905. Változások önismerettel 3.
905. Változások önismerettel 3.

905. Változások önismerettel 3.

Ez a munka, ami mellett elköteleződtem sokat formált és formál ma is rajtam. Most egy kis “sorozatban” összefoglaltam, hogyan változtam a generációs szegénységben élőkkel végzett munka hatására, mi változott bennem azzal, hogy a munkát nem csupán egy segítő tevékenységre korlátoztuk, hanem próbáljuk az állami rendszeren belüli megoldásokat megkeresni, ami ebben az átpolitizált világban nem egyszerű.  És van még egy terület, amit nem jártam körbe, ami szintén az ügy-képviseletet jelenti, de nem az állami rendszerrel, hanem a közvéleménnyel kapcsolatban. Ami persze megint csak nem egyszerű kihívás, mert egyrészt szintén átpolitizált, másrészt nagyon fontos, mert a hozzá kapcsolódó nyilvános kommunikációban a támogató kapcsolatok építését is jelenti. Mondhatjuk úgy, hogy innen tudnak rólunk, itt érjük el a legtöbb embert,  hiszen a közösségi média ma fontos információforrás, segít láthatóvá tenni dolgokat. Sok esetben innen tud rólunk a média is, innen indulnak a megkeresések, ami további hatásokat gerjeszt. No meg az is fontos, hogy itt még saját szándéka szerint hangosíthat ki dolgokat az ember. Meg kellett tanulni ezt is, és felelősséggel jelen lenni benne. Persze ez is könnyebb lenne egy kiszámítható közegben, de ma már semmi sem az. És nagyon kell figyelni arra, hogy az ember ne ártson…hanem ha lehet, inkább javítson az egyre romló helyzeten. 

Tovább olvasom

904. Változások, önismerettel 2.
904. Változások, önismerettel 2.

904. Változások, önismerettel 2.

Az előző blogbeírásban azt próbáltam kicsit körüljárni, hogyan hatott rám a szegregátumban végzett munka, hogyan ismertem fel az összefüggéseket, csapdákat, milyen fontos volt ehhez a folyamatos önreflexió, és mindennek hatására milyen változások történtek és történnek bennem.  Most egy kicsit arról írnék, ami a terepen kívül van, de meghatározza azt is, ami ott történik, és ezért nem tudom függetleníteni én sem magam tőle. Ez pedig a közeg, amibe ez az egész probléma beágyazódik. Két nagy területe van, amelyek persze szintén összefüggenek, a mindenkori állami intézményrendszer, ami politikai meghatározottságú és a közvélemény, melyet a politika egyre markénsabbanl formál. Sok civil szervezet gondolkodik úgy, hogy ezzel nincs dolga, az alapszabályok is rögzítik, a civil szervezet nem végezhet pártpolitikai munkát, ami nagyon helyes, bár mindenkire egyformán vonatkozna. Nincs is probléma azokkal a civil szervezeti tevékenységekkel, melyek nem az állam működési hézagaiban szerveződnek, hanem pl. a sport, a hagyományőrzés terén, ők most szerencsésnek is mondhatják magukat, hiszen a két dolog elég meghatározó “nemzeti” értékként jelenik meg a döntéshozók értékrendjében. No és ott a kultúra, ez azért már nem ilyen egyszerű, mert ebbe sok minden beleférhet, itt már erősen megjelenik a politikai megítélés, ami aztán a működés támogatásában vagy ellehetetlenítésében ölt testet.

Tovább olvasom

903. Változások, önismerettel 1.
903. Változások, önismerettel 1.

903. Változások, önismerettel 1.

Most, egy felkérés kapcsán elgondolkodtam, milyen változásokon mentem én át, az elmúlt 14 évben, mióta az oktatás mellett az esélyteremtés problémájában is dolgozom, sőt, egyre inkább abban. Szándékosan írom így, az oktatás és az esélyteremtés problémájában, mert talán ez lett a meghatározója az én változásaimnak is, hogy folyamatosan növekvő problémává vált Magyarországon az oktatás és az esélyteremtés ügye is. Persze tudom, sosem volt ez problémamentes, de nem mindegy, hogy csak a problémák halmozódása van jelen valamiben, vagy a megoldások lehetősége kerül túlsúlyba.  Mindig igyekeztem és igyekszem ma is, hogy önreflektív maradjak. Persze ezen folyamatosan dolgozni kell, mert védekezni kell a kiégés ellen is, ugyanakkor nem eshetek át a “mindent én látok jobban” oldalra sem. Ami a legfontosabb volt talán, az a másik helyzetével való azonosulás, ami sokat segíthet az okok megértésében. De menjünk vissza az elejére. Arra a naiv, kicsit romantikus, segíteni akaró szerepre, amivel megjelentem a szegregátumban. A gyerekek helyzete, a lakhatási szegénység látványa sokkolt, érzelmileg teljesen maga alá temetett, és csak egyet akartam, segíteni, adni, pótolni, ami hiányzik. 

