte minden évben kevesebben vannak, miközben minden híradás arról szól, hogy egyre többen állnak a kígyózó sorokban.  Sokat gondolkodtam azon, hogy legalább ilyenkor miért nem lehet összefogni, egyeztetni, félretenni az ellenségeskedést, és arra törekedni, hogy mindenkihez eljusson a karácsony üzenete. Azon is töprengtem, hogy nekünk miért ment az, ami másnak nem.

Tovább olvasom

959. Egymásba kapaszkodni…
959. Egymásba kapaszkodni…

959. Egymásba kapaszkodni…

A veszteséget, amit a munkánk célcsoportjában naponta megélünk, nehéz feldolgozni. Gyerekek, családok sorsán kellene változtatni, ami már önmagában is nagy kihívás, az meg, hogy az ember látja, a rendszer mennyire nem képes hatékony beavatkozási pontokat találni, számomra még nehezebbé teszi ezt az egészet.  Persze meg lehetne elégedni azokkal, akikre tudunk hatni, kiragadni egy-két családot, gyereket, lehetőleg olyat, ahol a siker biztosra körvonalazódik, és csak velük dolgozni. Az mutatná: lám milyen eredményesek vagyunk, mi aztán tudjuk, hol a megoldás, hogy kell ezt csinálni. És tudom, hiszen nekünk is vannak ilyenek, érettségizettek, felsőoktatásba kerülők, tudom, hogy ez is egy út, nagy lépés, nagy siker. De nekem nem megy. 

Tovább olvasom

958. Civil szervezet, vagy társadalmi vállalkozás?
958. Civil szervezet, vagy társadalmi vállalkozás?

958. Civil szervezet, vagy társadalmi vállalkozás?

Írtam már erről régebben…de tanulva ezt az egészet, mindig tisztul bennem a kép. Vagy mindig találok új pontokat, amin érdemes elgondolkodni.  Persze ennek is van megint egy sajátos beágyazottsága, jellemzője. A civil szervezeteknek, és a társadalmi vállalkozásoknak is. Most nem a jogszabályi meghatározók irányából közelítenék, mert nyilván az nem azonos, hanem inkább a tartalmi dolgokkal. Vagy inkább a hozzá kapcsolódó üzenetekkel, tudásokkal.  Nézzük először a meghatározásokat. A civil szervezet régebbi forma, “nem kormányzati szervezet, olyan minden kormánytól független, magánjog alapján működő civilekből álló nonprofit szervezet, amely saját költségvetéssel rendelkezik.”-írja a Wikipédia. És talán ez is fontos az értelmezéséhez: “önkéntes alapon a közjó javára működik, önszabályozó, intézményesült önszerveződés”. Aztán itt van még ez is, ami fontos a közhasznúság miatt: “a civil szervezet közcélú tevékenységet és közfeladatot lát el, azaz a szervezetnél tágabb közösség érdekében jár el.” 

Tovább olvasom

942. A sikerek szükségessége és csapdája
942. A sikerek szükségessége és csapdája

942. A sikerek szükségessége és csapdája

Tudom, a világ ma nem az önreflektív, hiteles kommunikációra épít, hanem a sikerekre, akkor is, ha nincsenek, hiszen lett egy tökélyre fejlesztett eszközünk ehhez, a kommunikációs platformok, amiben a hatás a legfontosabb, és a valóság háttérbe szorul. Épp ma mondta nekem valaki, hogy átgondolandó küzdelem az ennek megváltoztatására irányuló munka, mert egyszerűen minden a sikerkommunikációra épül, áthatja és uralja az élet minden területét. Átgondolom én, újra és újra, de mindig oda lyukadok ki, hogy ha nem beszélünk csak a sikereinkről, akkor egyszerű kérdésnek tűnik a társadalmi leszakadás problémaköre is, miközben a sok sikeresre kommunikált program ellenére még mindig velünk van, sőt növekszik a szegénység. Még mindig nem találunk fogást azon, hogyan lehetne csökkenteni azt, és sikeresen támogatni olyan új életstratégiákat, amelyek mentén tömegesen sikerülne változást elérni.  És most teljesen mindegy, hogy állami, vagy civil programokról beszélek, a lényeg ugyanaz: mindenki sikereket mutat fel, és közben…..még mindig ugyanott tartunk.

