Az ünnep előtt minden évben nagyon vegyes érzések kavarognak bennem. Mélységeket és magasságokat élek meg, sokszor teljesen ellentétes érzelmekkel. Ami a végére többnyire elsimul, és a fáradtsággal együtt átmegy valami jó, lezárás-féle érzésbe.
Amikor elindul a karácsonyi kérések áradata, szinte mindig dühöt érzek. Dühös vagyok, mert sokan kérnek, túl sokan ahhoz, hogy azt mondhassam, ez így normális egy országban. Dühös vagyok a nagyon rossz helyesírással megírt üzenetek miatt is, mert őrület, hogy így írnak ma felnőttek, akik általános iskolai képzésben részesültek: “Tisztel biszocság…. én egyedül nevelem 4gyermekem …nagyon szivesen fogadnbánk bármijen segicséget legyen az élelem ruházat stb …” Szemléletesen mutatja így, hogy a társadalmi leszakadás és az oktatás mennyire összefügg.
Az alapítvány éves munkájában talán a legmegterhelőbb időszak a karácsonyt megelőző hónap. Bár mi mindenképp a fejlesztő segítségnyújtás mellett köteleződtünk el, ami azt jelenti, hogy abban szeretnénk segíteni az embereknek, családoknak, hogy elmozduljanak a mélypontról. Nem pedig a folyamatos kríziskezeléssel erősíteni bennük az un. tanult tehetetlenséget, amiben a legfontosabb elem,...
Sokfélék vagyunk mi emberek, sokféle elköteleződéssel, meggyőződéssel, világlátással. Mi, a segítő civil szervezet részéről igyekszünk tartani magunkat a céljainkhoz, a gyerekszegénység elleni küzdelemhez, következetesen, a változó közegben is. Ami persze egyre nehezebb, de valahogy a változások, legalábbis körülöttünk, mégis erőt...
Mikor olyanokkal beszélgetek, akik messze élnek ettől az egésztől, mindig azt érzem, annyira más szférában mozgunk, hogy el sem tudják képzelni, mit jelent ez, mennyire értelmezhetetlen itt az, ahogy ők gondolkodnak az életről, a lehetőségekről. Folyton azon töröm a fejem, hogy tudnám jobban megértetni ezt…. Most újra teszek egy kísérletet....
Korán kezdtük az adventi készülődést az idén az alapítványnál. Talán ez az év egyetlen olyan időszaka, amikor a legtöbb ember figyelme irányul a szegények felé. Mindenki, aki teheti, próbál adni valamit, segíteni, hogy legalább ez az ünnep mindenki számára ünnep...
Most nagyon próbáltunk időben rákészülni az idei karácsonyra. Egyrészt, hogy minél több családhoz eljuthassunk, másrészt, hogy mi se merüljünk ki teljesen, és maradjon egy kis energia a saját családi karácsonyunkra is. Erről általában megfeledkeznek az adni akarók, hogy mi is emberek vagyunk, és nekünk is van életünk, családunk. Szerencsére talán...
Valamikor a nyáron kezdtem el, hirtelen ötlettől vezérelve, valamelyik sajtóhír kapcsán egy sorozatot: egy fotó a terepről, ahol dolgozunk, és egy, általam kiválasztott, a szegénység, a gyerekszegénység mellé ellenpontként tehető beruházás, mutyizás, pénzelnyelés. Nem volt benne nagy tudatosság, csak tettem egymás mellé, naponta, amit a hírek adtak, vagy amit küldtek...
Sokan kérdezik mostanában tőlem: mondd, te nem érzed, hogy elég? Ennyi fronton folyamatosan küzdeni..ennyi konfliktust felvállalni, ennyi kudarcot megélni…. ennek csak kiégés lehet a...
Amikor az alapítványnál elkezdtük ezt az egészet, eleinte a saját készleteinkből segítettünk. Ruhák, cipők, iskolaszerek, könyvek, játékok vándoroltak be az irodába, a tanári szekrényekbe, onnan pedig ki a családokhoz, gyerekekhez. A készleteink hamar kimerültek, de a munkánk nyilvánosság előtti kommunikálásával párhuzamosan kezdtek segíteni mások, hamarosan raktár kellett, meg gyűjtőpontok, hogy...
