Egészen elképesztő, ahogy végül sikerült… November elején már szerveztük, és az első időszakban nagyon úgy nézett ki, hogy nem tudjuk teljesíteni a karácsonyi segítségkéréseket. Egyharmaddal több kérés jött, ez már időarányosan is látszott, és az első gyűjtések mind jelezték: egyharmaddal kevesebb adomány gyűlik össze.
Aztán jöttek a nehezítő tényezők, a benzin- és rezsiáremelés, ami a működésünket tette drágábbá, az ársapkás élelmiszerek beszerzési korlátai, egészen kétségbeejtő volt a helyzet.
Igazából a szállítások beindulásakor kezdtem reménykedni. A tavalyi partneriskolák mellé újak is jelentkeztek, a végén 17 iskolából kaptunk a gyerekek által összegyűjtött adományt, felajánlást, segítséget. Ezek mindig nagyon szívet melengetők, mert mutatja, vannak iskolák, ahol értik, mindkét oldallal dolgoznunk kell ahhoz, hogy a befogadás erősödjön.
Igyekeztünk pontos támpontokat adni mindenkinek, mert ez az egész, csak így kezelhető. Mindenre vonatkozik ez, a cipősdoboz adományok tartalmára, értékére, feliratozására, a segítségkérőknél a jelentkezés határidejére, a felajánlásoknál úgyszintén, a szállításoknál meg pláne. Újra és újra elmondtunk mindent mindenhol, és most egészen gördülékenyen ment. Mindig van persze, aki nem érti meg, hogy ilyenkor nem tudunk adományruhákat átvenni, hiába próbáltam megértetni, hogy erre most sem helyünk, sem kapacitásunk nincs.
Mint ahogy mindig van a másik oldalról is, aki nem érti meg, nem jelentkezik időben, és persze van elégedetlenkedő is mindig, aki kevesli, amit kapott, mert úgy véli másnak több jutott. De most, valahogy ezekből a leamortizáló történetekből kevesebb volt. A kollégáim is, mintha türelmesebben vitték volna végig ezt az egészet, jobban figyelve egymásra, és újra és újra kedvesen elmagyarázva mindenkinek a mi korlátainkat is. Hogy nem vagyunk országos hatókörű szervezet, hogy tudhatnák tavalyról, az utolsó pillanatos jelentkezésekkel sem a kérő, sem az adományozó oldalról nem tudunk már mit kezdeni. És persze az is fontos volt, hogy tudjuk, melyik településen mivel próbál segíteni az önkormányzat, hogy tiszta képet kapjunk.
Sokat dolgoztunk előtte a lehető legigazságosabb sorrendek kialakításán, ez nagyon fontos, hogy védhető szempontok alapján vigyük ezt az egészet. Így elébe mehetünk a vitáknak, megtanultuk már, hogy ez nagyon félrevisz mindent, és az embernek nem sok kedve van karácsonykor is az ingerült telefonokkal foglalkozni egy ilyen munka után. Aki a “nekünk jár” mezsgyéjén mozog, nehezen érti, hogy nem kötelező jelleggel vagyunk jelen a történetben, és mi egy más rendszer vagyunk, mint az állami. Ezekről a cirkuszokról keveset beszélnek a segítők, nem is illik a karácsonyhoz, én is “cenzúrázom” ilyenkor magam, de jelen van, régóta rögzült szocializációs minták alapján, és bizony, nagyon nehéz változtatni rajta.
Nagyon pontos adminisztrációt vezetünk egyébként mindenről, ez segít a visszacsatolásokban is, mert ezt is nagyon fontosnak tartjuk. Sok tapasztalat van már e mögött, mint ahogy a csapat munkamegosztása mögött is, kik vásárolnak, kik készítik az élelmiszercsomagokat, szortírozzák a cipősdobozokat, hogyan osztjuk be az autókat, ki, melyik településért felel, ki gyűjti be az információkat a gyerekek koráról, neméről, kik bontják a csomagokat, kik szervezik meg a közös ünnepségeket, stb.
Jó látni ilyenkor a csapatot, ahogy összeszokottan dolgoznak. 13 éve csináljuk…Segítették a munkát önkéntesek is. Visszatérők és újak is. Nélkülük nem tudtuk volna a vásárokat bevállalni a fővárosban, de volt, aki a kívánságteljesítős részt koordinálta, más helyben segített a csomagolásban, szállításban. És összefogás volt a gyűjtések mögött is, ha hiányzott egy láncszem, hamar találtunk olyat, aki épp abban tudott segíteni.
