919. Vívódás, magammal
919. Vívódás, magammal

919. Vívódás, magammal

Mostanában, ha találkozom új személlyel a kapcsolatrendszerünkben, akinek van tudása, rálátása a stratégiai tervezésre, szívesen megkérdezem az utóbbi idők bennem tobzódó nagy dilemmájáról, az Igazgyöngy stratégiájának a kihívásokhoz illesztéséről. Írtam már többször erről, és folyamatosan dolgozom rajta, és magamon is, hogy tisztábban lássam, értsem, képes legyek elengedni, módosítani, és mindig jó, ha ehhez valaki új szempontot tud adni. Az alapdilemma az, amiről már többször gondolkodtam itt is, hogy miben határozzuk meg a növekedésünket? Talán földrajzilag bővülve, franchise rendszerszerűen, ami logikusan hangzana, hiszen ami már a 14 év tapasztalatával Toldon sikeres, azt vihetnénk tovább, más településekre, nemcsak elemeiben, mint most, a tizenhét faluban végzett családgondozással, intézményi együttműködéssel, hanem pl. a modellben mindent megalapozó közösségfejlesztéssel? 

Tovább olvasom

918. Egyén, vagy közösség?
918. Egyén, vagy közösség?

918. Egyén, vagy közösség?

Meghallgattam a Friderikusz podcastban a Steigervald Krisztián, generáció-kutatóval készült beszélgetést. (Ajánlom mindenkinek.) Nagyon érdekes volt, ahogy végigvezette a generációs változásokat, átszűrtem az infókat a magam viszonylatában és a munkánk tekintetében is.  Ez utóbbi vonatkozásában leginkább elgondolkodtató volt számomra a közösségi fókuszok eltolódása az egyén irányába.  Én az 1960-as születési évemmel a “baby boommer” generációba tartozom, bár az amerikai viszonylatban kialakított kategória nem azonosítható a hazai helyzettel, legalábbis gazdasági elemiben biztosan nem, de van, amiben igen. Nálam erős a közösségben gondolkodás, ami a következő generációknál, amit a generáció-kutató szemléletesen a walkman megjelenéséhez kötött, egyre kevésbé van jelen. (A példában a közösségi zenehallgatás, a koncertek közös élménye tevődött át az egyénire, amiben kizárva a többieket, kizárólag egy személyre korlátozódik a muzsika élvezete. Innen indulva jut el a mai énközpontú világig a generációkon átívelő változások sorozata.)

Tovább olvasom

917. Gazdagságban, szegénységben
917. Gazdagságban, szegénységben

917. Gazdagságban, szegénységben

Ahogy változik a világ, újabb és újabb viszonyulások kerülnek előtérbe. Nő a szakadék a társadalomban, és meg kell próbálnunk megtalálni olyan kapcsolódásokat, amelyek mérsékelhetik ezt. Sokat változtam én is ebben… Van persze, amit most is nehezen viselek, pl. ha egy pályázatból, ami a társadalmi leszakadás, a szegénység csökkentéséről szól, a zárókonferencián drága svédasztal van. Mert az erre fordított  pénz ugyanabból a költségvetésből van, és annak biztosan lett volna helye a célcsoport támogatásában. Valahogy ez így nem volt kerek nekem sosem, és attól tartok ezt nem is tudom már elengedni. Ugyanígy vagyok a saját rendezvényekkel is, azt hiszem, sosem leszek képes drága támogatói rendezvényeket szervezni abból a pénzből, amiből gazdálkodunk, mert nem erre kapjuk. Az alapítvány 24 éves történetében alig emlékszem olyanra, hogy első osztályon utaztam volna a vonaton, talán kétszer-háromszor, amikor nem volt jegy az IC-n másodosztályra. És nagyon ritkán ültem taxiba is, csak, ha késésben voltam (többnyire a MÁV miatt), mindig tömegközlekedéssel utazom. Ha fent kell aludnom, általában valakinél alszom, sokan szívesen látnak… ha többen megyünk, akkor költséghatékonyabb autóval, ekkor  próbálunk valami nagyon kedvezményes szállást keresni, de inkább hazajövünk éjszaka, ha éjfél előtt hazaérünk, mindig bevállaljuk. Nincs napidíjunk, és nincsenek általunk szervezett munkareggelik, ebédek, vagy vacsorák. Lehet, most sokan mosolyognak…de valahogy így érzem etikusnak. Egy gyermekszegénység ellen dolgozó alapítványnál számomra ezeknek is illeszkednie kell egy összképhez. . 

