1999 óta működünk az Igazgyöngyben, az első tíz évben inkább csak az oktatásra fókuszálva, majd hamar esélyteremtő modellé bővítve a munkánkat. Sok-sok próbálkozás és ezzel együtt rengeteg tapasztalat gyűlt már össze nálunk, a terepen dolgozva kicsit minden másképp alakul, mint elméletben.
A terep ugyanis olyan mélységeit mutatja meg a társadalmi leszakadásnak, ami csak itt látható. És amiben nagyon óvatosan kell mozogni. Nem lehet siettetni sem, nem lehet erőszakosan nyomni sem, de nem lehet elfogadva kiszolgálni sem a működését. Nagyon nehéz az embernek a saját etikai elveit megtartani, ugyanakkor az ettől gyökresen másképp működőt megérteni, elfogadni, sőt, segítséget adni neki, ha eljutott a változtatni akarásban egy szintig.
Furcsa egy munka ez. Az örömben is mindig ott van a keserűség. A mosoly mögött is ott van a kérdés: miért van erre szükség, miért kell ennek így történnie?
Szóval lehetne mosolyogni, jót teszel, visszacsatolást kapsz, öröm adni, megoldani…. mégis fáj. Mert érzi az ember, hogy méltatlan a helyzet, nem így a normális. Nem így kellene.
Hozzám bújik a kicsi az iskolában, belefúrja a fejét a pulcsimba, olyan közel, ahogy csak bírja, hallom, amint hosszasan szívja be a levegőt, látom, ahogy lehunyja a szemét, közben szorítja a derekam, majd mosolyogva felnéz: neked mindig olyan jó szagod van….
Sokszor mondtam már, hogy szerintem a legtöbb gyerek, aki generációs szegénységben él, traumatizált. Maga a lakhatási szegénység önmagában is előidézi ezt, és akkor még nem beszéltem azokról az átörökített hatásokról, amelyek a családon belüli erőviszonyokban, kommunikációban, szokásokban, viszonyulásokban érik a gyerekeket. A szegénység és annak összes hozadéka kiszámíthatatlanná teszi a gyerekek életét. A bizonytalanság beépül a kis lelkekbe, és meghatározza a működésüket a közösségben, a tanulásukat az iskolában, olyan mentális sérüléseket okozva, ami képes szervi tüneteket is kiváltani.
rsze a traumatizálódás szintje más és más. Mint ahogy az is, melyik gyerek milyen reakciókat produkál. Nagy kihívás, hogy tudunk-e és ha igen, hogyan, hatni rájuk?
A múlt héten kérdezték tőlem, hogy igazolni tudom-e a KSH adatokat, miszerint csökkent a szegénység és a családok jövedelemviszonyai pozitív irányba változtak?
Nos, azt válaszoltam, hogy nem. A terepen végzett munkában továbbra is az a megtapasztalásunk, hogy a generációs szegénységben élők életesélyei semmit sem változtak, a rendszer továbbra sem működtet olyan folyamatokat, ami segítene rajtuk...
A múlt heti blog posztja alatt a facebook oldalamon volt egy komment, ami nagyon elgondolkodtatott. Azt írta, ő is elgondolkodott, mikor egy beszélgetésben valakitől ezt hallotta: “Ma minden élményközpontú. A közösségi kötődéseknek is rengetegszer élmény alapja van és nem érték alapja. A közösségek inkább közös élményeken alapulnak, mint közös...
Második alkalommal szerveztük meg a falunapot, a kis zsákfaluban, ahol 12 éve elkezdtük a munkát. Ott, ahol szeretnénk egy működő közösséget csiholni, élhetővé tenni a szolgáltatáshiányos települést. Igen, Told az, sokak szerint így került fel a “térképre”, velünk, mert semmi sem hozta be a köztudatba korábban ennyire a nevét, hiába...
Vannak, akik azt gondolják, tizenkét év után, mióta próbáljuk megérteni és elmozdítani a generációs szegénységben élő családokat, már sokkal előrébb kellene tartanunk. És bizonyára rosszul csináljuk, ha még mindig nincs bolt a kis faluban, ha nem tudjuk felvenni a harcot a fekete kereskedelemmel, ha nem művel mindenki kiskertet, nem szavaz...
Pénteken hallgatókkal beszélgettem a Szegedi Egyetemről, van egy képzés a hálózati munkáról, esélyteremtésről, melybe mi is bekapcsolódtunk.
Egy ponton felmerült egy kérdés, egyikük esetelemzése kapcsán, hogy valami most azért történt úgy, mert roma volt az illető, vagy azért, mert a szegénységben sajátos szocializációs mintákat kapott. “Jó kérdés.”- mondta a hallgató, mikor rákérdeztem - “Talán mindkettő.” Innen indult el a beszélgetés erről, amiről szerintem nagyon fontos gondolkodni. Én magam is folyton visszatérek hozzá, mert én is formálódok ebben a munkában, és a társadalmi közeg is változik, amiben ezt az egészet folyamatosan értelmezni kell.
Ebben az egész munkában, amit végzünk, nagyon fontos elemnek tartjuk a folyamatosságot és a pontosan tervezett előrelépést, haladást. Ha megszakadna a fenntartott hatásrendszer, amit működtetünk, visszarendeződne sok minden, és nagy erőfeszítéssel lehetne csak újraindítani. Ezért (is) alkalmatlanok az egy, vagy pár éves projektek arra, hogy a társadalmi leszakadás folyamatát mérsékeljék....