894. A közösség, mint a megoldás záloga
894. A közösség, mint a megoldás záloga

894. A közösség, mint a megoldás záloga

Amikor a segítő munkába fogtam, pont annyit értettem ebből az egészből, mint bárki más. Vagyis volt egy bennem élő kép, tele sztereotípiákkal. És sokkolt a szegénység látványa, főleg a gyerekek helyzete, Adni akartam, hogy ne nélkülözzenek. Mindent, ami nekem van, aztán, amit mások felajánlottak. Egész gyorsan felépült a kríziskezelés vonala, azt hiszem, ez ma is a legkönnyebb, egy gyors, egyszeri segítség, leginkább azzal, ami másnak már nem kell, ruha, cipő, bútor, háztartási gép, stb… Mert ami fölösleges az egyik oldalon, jó lehet még a másikon.  A másféle krízis, amihez pl. élelmiszer kell, vagy pénz a gyógyszert kiváltani, még mindig egyszerűbb volt. Sokakban megszólal a segítségnyújtási szándék, ha hall a nélkülöző gyerekekről. Karácsonykor főleg, de máskor is. Mert még mindig sokaknál jelen van, hogy jó érzés segíteni valakin, aki bajban van.  Aztán kezdtem érteni, hogy ez nem ilyen egyszerű. Attól, hogy valakinek a szükségletét kielégítjük, még nem vesz más vonalat az élete. Sőt, sokakban megerősödik az, hogy jól van így. Vannak, akiknek nincs, és vannak, akik adnak, és erre lehet építeni. Nem arra kell törekedni, hogy kimásszanak egy lehetetlen helyzetből, hanem arra, hogy elérjék azokat, akiktől lehet adományra, támogatásra számítani. Míg az előzőhöz erőfeszítés kell, az utóbbi mindenképp kényelmesebb. Csak meg kell találni hozzá a partnereket. Az internet kinyitotta ezt a világot, aki ügyesen mozog benne, sokakat elér, és mindig csurran-cseppenhet annyi, ami kiegészíti a kevéske jövedelmet, vagy átsegít egy helyzeten. 

Tovább olvasom

727. Kríziskezelés a járvány idején
727. Kríziskezelés a járvány idején

727. Kríziskezelés a járvány idején

Próbálom most úgy írni a blogokat, hogy mindig egy-egy területről szóljon, és időrendet is igyekszem tartani majd, hiszen változik a helyzet, hétről-hétre. A múlt heti poszt az oktatási helyzetről szólt, most írok kicsit a kríziskezelésbeli tapasztalatokról, a járvány...

Tovább olvasom

715. De akkor miből telik nekik?
715. De akkor miből telik nekik?

715. De akkor miből telik nekik?

Egy ismerősömmel nemrég a generációs szegénységből érkező, szakképzésben tanuló gyerekekkel kapcsolatos tapasztalatainkat egyeztettük. Láncszerűen kapcsolódtak egymáshoz az észrevételeink, az általános iskola alapkészséghiányos befejezésétől a szülői minta hiányáig, ami mind egyenesen vezet a 16 évesen az oktatási rendszerből kikerüléshez, és ugyanannak az életpályának az ismétléséhez, melyben már a szülők, nagyszülők is...

Tovább olvasom

689. Autók a családokért
689. Autók a családokért

689. Autók a családokért

Már igényelhető a nagycsaládosok autóvásárlási támogatása.Olvasom, hogy a bejelentés után megötszöröződött az érdeklődés a hét személyes autók iránt, és hogy a legtöbben kategória-váltásra használják ki a lehetőséget, vagyis jobb, drágább autót vásárolnak. A Top 10-es listán van most autó, ami a kedvezménnyel együtt is 15 millió forint fölött van, és...

Tovább olvasom