Tovább olvasom

902. A nyári időszak kihívásai
902. A nyári időszak kihívásai

902. A nyári időszak kihívásai

A nyár mindig izgalmas időszak a munkánkban, egyben kicsit tesztelése is annak, mennyire sikerült beépíteni abból valamit, amit fontosnak tartunk, szeretnénk. Bár a munkánkat folyamatosan nehezedő körülmények között visszük tovább, akár a művészeti iskola 23 éves működését, akár az esélyteremtő modell 14 éve vitt fejlesztését nézem, mégis, mára már érzékelhető változásokat tapasztalunk.  Hogy miben tesztidőszak a nyár? Nos, sok tekintetben. Az, hogy nincs iskola, lazábbra engedné a köteléket a gyerekek és az alapítvány között. De a 11 éve működő tanodánkban, ahol a nyári szünetben 3X1 hetes turnusokban tanodatábort szervezünk, stabil, nagy csapattal dolgozhatunk. Még azok is itt vannak ilyenkor, akiket az iskolai időszakban nem sikerül folyamatos kapcsolódásra bírni, és megjelennek az elköltözöttek is, akik nyáron visszatérnek a rokonokhoz. Nincs gond az önkéntesekkel sem, ezekre a táborokra mindig sokan jelentkeznek. A kollégáim ezt az időszakot is remekül koordinálják,  szuper projekteket visznek, és mindig akadnak extra programok is, felajánlásokból. Ami egyre erősebb, és ebben az idén is volt előrelépés, az a szülők bevonása, bevonódása a közös programokba. A gyerekeket most kevesebb ottalvós táborba tudtuk vinni, de közben a végéhez közeledik a nyári táborhelyünk kialakítása, így jövőre ezt is biztosabban tervezhetjük. Voltak azért, és a jövő héten lesznek is még egynapos kirándulások, és volt egy hosszabb vitatábor is, ahova több gyerek utazhatott. 

Tovább olvasom

901. Iskolai lemorzsolódás
901. Iskolai lemorzsolódás

901. Iskolai lemorzsolódás

A korai iskolaelhagyás megelőzése az egyik nagy kihívása a társadalmi leszakadás elleni küzdelemnek. Sokan hiszik azt, hogy ezért csak az egyén, leginkább a gyerek hibáztatható, legutóbb hallhattuk azt is, hogy a rossz kompetenciamérési eredmények okaira rákérdezőnek még etnicizálta is a miniszter a válaszában a problémát, a cigánygyerekekre szűkítve le az egészet.  Pedig ebben nincs (sincs) helye etnikai összefüggéseket keresni, a probléma sokkal összetettebb, és a felelősségeket is rossz helyen keresi, aki a gyerekeket hibáztatja. Mi is sokat foglalkozunk ezzel, figyeljük a kapcsolatrendszerünkben levő gyerekeket, ki, mennyit hiányzik, próbálunk elébe menni a hatósági útnak, és hamarabb beszélni a szülőkkel, iskolával, keresve az okokat és a megoldási lehetőségeket. Volt erre egyébként egy állami megoldás is, a gyerekre kapott családi pótlék megvonása, ami, bár a két dolog összekapcsolása vitatható volt, mégis, valamennyire hatott. Hatott azoknál, akiknél egyébként meggyőződésem, hogy más módszer is hatott volna, a pedagógiai eszközök, a prevenció, de nyilván ez több munkát igényel, egyszerűbb volt hatósági úton, büntetve kezelni az egészet. 

Tovább olvasom

900.Törvénymódosítások az oktatásban
900.Törvénymódosítások az oktatásban

900.Törvénymódosítások az oktatásban

Rémülten nézem a törvénytervezetet, a társadalmi leszakadásban végzett munkánk szemszögéből is. Azt hiszem, ebben az egészben az a legnehezebb, hogy miközben megtaláljuk azokat az utakat, beavatkozási pontokat, amelyek a megoldást rejtik, közben a rendszer folyamatosan lezárja, vagy leszűkíti őket.  Így, miközben eltökélt célunk, hogy ne egy civil zárványt hozzunk létre, melyből majd maximum szakirodalmi lábjegyzet lesz, mint “jó gyakorlat”, vagy szakmailag is értékelhető próbálkozás, hanem a rendszerre próbáljunk meg hatással lenni, folyamatosan szorulunk abból.  Az egész pedagógusszakma leértékelődött. A folyamat nem most kezdődött, de mostanra csúcsosodott ki. A szakemberhiányt úgy próbálják megoldani, hogy minimalizálják benne a szakmaiságot. Ott van ez a szakemberképzésben, a képzési idő rövidítésével, vagy a felvételi ponthatár nevetségesen alacsony szintre állításával, és ott van az alkalmazási feltételek rögzítésében is.

