Elképesztő bonyolult élethelyzetek között kellene megkeresnünk a kiutat. És már rég nincs az a helyzet, hogy tudjuk, van hova fordulni megoldásért. Lassan már tanácsért sem. Magunk maradtunk, ötletelünk, próbálkozunk, hogy a gyerekek miatt tudjunk valami megoldást találni.
Próbáljuk persze ezt közösen megtalálni azokkal, akik a rendszeren belül ezekért a családokért dolgoznak. De ott meg gyakran a határtartások, egymásra mutogatások, másképp értelmezések zsákutcájába futunk. Tényleg ünnepnek számít, mikor együtt sikerül megoldani valami teljesen esélytelen ügyet. Mert van, hogy sikerül. De ritkán. Túl ritkán.
A karácsonyi adományozások is híven tükrözik az ország állapotát. Nyilván átpolitizálódott ez is, és érezni ebben is a “két oldalra” rendeződést, talán a legdurvább volt a gyermekotthonos történet, amiben az egyik adna, a másik megtiltja…sőt, elszállítja, mielőtt az ajándék célba érne. Az, hogy ez a gyerekekről szólna, meg a karácsonyról, valahol elvész. És hát a szerepek is furcsa helyzetet teremtenek, a kormányszóvivő részt vesz önkéntesként egy karácsonyi ételosztáson és nyilatkozik, hogy szerinte minden évben kevesebben vannak, miközben minden híradás arról szól, hogy egyre többen állnak a kígyózó sorokban.
Sokat gondolkodtam azon, hogy legalább ilyenkor miért nem lehet összefogni, egyeztetni, félretenni az ellenségeskedést, és arra törekedni, hogy mindenkihez eljusson a karácsony üzenete. Azon is töprengtem, hogy nekünk miért ment az, ami másnak nem.
Az akaratért, motivációért, ami mindenképp szükséges ahhoz, hogy valaki képes legyen változtatni az életén, nagyon sokat dolgozunk. Gyerekkel, felnőttel egyaránt. Óriási utat jártunk már be sok családdal, de persze vannak, akikkel még mindig egy helyben topogunk.
Mert nagyon sok tényező hat az ellen, amit el szeretnénk érni, és ugye ha csak mi szeretnénk, abból biztosan nem lesz változás. De mivel, hogyan lehet erre hatni? Sokan hiszik, hogy annyi: mondjátok meg nekik. Hogy mit? Hát, hogy tanuljanak, osszák be azt a keveset is, ne dohányozzanak, műveljék a kerteket, keressenek legális munkalehetőséget, ne használják ki egymást, éljenek a tudatos családtervezés lehetőségével, stb. És akkor nyilván a fejükhöz kapnak: “ó, hogy ez eddig nem jutott az eszünkbe!”… és ripsz-ropsz meg is oldódik a társadalmi leszakadás problémája.
valóság azonban nem így működik. Ahol generációk óta másfajta életstratégiák épülnek, ott a gyerekek is ezt a mintát viszok tovább. A környező világ pedig nem kedvez a változásoknak. ...
Nos, az idén a járvány miatt nehezített pályán kellett megszervezni a karácsonyt az Igazgyöngyben. Hamarabb kezdtük, nehezen indult, de a végére nagyon jól kialakult. Mi egy kis civil szervezet vagyunk, nem voltak nagy, az országosan hallható hirdetéseink a médiában, maroknyi a csapat is, aki dolgozott benne, mégis 24 környékbeli és...
Próbálom visszakeresni magamban, mikor volt az első eset, hogy elkezdtem írni erről az egészről. Az biztos, hogy még 2009-ben… talán akkor indult az Esélyegyenlőségi Napló az osztályfőnökök honlapján, utána meg ez a blog, a Nyomorszéle, akkor még az FN-en. Persze volt korábban is, hogy írtam, pedagógiai tartalmú kötetekbe, újságokba. De...
Próbálok pozitív lenni, és most nem a szegénységről írni, hanem az odafordulásról. Az Igazgyöngy karácsonyi videójáról így is azt írták valahol, köszönetnek szántam, de vádirat lett belőle. Nyilván nem megy a köszönet sem úgy, hogy a probléma ne látszódjon, ebben a munkában nem tudok pozitív lenni a nélkül, hogy negatív...
Nem minden segítő tevékenység sikeres. Amikor elemzem magamban, mi lehet egy-egy kudarc oka, egyre gyakrabban jutok oda, hogy a segítés mértékének meghatározása nagyon fontos. Nem szabad többet segíteni, mint amennyinek a feldolgozására képes az illető, csak annyit, amennyit úgy tud beépíteni, hogy az előre viszi. Ha ehhez nincs elég tudás,...
„Normális” működésben hetente írok ide, hét végén teszem fel az írást. Vicces, hogy normális működést írok, miközben az sem normális helyzet, ami miatt ez a blog van, most mégis annak tűnik, ahhoz képest, ami a héten...