Tovább olvasom

916. Nyomot hagyni
916. Nyomot hagyni

916. Nyomot hagyni

Érdekes kérdést kaptam a minap az egyik riportban. Arról kérdeztek, szerintem mennyire sikerült hatni a munkámmal? Érzésem szerint nem annyira az eredmények voltak ebben a kérdésben a fontosak, hanem az, vajon hagyunk-e valamilyen nyomot a működésünkkel? Valamit, ami változást hozhat... Bár lehet, ezt azért értelmeztem így, mert 63 évesen már az embernek lassan ezzel is számot kell vetnie.  Egy ilyen segítő, esélyteremtő civil szervezet működése egyébként is érdekes. Mert ugye azért dolgozunk, hogy ne legyen ránk szükség. Furcsa ezt így kimondani, de azt hiszem, fontos így is látni. A célok tisztán látásában mindenképp meghatározó. Hiszen nem azért dolgozunk, hogy állásunk legyen, hanem azért, hogy a társadalmi leszakadást mérsékeljük. És ha ezt sikeresen csináljuk, akkor az lesz a vége, hogy nem lesz szükség a munkánkra. Szóval, az igazi motivációnak annak kell lennie, hogy a végén felszámoljuk magunkat. Abszurdnak tűnik, de a hatékonyság mérésében ez egy meghatározó attitűdöt feltételez. És jó is lenne így, ha csak és kizárólag a mi munkánktól, befektetett energiánktól függene, mennyire vagyunk képesek eredményesek lenni ebben a küzdelemben. 

Tovább olvasom

915. Munkaerő pedig kell(ene)
915. Munkaerő pedig kell(ene)

915. Munkaerő pedig kell(ene)

Furcsa ez. Miközben egyre nagyobb indulat feszül a vendégmunkások körül, és sokan felvetik a hazai foglalkoztatás gondjait is, pl. a nyugatra vándorló hazai munkaerő, vagy a közmunkaprogramban vegetáló emberek kérdését, az embernek az az érzése, mintha nem ismernék fel: egy folyamat vezetett idáig. A folyamat pedig nem most kezdődött, voltak benne kezeletlen helyzetek generációk óta, aztán tevődtek rá újabbak, rossz döntésekkel, és most, mikor az egész problémát már valamelyik szegmensében mindenki érzi, sokan most kezdenek el gondolkodni a helyzeten. Persze nem mindenki, van, aki még most is kényszeresen bizonygatja, hogy teljes körű a foglalkoztatás, tömegesen jönnek vissza az átmenetileg külföldre költözött családok, vagy, hogy a szakképzés is tökéletesen betölti a funkcióját. A külföldi munkaerő pedig csak azért kell, mert ekkora gazdasági fejlődést, amiben ma vagyunk, ezt a tempót  nem lehet már másképp áthidalni, még, ha a kormány dolgozik is rajta, de átmenetileg nincs jobb megoldás. 

Tovább olvasom

914. Mit szeretnél karácsonyra?
914. Mit szeretnél karácsonyra?

914. Mit szeretnél karácsonyra?

A karácsony kiemelten fontos az Igazgyöngy életében. Ilyenkor érjük el a legtöbb családot, és ilyenkor a legerősebb az odafordulás az alapítvány felé. Ebben az időszakban kapjuk a legtöbb meghívást, ekkor akar jönni a legtöbb látogató, és ilyenkor fut be a legtöbb kérés is a családoktól. Mert mindenki szeretné, ha a karácsony üzenetéhez kapcsolódhatna. Akár támogatóként, akár támogatottként. Mi pedig igyekszünk betölteni a közvetítő szerepét, úgy, hogy az elveinket megtartsuk, de mindenki jó érzéssel legyen benne a folyamatban, lehetőleg még mi is. Közben próbálunk hatni az adományozási kultúrára, megértetni pl. hogy a karácsony nem a használt ruhaadományok időszaka, hogy ne írják felül a mi ajánlásainkat, mert nekünk van terepismeretünk, vagy, hogy muszáj tartani a határidőket, mert a karácsony mögött óriási logisztika van, és nem bírunk az utolsó pillanatos ajándékokkal.

Tovább olvasom

913. Tücsök és hangya
913. Tücsök és hangya

913. Tücsök és hangya

Igazából már elengedtem, amennyire lehetett, a roma kérdést… Azt, amiben dolgozom, évek óta a generációs szegénység szempontjából értelmezem, és igyekszem minden olyan elemet, ami etnicizálja a társadalmi leszakadást, elkerülni.  Egyrészt a magam védelmében, mert túl sok támadást éltem meg e miatt, és igazából nem cigányként nem is érzem hitelesnek magam ebben a kérdésben. Másrészt úgy érzem, az ügy-képviselet is könnyebb így, ha nem terhelem meg azzal, ami számunkra sosem volt kérdés: hogy a támogatottjaink közül cigány-e valaki vagy sem.  Amikor elkezdtem, még hittem, hogy dolgom van ezzel, de már rég nem érzem feladatomnak keresgélni a roma identitásmorzsákat a nyomorúságban. De feladatomnak érzem azoknak a szocializációs mintáknak a megtörését, amiből nem épülhetnek fel másfajta életstratégiák, olyanok, amelyek más jövőképet adnak a gyerekeknek. Ami csak ismétli a sorsokat, generációkon át.