Tovább olvasom

939. Stratégia és reziliencia
939. Stratégia és reziliencia

939. Stratégia és reziliencia

Ahogy az idő telik, és egyre többet foglalkozom azzal, hogy milyen jövőkép körvonalazódjon az Igazgyöngyt előtt, egyre gyakrabban visszanyúlok a stratégiánkhoz.  Elgondolkodtam, hogy amikor először állítottam össze, hogy mi mentén szerveződjön a munkánk, ennyivel egyszerűbb volt a világ, és azóta a nehezítő tényezők, kockázatok száma nőtt meg, vagy csak kevesebbet láttam és értettem a problémából, de az biztos, hogy az első változat egyszerű és világos volt. Ma már nem ilyen.  A folyamatosan bővülő beavatkozási területek, a hatások egy irányba terelése munkaköri átfedéseket hozott, egyre nehezebb volt szervezeti ábrán bemutatni ezt a szerteágazó tevékenységet. Amikor a társadalmi hatékonyságmérést is a munkánk részévé tettük, már világos volt, valami más struktúra kell, mint a korábban három pillérre állított beavatkozási rendszer.

Tovább olvasom

938. Mire fókuszáljunk?
938. Mire fókuszáljunk?

938. Mire fókuszáljunk?

Nem tudom, hogy a korral jár-e, mármint hogy öregebb, és talán bölcsebb is vagyok, vagy az ügy-képviselet szempontjából folyamatosan nehezedő politikai-társadalmi közeg,  de egyre többet agyalok alapvető kérdéseken, a fókuszokon, a stratégián. És persze figyelem a hasonló területen dolgozókat, legyen az állami szféra, egyházi, vagy civil, hogy ők miként viszonyulnak… mert az ugye korántsem biztos, hogy az én megközelítésem a jó.  Az alapvető kérdés az, hogy a közvetlen “célcsoporttal” (nem szeretem túlságosan ezt a szót, ezért tettem idézőjelbe) való munka elégséges-e, vagy ezen túl kellene-e a rendszerrel is foglalkozni? Akikkel beszélek, jellemzően szinte mindannyian a kiégés tüneteit mutatják. Az állami szférában dolgozók talán leginkább. Évek óta gyűjtögetem az emblematikus mondatokat, melyek a beszélgetésekben elhangzanak:  “Mindig azon gondolkodom, van-e értelme a munkánknak? A válaszom pedig az, hogy nincs.” ...

Tovább olvasom

936. Egy előadás margójára
936. Egy előadás margójára

936. Egy előadás margójára

A héten volt a Széchenyi-emlékest, ahol az előadást én tarthattam. Megtisztelő volt a felkérés, főleg, hogy a témában 2016-ban Ferge Zsuzsa tartott itt előadást. A ppt-végén betettem egy diát róla is, hogy az emléke előtt tiszteleghessek. Sokat jelent nekem, hogy ismerhettem, megerősítéseket kaptam tőle mind szakmailag, mind emberileg.  Sokat veszítünk az ő generációjának halálával. Olyan történelmi időket éltek meg, olyan megtapasztalásokkal, és olyan életműveket alkottak, melyeknek az üzenetét újra és újra hangsúlyoznunk kell, mert ezek segítenek túlélni, továbblépni, és az értékteremtés mentén dolgozni tovább. Sokkal, de sokkal fontosabb, hogy ezekre figyeljünk, mint a percemberek napi hatalomért folytatott harcára, mert azokban már nem látható más, csak a szembehelyezkedés, a másik fél ellehetetlenítése, a mindenáron való felülkerekedés. És ebben már nincsenek tisztességes eszközök, mert egy tisztességtelen világban ezek nem szükségesek a harchoz.  Azt hiszem egyébként, hogy e miatt veszített el sokunkat (engem is) a politika, olyan reménytelennek érzem, hogy a szakmaiság újra meg tud jelenni ebben az egészben. És lassan nemcsak a szakmaiság elvesztését élem meg veszteségként, hanem azoknak az emberi értékeknek az eltűnését is, melyeknek meghatározónak kellene lennie a “köz”-ért végzett munkában. Valahogy úgy érzem, mintha a Ferge Zsuzsa kaliberű szakemberek elvesztésével temetnénk ezeket az értékeket is, folyamatosan. Mintha valahogy ők lettek volna ezeknek az őrzői, szimbólumai. Vagy csak az a helyzet, hogy nem látni az utánpótlást? Lenyomja a “korszellem”?

