Vannak olyan minták, amelyek gátjai a szegénységből való kitörésnek, de nem igazán tudunk változtatni ezeken. Újra és újra nekifutunk, de nem találunk fogást rajta. Vagyis, ez így nem igaz, mert ennek is van több szintje, van, ahol van remény, látunk apró (néha nagyobb) elmozdulásokat, máshol viszont tényleg megtörhetetlennek látszik a minta.
Az okokat keresgélve persze sok minden előkerül. Leginkább olyan erőssé formálódott szerepek, melyek egy-egy családon belül megingathatatlan mintát képeznek.
Vegyünk most ebből kettőt. Egy női és egy férfi szerepet. Amelyeknek átörökítései leginkább attól függenek, mennyire meghatározó a mintaközvetítő az adott családi hierarchiában, és hozzájuk milyen szerep kötődik. Ha gyengébb, akkor más erők jobban hatnak. Ha erősebb, akkor az kiszorítja a változás lehetőségét.
Az Igazgyöngy munkájában a tapasztalati kép azt mutatja, hogy nagyságrendileg több a kapcsolódás a társadalmi leszakadásban élő nőkhöz, mint a férfiakhoz. Így volt ez az elején is, mikor megjelentem a kis faluban, és a gyerekekkel játszani kezdtem az utcán. Akik odajöttek, beszélgetni kezdtek, később behívtak a házaikba, bizalmukba fogadtak, ők mind a nők, az édesanyák voltak.
Ennek nincs köze ahhoz, hogy én is nő vagyok, mert a mai munkafelosztásban férfi kollégáim is kapcsolódnak a közösségfejlesztéshez, sőt, akinek a szociális részt egyre inkább adom át, ő is férfi. Egyszerűen a nők, nyilván a gyerekek miatt könnyebben kapcsolódnak. Van persze más is. A generációs szegénységben zömében a nők azok, akiknek megoldást kell keresni a nehéz helyzetekre. Ők mennek kölcsönt kérni, pénzt, vagy bármit, ők mennek szülői értekezletre, vagy, ha behívatják őket a suliba, esetleg esetkonferenciára a családsegítőbe, bármilyen konfliktusos, segítség-kéréses helyzetben az övék ez a szerep. Nem minden családban, de nagyon sokban ez a helyzet.
