A veszteséget, amit a munkánk célcsoportjában naponta megélünk, nehéz feldolgozni. Gyerekek, családok sorsán kellene változtatni, ami már önmagában is nagy kihívás, az meg, hogy az ember látja, a rendszer mennyire nem képes hatékony beavatkozási pontokat találni, számomra még nehezebbé teszi ezt az egészet.
Persze meg lehetne elégedni azokkal, akikre tudunk hatni, kiragadni egy-két családot, gyereket, lehetőleg olyat, ahol a siker biztosra körvonalazódik, és csak velük dolgozni. Az mutatná: lám milyen eredményesek vagyunk, mi aztán tudjuk, hol a megoldás, hogy kell ezt csinálni. És tudom, hiszen nekünk is vannak ilyenek, érettségizettek, felsőoktatásba kerülők, tudom, hogy ez is egy út, nagy lépés, nagy siker. De nekem nem megy.
Tovább olvasom