Tovább olvasom

899. Probléma, vagy megoldás?
899. Probléma, vagy megoldás?

899. Probléma, vagy megoldás?

Olvastam most egy jó idézetet… „Ne a probléma, hanem a megoldás része légy.”  Jól hangzik, ösztönző, és gondolkodásra késztető. El is gondolkodtam rajta. És az van, hogy én nem tudom szétválasztani…Van ugyanis egy kis bökkenő vele.  Persze biztosan van olyan, hogy valaki lát egy problémát, pl. elromlik valami, és megkeresi a megoldást, kívülről, a szakértelmével. Ez nem tűnik bonyolultnak. De ha a társadalmi leszakadásban végzett munkát nézem, már nem ilyen egyszerűnek látom, bármelyik területen próbálom értelmezni. Ugyanis abból kell kiindulnom, hogy meghatározó, ki, mit értelmez problémaként. Nézzünk egy példát, amin talán jobban meg tudom magyarázni. A mai magyar oktatás problémás. Szerintem, és sokak szerint is. Friss hír számol be a kompetenciamérési eredmények folyamatos romlásáról, aztán itt van a státusztörvény, no meg, hogy nincs már az oktatásnak esélykiegyenlítő funkciója, vagy az SNI tanulók helyzete is problémás, és ott van a szakemberhiány, stb.

Tovább olvasom

898. Szabályok a közösségben
898. Szabályok a közösségben

898. Szabályok a közösségben

Amikor az ember a generációs szegénység megtöréséért nemcsak a gyerekekkel, hanem a felnőttekkel is dolgozik, rájön olyan pontokra, amelyek furcsán rögzültek, és sok mindent meghatároznak az életben. Persze mindig mérlegelem azt is, mennyire a társadalmi leszakadás sajátossága egy-egy felismerés, és sokszor kell azt mondanom, jelen van ez mindenhol, de talán jobban halmozódik azon a terepen, ahol dolgozunk.  Ezeket a felismeréseket először talán akkor rögzítettem, mikor a társadalmi vállalkozásunkban a szülők foglalkoztatásába kezdtünk. Kezdtem kigyűjteni a kudarcos esetek után azokat a viszonyulásokat, amelyek konfliktushoz vezettek, gyakran felmondáshoz is. Próbáltunk persze az új munkatársakkal olyan szabályrendszert kialakítani, amelyben ezek a kockázatok kiküszöbölhetők, de ez is sok tényezőtől függött. Részben azoktól, akiket felvettünk dolgozni, az ő egyéni problématérképüktől, és részben azoknak a kollégáknak a tudásától, attitűdjétől is, akik feladata a munka szervezése, irányítása, a munkatársak fejlesztése volt.

Tovább olvasom

897. A nyár
897. A nyár

897. A nyár

Kicsit talán érdemes képet adni a nyárról, a családok, gyerekek helyzetéről, lehetőségeiről. A nyári szünidő ugyanis nagy, és egyre több családot érintő kihívást jelent.  Ami jó, hogy a környék falvaiban a nyári időszakra is kapnak ebédet a hátrányos helyzetű gyerekek, úgy, mint az iskolaidőben, csak most érte mennek, hazaviszik, és otthon eszik meg. E mellett működik még az un. népkonyhai szolgáltatás is, ami a rászoruló felnőttek ebédjét jelenti. Igénybe is veszik, gyerekek és felnőttek is a lehetőséget. Nagy segítséget jelent ez, de nyilván tipikusan állami ügy-kezelés ez is, mert az okok, ami miatt erre szükség van, a létminimum alatt élő családok helyzetén alapvetően nem változtat. Az okok, legfőképp a tanulatlanság, amiben ott van az alapkészségek megfelelő szintjének és a szakmaszerzésnek az el nem érése, ami aztán a munkavállalói kompetenciák hiányában csúcsosodik ki, kezeletlen maradnak. Ezt persze kezelhetné egy esélykiegyenlítő iskolarendszer, de ez, ami most van, nem az, és ahogy a helyzet kinéz, nem is várható ebben változás.

Tovább olvasom

896. Önazonosság
896. Önazonosság

896. Önazonosság

Próbálom már jó ideje megérteni, mi, miért történik körülöttünk. Próbálom ezt nagyobb távlatokban is nézni, hiszen az egész pályafutásom a társadalmi leszakadás elleni munkában telt, még, ha az elején nem is ennyire tudatosan, és csak a pedagógiára koncentrálva. A felismerés, hogy ez az egész mennyire bonyolult, és mi minden hat rá, folyamatos tanulás volt, és az ma is. Azt gyakran mondom, hogy  mindenkinek, aki emberekkel foglalkozik, el kellene tölteni legalább egy évet a szegregátumok világában, mert itt nagyon átértékelődik minden az emberben, tudásról, magabiztosságról, hatásokról. Itt hamar megtapasztalja a tehetetlenség bénító érzését, ugyanakkor sokszorosára nő a késztetés is, hogy próbáljon tenni valamit. Bár nem vagyok abban biztos, hogy ez mindenkire úgy hatna, mint rám, hiszen ehhez kell önreflexió is, no meg némi önazonosságra törekvés. Mert ha valaki úgy vesz ebben részt, hogy a történet leginkább róla szól, az kényszeres önigazolásba csúszik, csak a sikerekről beszél, mert attól fél, ha bevallja, mennyire nehéz és kudarcokkal teli ez a munka, akkor az ő nimbusza sérül. Vagy lehet, csupán annyira hisz a maga igazában, hogy ezt nem is tudatosan csinálja…bár e mögött is ott lehet valami elcsúszás, amivel érdemes lenne szembenézni.

Tovább olvasom