Nehéz megérteni, hogy ha szegények, akkor miért a mobiltelefon a legfontosabb, nem a hónap végéig kitartó tűzifa, vagy élelem. Nehéz megérteni annak, akinek van, és annak is, aki a beosztás képességét a családjából magával hozza, természetesen beépítve azt az értékrendjébe.
A fogyasztói társadalom üzenete azonban eljut ide is: fogyassz, vásárolj, akarj minél többet! Az vagy, amid van! Akkor vagy sikeres, ha ez vagy az neked is van! Amit látnak rajtad, az mutatja, mennyit érsz!
Eljut a tv-reklámokkal, az ingyenes reklámújságokkal, és a kortársaktól jövő elvárással is. A mobiltelefon attribútuma lett a modern, magára valamit adó fiatalnak. És ettől senki sem akar lemaradni.
Előbb-utóbb mindegyiknek lesz. 14 éves korára biztosan, de van, akinek hamarabb is. Ha a szülőnek nincs is, a gyereknek biztosan lesz, ne csúfolja a többi. Kézről kézre vándorolnak készülékek, gyakran kérnek segítséget, hogy „telefon már van, nem tudnak egy SIM kártyát szerezni bele?”Ilyenkor nagy a gyanúm, hogy a készülék nem legális úton került hozzájuk.
Rengeteg telefonszám van most már nemcsak az én, hanem a kollégáim telefonjain is elmentve, hiszen a problémajelzés legegyszerűbb módja még mindig a visszahívós sms küldése, Mivel mi harmincasok vagyunk, így senkinek nincs hetvenes, vagy húszas, mert akkor ez a szolgáltatás nem tudna működni. És a hónap második felében már csak ez marad. Mert hívni akkor már senki sem tud, az ingyenes sms viszont működik.
Egy-egy névhez van, hogy öt szám is el van mentve, xy, xyjó, xyúj, xyújabb, xylegújabb rendszerben, sokszor nevetünk is ezen. A számokat nem töröljük, néha a legváratlanabb személy keres bennünket arról a számról, aminek a tulajdonosát másnak hittük. Sok esetben információ ez nekünk, érdemes megtudni, miért, mennyiért cserélt gazdát a készülék, sok dolognak elébe mehetünk így.
A telefonos szolgáltatással facebook-használat is jár. A gyerekeknek, akiknek van telefonja, van facebook oldala is. Némelyik többet is nyit, más névvel. Ha nincs telefon, akkor is használják a közösségi oldalt, a könyvtárakban, az iskolában mindenhol lehet délután számítógépezni.
Azt hiszem, ha valaki belenéz a halmozottan hátrányos helyzetű 10-16 évesek facebookprofiljába, megérti, miért mondom folyton, hogy mekkora a baj. Mert innen nagyon erősen látszik, milyen élethelyzeteket, jövőképet, színvonalat közvetítenek ezek a gyerekek.
Mivel engem mindig bejelölnek, és én visszajelölöm őket ismerősként, látok egyet, s mást.
Már a nevek is beszédesek. Sokszor nem is tudom, kit rejtenek valójában: A te hercegnőd bébike, Neked csak Tibus, Cicababa, Kristof Vok Oszt Cső, Díva Kovács,Menő csaj, Terike Egyedül Csak Neked, Csinihercegnő raj, stb. Mikor a cseten beköszönnek hozzám, mindig visszakérdezek, ki vagy? Mert a nevedből nem tudom….És az oldalukra is hiába megyek rá, lakóhelynek nem a falujuk van írva, hanem többnyire Budapest, NEW YORK, iskolának egyetemet írnak, vagy valami bunkóságot, kornak pedig többnyire többet, mint amennyi a valós koruk.
Persze mondhatnánk azt, hogy játszanak, mindenki hülyéskedik, ők is. Hogy vicces, lefotózni magát az utcán parkoló márkás autó mellett, hiszen így elhitethető majd a facebookon a haverokkal, hogy az övé, és ettől még menőbbnek látszik majd. Sokszor meglepődök egy-egy ilyen fotón, hiszen pontosan tudom, mekkora nyomorban élnek, és ott meg úgy pózol, mint egy milliomos, a drága autója mellett.
De ennél azért komolyabb a helyzet. A lányoknál, a feltöltött fotók inkább valami más irányba mutatnak. A különféle pózokban magukról készített fotók, a nyilvánosság elé kitett, rémes helyesírású levelezések láttán sokszor nem a gyerekek, hanem a prostituáltak juthatnak az eszünkbe, akik magukat, a testüket kínálják, alpári szövegekkel. Miután voltak már a kapcsolatrendszerünkben gyermek prostituáltak, és több olyan családdal vagyunk kapcsolatban, ahol szintén prostituálódtak már lányok, ezért különösen mélyen érint ez. Mert szeretném megakadályozni, hogy ezt az utat válasszák.
Próbálok a lányokkal beszélni, a példát ismerik ők is, de nem vagyok elég hatással rájuk. Ha próbálom a szülőkön át, egy részüknél kiderül, ugyanazt teszi az anya is, hasonló fotókkal, szöveggel. Itt bezárul a kör. Másnak fogalma sincs, mi az a facebook, nem ismeri, nincs rálátása. Most kezdtünk egy számítógépes tanfolyamot, felnőtteknek. Hogy tudják bekapcsolni a gépet, megnyitni az internetet, használni a levelezést, keresőprogramokat, facebookot. És megértsék, mit jelent a világháló. Hogy legyen tudásuk visszatartani a gyerekeiket.
Nem egy-két gyerekről van szó. Az, amit így tanulnak meg, nem előremutató. Az csak a bűnözés, a prostitúció felé mutat. Rossz irányban köti le tőlük az időt, energiát. Rémes, hogy tehetetlen vagyok ezzel szemben. Itt, az orrom előtt indul meg minden, tudom, ez még nem bűneset, a rendőrségnek még nincs köze hozzá, de már van tapasztalatom, hogy mire közük lesz hozzá, már visszafordíthatatlan a folyamat. Mit lehetne tenni? Tehet-e itt valamit az oktatás? Hogy lehetne megértetni a döntéshozókkal, hogy ez sem az etikaoktatástól, sem az egyentankönyvektől nem fog változni?
Látom, hogy érintetlenül hagyja őket az oktatás. Látom, hogy a szülő is asszisztál, vagy tudatlan. Látom őket belenőni a prostitúcióba.
Mi lesz így? Muszáj valamit tenni. Mert nem akarok ilyen mondatokat olvasni a lányok levelezésében. Pláne, hogy ez nem vicc, hanem valós történet: “13 éves leszek kaparásom volt rendőrségi ügyemvan átvertünk anyámmal egy hapsit akitől terhes letem kb: 2 millát szakítottunk. AKAR VALAKI ENGEM? Énke”
