747. A kulcsemberek kérdése
747. A kulcsemberek kérdése

747. A kulcsemberek kérdése

Amikor (ez már 11 éve volt) megjelentem a kis faluban, még idegen voltam. Vagyis a gyerekek ismertek, hiszen a művészeti suliban tanítottam őket, de a szülőkkel akkor még nem volt kapcsolatom. Lassan ismerkedtem ezzel a világgal, ami annyi ellentmondással teli, hogy felsorolni is nehéz. Ráadásul folyamatosan változik benne és körülötte is minden, nincsenek állandó elemek, vagyis, csak a cél az, a küldetés, hogy mit akarunk egyáltalán, hova akarunk ezzel a munkával eljutni.

Tovább olvasom

675. Bízni kell, akkor is, ha csak magunkban bízhatunk
675. Bízni kell, akkor is, ha csak magunkban bízhatunk

675. Bízni kell, akkor is, ha csak magunkban bízhatunk

Azt hiszem, a személyes oldaláról nézve ezt, ez a legnehezebb. Azt még könnyen ki lehet alakítani, hogy meghatározzuk közösen a célokat, az odavezető utat körvonalazzuk, messzire nézzünk előre, és bízzunk abban, hogy a befektetett munkánk végül sikeres lesz. Szóval, az ügy megoldásába vetett hit, az önmagunkban bízás elengedhetetlen, és viszonylag könnyen kialakítható a csapatban is. De ennyi év távlatából is azt mondom, még mindig inog azok között, akikért ezt a munkát végezzük, a „kiben bízhatunk meg?” kérdése.

Tovább olvasom

668. Ki nevel? A szülő vagy iskola…vagy egyik sem
668. Ki nevel? A szülő vagy iskola…vagy egyik sem

668. Ki nevel? A szülő vagy iskola…vagy egyik sem

Egyre reménytelenebbnek látom a helyzetet. Az iskola eszköztelenné válik. A szülő meg örül, ha a nap egy részére megszabadul a gyerekétől. A gyerek pedig? Nos, ő próbál igazodni. De képtelen. Keres hát túlélési stratégiákat, összerakja azokból a mintákból, amit elér. Ezek pedig sötét képet jósolnak.

Tovább olvasom