Tovább olvasom

933. Oktatási kilátások
933. Oktatási kilátások

933. Oktatási kilátások

Meg kell, hogy mondjam, nagyon nehezen élem meg azokat a folyamatokat, amelyek az oktatáspolitikában történnek az utóbbi időben. Olyan fókuszátrendeződések ezek, melyek gyökeresen ellentmondanak mindennek, amiért eddig dolgoztam, harcoltam.  Ami miatt én a pályán vagyok, az annak a vágya, ami az első pillanattól fontos volt nekem, mikor beléptem a tanterembe: a gyermekközpontúság, készségfejlesztés, a holisztikus szemlélet és esélyteremtés pedagógiai alapelveinek teljesítése.  Nos, ezek folyamatosan kikerültek a fókuszokból, nem érzem már ezt a rendszert gyermekközpontúnak, fontosabb helyette egy tekintélyelvű, kényszeresen nemzeti hangsúlyú valami, amiből teljesen kiveszett a gyerekek egyéni problémakezelése. Nincs szó szabad gondolkodásra nevelésről sem, a kétkedés képességének fejlesztéséről, a másként gondolkodás támogatásáról sem. Az ismeretátadás a lényeg, a lexikális tudás, és azok a készségek, melyek az életben való boldoguláshoz nélkülözhetetlenek, pl. a szociális készségek, nem kerülnek elő. Az esélyteremtés lehetősége pedig végleg belevész a társadalom kasztosodását támogató oktatási rendszerbe. 

Tovább olvasom

932. A rendszeren belül van a hiba. Tuti.
932. A rendszeren belül van a hiba. Tuti.

932. A rendszeren belül van a hiba. Tuti.

Sokszor beszélgetünk egy-egy eset kapcsán, és nagyon sokszor azt érezzük, nem azonos következtetésekre jutunk, szakmai alapon sem, az intézményrendszerben dolgozókkal. Próbálom ezt mindig az ügy-kezelő szemlélettel magyarázni, a prevenció hiányával, de gyakran felmerül egy másik kérdés is: ez pedig a rendszerben dolgozók tudása, szemlélete, gyakorlata. Mikor egy-egy kérdést felvetek a facebookon, gyakran kapok utána olyan üzeneteket, hogy nemcsak a rendszerrel van a baj, hanem azokkal is, akik benne dolgoznak. Akik durvábban fogalmaznak, azt írják, szerintük nagyon sok, erre a munkára alkalmatlan személy dolgozik ma az intézményekben. 

Tovább olvasom

929. A prevenció eltűnése
929. A prevenció eltűnése

929. A prevenció eltűnése

Amikor megkezdtük ezt a munkát, még megvolt a fogalom is, és korábbról is voltak megtapasztalásaim arról, hogy része ez az emberekkel foglalkozó munkaterületek szakmaiságának.  Kutakodom egy ideje, hogy mikor tűnt el…. de nem tudom pontosan belőni. Tény, hogy ma már nyomokban sem látni, nemcsak a napi munkában nem találkozunk vele, de magával a szakkifejezéssel se nagyon. De vannak helyette történések. Tragikus esetek, melyek kihangosodnak (vannak persze, amelyek nem, vagy csak később), akkor pedig többnyire az érintettek személyes felelőssége körébe soroltatik a dolog, és ezzel el is van intézve. Minden lenyugszik, és minden marad a régiben. Aztán jönnek újra és újra az esetek. Számomra ezek azt jelzik, hogy az ügyszempontú megközelítés erősödik, az okokat pedig senki sem firtatja, merthogy abban már tetten érhető más is. És tulajdonképpen minden mindegy, a lényeg, hogy mindig a "célcsoport" a hibás. Mintha az intézményrendszernek feladata sem lenne a változások generálása, menedzselése.  A feladat pedig kimerül abban, hogy a rendszer létezik. Az, hogy a funkcióját mennyire tölti be, nem lényeges. Hiszen az a döntéshozók szerint, és sokszor úgy tűnik, a benne dolgozók szerint is betölti, csak ott vannak azok, akikkel csak a baj van, mert munkát adnak a rendszernek.

Tovább olvasom