Furcsa dolog ez. Hányszor megkaptam ezt a kérdést: ha az igazgyöngyös gyerekek nagy része szegénységben él, akkor hogyan lehetséges az, hogy ilyen boldogok, színesek a rajzaik? A válaszom mindig ez volt: mindenkinek ott kell megkeresnie a boldogságát, ahol...
Az Igazgyöngy munkájában a tapasztalati kép azt mutatja, hogy nagyságrendileg több a kapcsolódás a társadalmi leszakadásban élő nőkhöz, mint a férfiakhoz. Így volt ez az elején is, mikor megjelentem a kis faluban, és a gyerekekkel játszani kezdtem az utcán. Akik odajöttek, beszélgetni kezdtek, később behívtak a házaikba, bizalmukba fogadtak, ők mind a nők, az édesanyák voltak.
Ennek nincs köze ahhoz, hogy én is nő vagyok, mert a mai munkafelosztásban férfi kollégáim is kapcsolódnak a közösségfejlesztéshez, sőt, akinek a szociális részt egyre inkább adom át, ő is férfi. Egyszerűen a nők, nyilván a gyerekek miatt könnyebben kapcsolódnak. Van persze más is. A generációs szegénységben zömében a nők azok, akiknek megoldást kell keresni a nehéz helyzetekre. Ők mennek kölcsönt kérni, pénzt, vagy bármit, ők mennek szülői értekezletre, vagy, ha behívatják őket a suliba, esetleg esetkonferenciára a családsegítőbe, bármilyen konfliktusos, segítség-kéréses helyzetben az övék ez a szerep. Nem minden családban, de nagyon sokban ez a helyzet.
Azt hiszem, teljesen természetes reakció az, amibe belesodródunk. Amikor elkezdtünk dolgozni ebben a problémában, sokkoló volt megtapasztalni a gyerekszegénységet, a teljes kilátástalanságot. Szép íve volt a probléma megértésének ahogy haladtunk ebben, és haladunk ma is, hiszen a mindig változó társadalmi közeg, amibe ez az egész ezer szállal be van kötve,...
A nyomorúság és a közösségi média együttes jelenléte a szegénységben olyan, mint egy kórkép. Mutatja egyrészt a szegénységben élők kompetenciahiányait, és azt is, mennyire ellentmondásosan hat rájuk a 21. századi fogyasztói világ, no meg, hogy milyen torz üzenet formálja az embereket ma. Amiben a belső értékek egyáltalán nem fontosak, kizárólag...
