Egy civil szervezeti munkát, ami ilyen sokrétű, mint amit az Igazgyöngy végez, fontos beágyazni a társadalmi közegbe. Mert meggyőződésünk, hogy csak így lehet változást hozó hatást elérni, ha nem „civil zárványt” építünk, hanem ügy-képviseleti szemlélettel, közösen keressük a megoldást az erre hivatott...
Civil szervezetként, az állam mellett, a társadalmi leszakadás problémájában dolgozni különös kihívás. Ami talán a legfontosabb benne (bár sok szervezet nem ezt az utat választja), annak a hatásrendszernek a megértése és befolyásolása, ami egy irányba viszi a folyamatokat. Abba az irányba, ami kivezethet az átörökített nyomorúság mélységéből.
Mert nem elég pusztán a gyerekkel foglalkozni, hiszen ott van mellette a család, a szülők, nagyszülők generációja, ami más üzenetekkel befolyásolja a gyereket, mint amit az iskolában hall. Az, hogy a tudás érték, és biztos pont lehet egy másfajta életstratégia felépítésében, azt a család itt a legtöbb esetben nem erősíti meg. Mondatok szintjén persze igen, “mondom én is, hogy tanuljon, menjen iskolába, stb.” de ez nem valós hatás. Mert ennél sokkal erősebb lesz a következő lépésnél a “hát mit csináljak vele, nem üthetem agyon…én is megbuktam, mégis itt vagyok, stb.”. Ez épül be, ez a minta, és nem csak a tanuláshoz való viszonyulásban.
Tegnap kint voltam Toldon… az alapítványnak itt van a pilotprogramja, a 13. évben vagyunk, az első etapot 20 évre terveztük. Mert a generációs szegénység kialakulása nem egy nemzedéké, a megoldásra is csak hosszú távon van esély. A teljesen értelmetlen egy-két éves projektek csak a pénzt viszik el. Azokat a szocializációs mintákat, amelyeket a családok átörökítenek, és amelyek ott tartják őket, abban a nyomorúságban, amiben a szüleik éltek, nem lehet egy-egy projekttel megszüntetni. Még elmozdítani sem… Ha úgy tűnik, van valamennyi hatás, és véget ér a projekt, a visszarendeződés mindig nagyon gyors.
Azt hiszem, akik ezeket megoldásnak vélték (és vélik is), sosem mentek olyan közel a problémához, hogy megértsék a mélységeit. Magamon pontosan le tudom mérni ezt. Ma már én is nevetek a naivságomon, amikor azt hittem, elég adni, szükségleteket kielégíteni és lehetőséget nyújtani, és hipp-hopp bekövetkezik az attitűdváltás, és hirtelen mindenki önfenntartó, dolgos, pénzbeosztó, tanulni és dolgozni vágyó, a feketezónát elutasító, egészségesen élő, tudatos családtervezéssel bíróvá válik.
Iszonyú gyorsan eltelt. Bár ebben a felgyorsult világban ez az érzés állandósult, rohanunk, dolgozunk, a reggeli “forgószél” effektusnak nevezett jelenség, ami felborítja az előzőleg jól eltervezett tennivalók sorát, az egész napot, hetet meghatározza.
Nincs idő megállni, mert mindig jönnek az újabb megoldásra váró feladatok, és nincs idő már arra sem, hogy egy-egy sikeres problémakezelés után megálljunk, örüljünk kicsit, mert rögtön ott a következő. Ez a hajszoltság határozta meg ezt az évet. És mindig kellett tartalékolni energiát arra is, hogy védekezzünk, állandó készenlétben legyünk egy esetleges támadás esetére, mert az ügy képviselete nehezedett az idén is.
Egészen elképesztő, ahogy végül sikerült… November elején már szerveztük, és az első időszakban nagyon úgy nézett ki, hogy nem tudjuk teljesíteni a karácsonyi segítségkéréseket. Egyharmaddal több kérés jött, ez már időarányosan is látszott, és az első gyűjtések mind jelezték: egyharmaddal kevesebb adomány gyűlik össze.
Aztán jöttek a nehezítő tényezők, a benzin- és rezsiáremelés, ami a működésünket tette drágábbá, az ársapkás élelmiszerek beszerzési korlátai, egészen kétségbeejtő volt a helyzet.
Igazából a szállítások beindulásakor kezdtem reménykedni. A tavalyi partneriskolák mellé újak is jelentkeztek, a végén 17 iskolából kaptunk a gyerekek által összegyűjtött adományt, felajánlást, segítséget. Ezek mindig nagyon szívet melengetők, mert mutatja, vannak iskolák, ahol értik, mindkét oldallal dolgoznunk kell ahhoz, hogy a befogadás erősödjön.
Ha a kiégés-faktort fokozó tényezőket nézem ebben az egészben, azt kell, hogy mondjam, jó ideje nem a munkánk célcsoportjával kapcsolatban érzem ezt, hanem az ügy képviseletében. Abban, hogy minden erőfeszítésünk ellenére sem sikerül a rendszerre olyan hatással lenni, ami esélyt hozhat, reményt, változást a...
A törvénymódosítási javaslat, amiben az állam kihátrál a “gondoskodó állam” szerepéből, a legrosszabbkor jön. Talán nem látszik, nem hallatszik el a döntéshozói szintre a leszakadók helyzete… vagy talán nem akarják meghallani. Amit meg nem bírnak nem meghallani, azt politikai síkra terelik, és vádolnak mindenkit, akit csak...
Azt hiszem, a pandémia idején többször írtam erről, közvetlen megtapasztalások alapján, és talán utána is, mikor (naivan) még mindig vártam, hogy lesz valami hiteles adat a hátrányos helyzetű gyerekek online tanulásának méréséről és valami intézkedés az elmaradtak bepótlásáról...
Egy bő hétig távol voltam, próbáltam kicsit kikapcsolni, töltődni. Aztán visszacsöppentem a munkába, abba, amit az élet bizonytalanabb felén élők támogatásáért végzünk. Bár ez nem is jó kifejezés, hiszen csak egy részük bizonytalan a saját jövőjével kapcsolatban, nagyobb részük abban a megszokott bizonytalanságban él generációk óta, amelyben esélytelenek egy másfajta...
