Igazából már elengedtem, amennyire lehetett, a roma kérdést… Azt, amiben dolgozom, évek óta a generációs szegénység szempontjából értelmezem, és igyekszem minden olyan elemet, ami etnicizálja a társadalmi leszakadást, elkerülni.
Egyrészt a magam védelmében, mert túl sok támadást éltem meg e miatt, és igazából nem cigányként nem is érzem hitelesnek magam ebben a kérdésben. Másrészt úgy érzem, az ügy-képviselet is könnyebb így, ha nem terhelem meg azzal, ami számunkra sosem volt kérdés: hogy a támogatottjaink közül cigány-e valaki vagy sem.
Amikor elkezdtem, még hittem, hogy dolgom van ezzel, de már rég nem érzem feladatomnak keresgélni a roma identitásmorzsákat a nyomorúságban. De feladatomnak érzem azoknak a szocializációs mintáknak a megtörését, amiből nem épülhetnek fel másfajta életstratégiák, olyanok, amelyek más jövőképet adnak a gyerekeknek. Ami csak ismétli a sorsokat, generációkon át.
A múlt heti blog posztja alatt a facebook oldalamon volt egy komment, ami nagyon elgondolkodtatott. Azt írta, ő is elgondolkodott, mikor egy beszélgetésben valakitől ezt hallotta: “Ma minden élményközpontú. A közösségi kötődéseknek is rengetegszer élmény alapja van és nem érték alapja. A közösségek inkább közös élményeken alapulnak, mint közös...
Elismerések szempontjából azt hiszem, engem elkényeztetett az élet. A munkám során szakmai elismeréseket kaptam, állami kitüntetést is, címeket, és hát ott van a nemzetközi Ashoka-tagság is. Mind fontos és megerősítő hatású volt a munkám...
A szegregátumokban azért nehéz bármit elindítani, ami kifelé vezet a problémából, mert nincs közösség, és így nincsenek közösségi szabályok sem. A megélhetésért folytatott állandó küzdelem és a tudatlanság szétzilált mindent, sajátos értékrendet és hierarchiákat teremtett, és ezek nem az integráció irányába...
Azt hiszem, a munkánkban a közösség fejlesztése a legfontosabb. Ez ad reményt arra, hogy változik majd valami, pozitívan, fenntarthatóan. Ha a szétzilált közösséggel, ahol a nyomorúságban már csak a túlélés, az egyéni érdekek játszanak szerepet, sikerül elfogadtatni, hogy együtt, sikerülhet. De csak együtt. És félre kell, hogy tudják tenni az...
Lezártuk a tanévet az Igazgyöngyben. Sikeresen, amit jelez nemcsak a facebookon rengeteg like-ot kapott Álmaink c. nagyméretű festmény-projektünk, hanem az a rengeteg díj is, amit a tanítványaink elnyertek a külföldi és a hazai gyermekrajzpályázatokon. Nem is hittünk a szemünknek, amikor összeadtuk: 269 díj (ebből 43 nemzetközi), 288 elismerő oklevél, és...
Vele sem volt egyszerű. Volt, hogy úgy éreztem, megbízhatok benne. Hogy értjük egymást. Építhetünk egymásra. Aztán mindent összetört egy rossz döntéssel. Én pedig, ahogy ilyenkor szoktam, kicsit visszaléptem. Vártam. Hagytam, hogy akarjon újra más lenni. És megtette. Most az egyik legstabilabb pont a brikett programunkban. Ő koordinálja, irányítja a munkát....
Mindig olvasok ilyet is meg olyat is. Hátha akkor jobban megértem a dolgokat. Mert próbálom megérteni. Most pl. ezt olvasom egy cikkben, ami szerint minden tökéletesen alakul: „az, hogy Magyarország húsz esztendő múltán milyen képet mutat, most dől el az...