Ami fogva tart ebben a problémában, az a gyerekek életének a kilátástalansága. Egy ideje viszont azt látom magamon, kb. ugyanígy érzek a nőkkel kapcsolatban is. Bár valószínű, hogy a kettő szorosan...
A héten elég sok cikket lehetett olvasni arról, hogyan foglalt állást a kormányzat a ránk nézve szomorú eredményeket mutató PISA felmérés kapcsán, és a tervekről is hallhattunk...
Talán racionálisabban, talán érzelmek nélkül könnyebb lenne ezt a munkát végezni. Szárazon, szenvtelenül, nem nézve sem a szemekbe, sem magamba. Nem keresni mindig magam is ebben az egészben. Kívülállóként nézni a problémára, és félrefordulni, tudomást sem venni a kudarcról. Azt gondolni, hogy ezzel nincs dolgom. Nem gyűlölni, de nem is...
Most egy utcabeli asszony mondta: én megértem magát, hogy csak a gyerekeket nézi, és akarja, hogy jobb legyen nekik, de higgye el nekünk: ezzel a családdal nem lehet mit...
Azt mondják, a pedagógusok gyakran teszik a gyerekeket skatulyákba. És onnan nagyon nehéz kitörni. Mindenkinek. Ha elégszer mondják neki, hogy hol a helye, előbb utóbb megszokja. És már nem is...