Minden évben nagy kihívás ez…most talán még nagyobb volt.
Azt hiszem, az a probléma, hogy az Igazgyöngy minden elemében lemodellezi az állam működését. Nem tudok még egy olyan alapítványról, ami a társadalmi leszakadás ellen küzdve egyszerre oktatási intézményt működtet, plusz egy tanodát, fejlesztő szociális munkát, családgondozást végez és van termelő jellegű társadalmi vállalkozása is a “célcsoportból” érkező munkavállalókkal. Pedig szívesen kérnék tanácsot, hogy ők milyen bérstratégiát visznek…
Persze igazából az a baj, hogy bizonyos kötöttségeink vannak, vagyis ránk is, mint mindenkire vonatkozik a minimálbér emelés kötelezettsége, amivel még megbirkózunk valahogy, hiszen kell, muszáj, mindenkinek meg kell élni valahogy. A nagyobb baj a pedagógus életpályamodellel van, amit szintén kötelesek vagyunk betartani, hiszen ez az alapítványi fenntartású iskolákra is vonatkozik.
Érdekes egy ilyen szervezetet vezetni, mint a mienk. A kötelező minimálbér-emelés minden évben nagy próbatétel számunkra, és, hogy finoman fogalmazzak, egyre nehezebben kommunikálható a képzettséggel nem rendelkezők számára az egyébként alapvetően fontos üzenet: érdemes tanulni, mert biztosabb jövőképet...
Sokat gondolkodom azon, miért nem látja mindenki, az is, aki távolabb él a szegregátumoktól, hogy mekkora a baj. Nem vagyok egy nagy adatelemző-párti, mert látom, sok esetben milyen torzuláson megy át a pontos helyzetlátás céljából gyűjtött adat azért, hogy a területen dolgozók munkája jobb színben tűnjön...
Gyakran vitatkozom kétféle nézettel: az egyik szerint hagyni kell őket, hogy úgy éljenek, ahogy akarnak, elvégre demokrácia van, a másik szerint addig alakítani a feltételeket, amíg muszáj lesz nekik úgy élni, mint ahogy azt a többség...