Elképesztő számokat produkáltunk: 2550 gyerek megajándékozása cipősdoboz, vagy ajándékzacskós formában, 500 elkészített és célba juttatott élelmiszercsomag, két faluban brikettosztás, tisztítószeres csomagok, szaloncukor, gyerekvitamin, célzott családi csomagok, tárgyi adományok, “anyukás” és “apukás” dobozok, pénzbeli adományok. Adtunk intézményi csomagokat is, óvodáknak, iskoláknak. 31 település adományoztunk ezen a karácsonyon ebben a megyében, 6 volt más megyékben (ebben az évben utoljára), 2700 km szállítás volt a saját autóinkkal, (plusz az önkétesen a szállításban segítők útjai), értékben pedig kb. 22 millió forint “ment át” rajtunk, a támogatóktól a gyerekekig, családokig.
Mindenben jobban teljesítettünk, mint tavaly, a nehezedő helyzet ellenére. Januárra is maradt néhány fajta a tartós élelmiszerekből, brikettből, így akkor is tudunk majd segíteni.
A pénzadományok egy része is a karácsonyra fordítódott, vásároltunk, ami hiányzott, tankoltunk az autókba, másik része 2023-ban ad lehetőséget a munkánk folytatására. Mert szükség lesz rá, biztosan, az inflációs jelzések alapján még jobban nehezedni fog a megélhetés. Nőtt az utalók száma, a magánszemélyeké is, és a cégeké is, akik mellénk álltak.
Kicsit zavarban is voltam, mikor megkerestek, hogy a korábbi évekhez hasonlóan számoljunk be a karácsonyi adományozásról. Mert mindenki arról panaszkodott, hogy nem kaptak eleget, nagyságrendileg kevesebb adomány gyűlt, én meg nem tudtam ezt alátámasztani. Persze, sok volt az 1000 Ft-os magánszemélyes utalás is, ami jelzés, hogy a támogatónak sincs sok, mégis segít… és a cégeknél is voltak, akik 50 ezeret utaltak, aminek lehet az az üzenete, hogy ennyit tudnak társadalmi szerepvállalásra fordítani, de lehet az is, hogy sok szervezetnek küldtek, és ennyi jutott.
Biztosan nehezebb a gazdasági helyzet, csak szét kell nézni, egy-két éve még az üzletek ajtaján nagyon sok helyen olvashattuk: dolgozót (eladót) felveszünk, most viszont ezt: az üzlethelyiség kiadó/eladó. Jellemzően mi sem innen, azokról a településekről kaptunk adományt, ahova vittünk… kettészakadt az ország, és ez földrajzi értelemben is látszik. Hoztak adományt Észak-Dunántúlról is, és mondták, arrafelé nincsen rászoruló, legalábbis olyan mértékben, mint máshol.
Azt is tudom, hogy az adományok kihangosításától sok segítő szervezet fél, mert ha közlik, hogy állnak, mondhatják a felajánlók, ott már van elég, inkább másnak adják, így jobb, ha csak a kérés marad, de az eredményeket jobb elhallgatni. De a kérés visszacsatolás és átláthatóság nélkül egy idő után nem biztos, hogy célra vezet. Számomra a hitelességhez ez is hozzátartozik.
Azt, hogy mekkora baj van, mutatta az is, hogy tényleg mindenhonnan ömlöttek a kérések, a médiában (persze nem az államiban) és a közösségi médiában is. Mennyi állami működési hézagot jelöl ez! Jó lenne erről is egy kimutatás, hol, hányan próbáltak segíteni, és hányan vannak bajban a jövőre nézve.
És ezek a hézagok sajnos nemcsak karácsonykor jellemzőek. Sőt, sokkal inkább kihangosodnak az év többi napján. De ilyenkor mindenki odafordulóbb. A család, az ajándékozás, a közös vacsora, a meleg szoba, a karácsonyfa, az örömteli együttlét, a szeretet, mind a karácsony jellemzői. Mindenki, aki valaha átélte ezt, úgy érzi, így kerek. És akinek nem adatik meg, főleg, ha gyermek, azt sokan szeretnénk pótolni. Mert jó érzés adni is.
A karácsony misztériuma…. Nehéz persze nem figyelni közben azokra a gondokra, amelyek kitöltik a mindennapokat. De mától kezdve minden leáll egy kicsit, és a családokról, barátokról, gyerekekről szól minden. A szeretetről, a pozitív érzésekről.
Mindig reménykedek, hogy sokáig kitart majd.
Boldog karácsonyt kívánok mindenkinek.. és köszönök mindent önöknek, nektek, kedves támogatók, segítők. Köszönöm, hogy mellettünk vagytok.