Tovább olvasom

912. Hullámhegyek, hullámvölgyek
912. Hullámhegyek, hullámvölgyek

912. Hullámhegyek, hullámvölgyek

Ebben a munkában az ember lelke óriási amplitúdóval hullámzik. Sokszor írok arról, hogy ez a munka nem hagyja elszállni az embert. Mert amint azt éreznéd, hogy valami jól összejött, sikeres vagy, tuti, hogy kapsz egy olyan “gyomrost”, ami helyre pakolja az önértékelésedet. Pirosan villan fel bennem ilyenkor a figyelmeztetés: “Hahó! Türelem! Miből gondoltad, hogy megoldottál valamit?! Gondolkozz már reálisan! Térj vissza az alapokhoz, és ne szállj el magadtól! Hol marad az önreflexió?!” Persze ez csak annál villan fel fel, aki hagyja. Abban, aki eltolja magától az önreflexiót, és az apró, pillanatnyi eredményt túltolva hagyja megdicsőülni önmagát, már-már a glóriát is látja a feje fölött, nos, ott nem működik ez. Azt hiszem, ennek nemcsak emberi magyarázata van, hanem a pályázati projektek menete is erősítette ezt a folyamatot. Hiszen a tervezés-indikátor meghatározás-elszámolás folyamatában minden “sikerre ítéltetett”. Legalábbis adminisztratív úton. Leginkább úgy. Különben annak a rengeteg pénznek, amit ezekben a projektekben a felzárkóztatásra fordítottak, valahol a változásokban is látszani kellene. De ezt nem látni. Legalábbis abban a társadalmi csoportban, amit mi céloztunk meg a munkánkkal, nem.

Tovább olvasom

911. Miért jó igazgyöngyösnek lenni?
911. Miért jó igazgyöngyösnek lenni?

911. Miért jó igazgyöngyösnek lenni?

Már nem tudom, melyik kollégám jött úgy haza egyszer egy eseményről, ahol mi is megmutatkozhattunk, hogy így összegezte: “jó volt igazgyöngyösnek lenni. Azóta is használjuk ezt a mondatot arra, mikor úgy érezzük, a legjobban ez fejezi ki, hogyan érzünk… No igen, az érzelmek. Azt hiszem, nálunk nagyon fontosak. De talán nem is lehetne ezt a munkát máshogy végezni. Érzelem nélkül… Talán addig jó, amíg megérinti a lelkünket ez az egész, mert ez visz tovább, ez ad erőt. Az is, amikor dühösek vagyunk, elkeseredettek, de csak azért sem hagyjuk… és az is, mikor jól alakul valami, és együtt örülhetünk az apró sikermorzsának. Persze ez azért egy olyan terület, ahol nagyon észnél kell lenni. Mert az egyensúly ebben is nagyon fontos. Mint mindenben. Az is jó, mikor látjuk, hogy “képben vannak” a munkánk összetettségéről, tájékozottak, tudják, hol dolgozunk, kikkel, és ismerik a céljainkat is. 

Tovább olvasom

910. Szegregáció, ami mindenkinek jó?
910. Szegregáció, ami mindenkinek jó?

910. Szegregáció, ami mindenkinek jó?

Sok harcom volt már ezzel a témával, és rendre alulmaradtam. Ma is kiabálok persze, van most is órám szegregált tanulócsoportban, pontosan ismerem a problémát, annak minden beágyazottságával.  Néha felbukkan döntéshozói szinten is a téma, hiszen a kötelezettségszegési eljárás elvár némi intézkedést, most újra olvashattunk a törvényjavaslatról, ami 10%-os forrásmegvonással illetné a meghatározott mértékben szegregáló hatású iskolákat. Nyilván itt sem volt társadalmi egyeztetés, bár már ez is rég csak a látszat miatt működtetett valami, és nem lehet kétségünk arról sem, hogy a napokban elfogadják, a diszkriminációellenes intézkedéscsomag részeként.  A legnagyobb bajom ezzel most is az, hogy látszatmegoldásnak tartom, olyan, mintha történne valami, de a valóságban magában a problémában nem lesz változás. Marad a megoldás az adminisztratív területen, vagy egy-egy apró elmozdulásból kommunikálnak általuk rendszerszinten értelmezett megoldást, amit mindig elő lehet rántani, ha kritika van, mint pl. a szerzetesrendek hhh-s iskoláit az egyházi iskolák szegregáló hatásának elfedésére. 

Tovább olvasom