Furcsa, ambivalens érzés adventkor segítő munkát végezni egy olyan szervezetnek, aki nem csupán az egy évi egyszeri, karácsonyi adományozást végzi, sőt, nem is igazán filozófiája a pusztán adományozás, a tanult tehetetlenséget erősítő tevékenység.
Mégis, mivel ilyenkor erősödik fel sokakban a segíteni akarás, az adományozás vágya, és mivel a gyerekek öröme ekkor ebben az egész történetben, a karácsonyvárásban különösen fontossá válik, így mi is előtérbe helyezzük a karácsonyi időszakot a munkánkban. Próbáljuk persze úgy, hogy a mi fejlesztő segítségnyújtásunk üzenete ne sérüljön, vagyis, tartsuk azt a szabályrendszert, ami mentén az év közben szervezzük a munkánkat. No meg erősíteni a szolidaritást a másik oldalban, építeni az adományozás és az elfogadás kultúráját is.
Bár mindenki igyekszik ilyenkor mindent szebbnek, jobbnak látni és láttatni, hogy legalább az adventre, a karácsonyra annak az illúzióját keltsük, hogy minden rendben van, a jelek azt mutatják, ez nem így van. És talán nem is jó, ha ezt az illúziót erőltetve elhallgatunk mindent, mert a problémák megkeserítik az ünnepi pillanatokat is.
Sokszor mondják nekem, hogy pesszimista vagyok, meg kiégett, vagy irigy, mert nem hiszem el mások gyors eredményeit, amit az integrációban felmutatnak. De ez egyáltalán nem így van….csupán ennyi év után jól látom a csapdákat, meg azt is, mennyire nem mindegy a probléma mélysége, és ezért nehezen hiszem, hogy valaki egy-két...
Tulajdonképpen elégedett lehetnék. Hiszen tudtunk tovább dolgozni, vinni tovább az iskolát, és az esélyteremtő modell fejlesztését is. Az iskola továbbra is eredményes, egyre jobban tudjuk szakmailag is rendszerbe állítani, amit gyakorlunk, a módszer terjed, itthon is, és külföldön is. Az oktatással, és a szociális munkával is ígéretes egyetemi projektekben dolgozunk,...
Olyan sok minden történik egyetlen nap alatt is. Annyi felemelő, és lesújtó pillanat, hatás éri ebben a munkában az embert, hogy azok, akik messze vannak ettől, el sem tudják...
Dolgozunk, sodornak bennünket a teendők, ám néha, többnyire valami felkéréshez, pályázathoz, támogató kereséséhez kapcsolódva muszáj összegző írásokat készítenem arról, amit csinálunk. Amikor aztán ezek során átgondolom, mi változott az előzőhöz képest, mit látok jobban, tisztábban, milyen tényezők kerültek elő, amelyeket esetleg addig nem befolyásoltak, akkor mindig előrébb lépek a...
Amikor a hideg nem teszi nagyon próbára a szegénységben élőket, akkor mi, segítőként is pozitívabban látjuk a dolgokat. Akkor a krízishelyzetek kezelése sikeresebb, egyediségében értelmezhetőbb, és a rendszerszintű hibák is valahogy nyugodtabban szemlélhetők. Ám, mikor ekkora a hideg, ami minden támogatott családunkat veszélyezteti, akkor valami olyan bénító félelem van az...
Amikor tavaly nyáron a család a faluba költözött, és a fiúcska megjelent a nyári tanodatáborunkban, elég rémisztőnek tűnt a helyzet. Egy szegregátumban az ember sok mindenhez hozzászokik, az alul-szocializált gyerekekhez mindenképpen, de ő mindannyiunkat próbára tett. Senkivel nem tudott három percig meglenni úgy, hogy ne ugrott volna neki, és semmivel...
Sok civil szervezet segít a terepen. Nem egyszerű ez, mert azok, akiken segíteni szeretnénk, a társadalom perifériájára szorultak, a megítélésük helyileg általában nem pozitív, és a problémák, amelyek hozzájuk kapcsolódnak, az állami rendszer sikerorientált elvárás-rendszerében nehezen...
Ehhez is mindenki ért. Annyira biztosan, hogy legyen javaslata. Mert rossz tapasztalata ugye már mindenkinek volt velük, és ez elég ahhoz, hogy megoldást is tudjon...
