Az ember folyamatosan szerez tapasztalatokat, gondolkodik, keresi az általános és egyedi problémákat a társadalmi leszakadás bonyolult folyamatában.
Már sokszor megállapítottam azt is, hogy nincsenek olyan nemzetközi példák, melyeket mindenhol lehetne alkalmazni, ugyanis mindenhol más a probléma beágyazottsága. A beágyazottságot pedig mindig az adott ország történelmi-politikai folyamatai befolyásolják, és ennek az egyediségével mindig számolnunk kell.
Persze ez nem jelenti azt, hogy nincsenek azonos mintázatok, főleg azokban az elemekben, ami az általános emberi viszonyulásokhoz köthetők, de a problémát minden ország magának csinálja meg, így mindenkinek magának kell megkeresnie a megoldásokat is.
Próbálom már jó ideje megérteni, mi, miért történik körülöttünk. Próbálom ezt nagyobb távlatokban is nézni, hiszen az egész pályafutásom a társadalmi leszakadás elleni munkában telt, még, ha az elején nem is ennyire tudatosan, és csak a pedagógiára koncentrálva. A felismerés, hogy ez az egész mennyire bonyolult, és mi minden hat rá, folyamatos tanulás volt, és az ma is.
Azt gyakran mondom, hogy mindenkinek, aki emberekkel foglalkozik, el kellene tölteni legalább egy évet a szegregátumok világában, mert itt nagyon átértékelődik minden az emberben, tudásról, magabiztosságról, hatásokról. Itt hamar megtapasztalja a tehetetlenség bénító érzését, ugyanakkor sokszorosára nő a késztetés is, hogy próbáljon tenni valamit.
Bár nem vagyok abban biztos, hogy ez mindenkire úgy hatna, mint rám, hiszen ehhez kell önreflexió is, no meg némi önazonosságra törekvés. Mert ha valaki úgy vesz ebben részt, hogy a történet leginkább róla szól, az kényszeres önigazolásba csúszik, csak a sikerekről beszél, mert attól fél, ha bevallja, mennyire nehéz és kudarcokkal teli ez a munka, akkor az ő nimbusza sérül. Vagy lehet, csupán annyira hisz a maga igazában, hogy ezt nem is tudatosan csinálja…bár e mögött is ott lehet valami elcsúszás, amivel érdemes lenne szembenézni.
A legnehezebb talán elengedni a régi beidegződéseket a szegénység megítélésével és kezelésével kapcsolatban, és tudomásul venni az új tényezőket, melyekre a régi módszerekkel nincs hatás. No meg ott van az is, hogy igazán működő megoldásokat a régiben sem találtunk meg. De kényszeresen ragaszkodunk valamihez, ami a mi szocializációnkon alapul, vagyis...
Abban azt hiszem, mindenkinek igaza van, hogy a roma integráció nem egy sikersztori. Nagyon bonyolulttá vált mára, a szegénység és a roma kérdés összecementálódott egy hatalmas problémahalmazzá, és ez a gubanc folyamatosan növekszik. És egyre keményebb lesz. A megoldáskeresés sem egyszerűsödik a folyamatosan változó politikai döntések, függőségek, korrupciós hatások, és...
A szeptember mindig nagyon nehéz. Idő kell, mire visszarázódnak a gyerekek az iskolába, mire képesek azok között a szabályok között működni, amit vagy a rendszer ír elő, vagy mi alkotunk meg, sok esetben velük együtt, közösen. A pedagógusnak nálunk ilyenkor a legnagyobb feladata tudatosítani a kereteket, amelyek között a gyerekekre...
Ebben a munkában a legfájóbb érzések mindig a tehetetlenséghez kapcsolódnak. “Utálom a megoldhatatlan helyzeteket!”- fakadt ki nemrég egy kollégám…. és úgy érzem, nagyon igaza van. Ez veszi ki a legtöbb energiát az emberből, és sok van belőlük. Talán túl sok...
Annyira pontosan látszik, hogy a gyerekek ugyanazokat a viszonyulásokat modellezik le, mint amit a szüleiknél látnak…Persze igazán ez akkor tűnik fel, ha látjuk azt is, hogy a felnőttek mit, hogyan tesznek otthon, vagy a közösségben. Az ember annyira nem csodálkozik ezek ismeretében az iskolai...
Változást szeretnék, és azt szeretném, ha azok az emberek, akikért dolgozunk képesek lennének változtatni a sorsukon. Így aztán sokat tipródom folyamatokon, a terepen is, és egyébként...
Elismerések szempontjából azt hiszem, engem elkényeztetett az élet. A munkám során szakmai elismeréseket kaptam, állami kitüntetést is, címeket, és hát ott van a nemzetközi Ashoka-tagság is. Mind fontos és megerősítő hatású volt a munkám...
Szegénynek lenni nem jó érzés. Kérni sem az. És elfogadni sem. Vagyis, van, akinek megy, van, akinek nem. Van, aki erre építve szervezi az egész életét, más pedig szégyennek éli...
