Az Igazgyöngy munkájában a tapasztalati kép azt mutatja, hogy nagyságrendileg több a kapcsolódás a társadalmi leszakadásban élő nőkhöz, mint a férfiakhoz. Így volt ez az elején is, mikor megjelentem a kis faluban, és a gyerekekkel játszani kezdtem az utcán. Akik odajöttek, beszélgetni kezdtek, később behívtak a házaikba, bizalmukba fogadtak, ők mind a nők, az édesanyák voltak.
Ennek nincs köze ahhoz, hogy én is nő vagyok, mert a mai munkafelosztásban férfi kollégáim is kapcsolódnak a közösségfejlesztéshez, sőt, akinek a szociális részt egyre inkább adom át, ő is férfi. Egyszerűen a nők, nyilván a gyerekek miatt könnyebben kapcsolódnak. Van persze más is. A generációs szegénységben zömében a nők azok, akiknek megoldást kell keresni a nehéz helyzetekre. Ők mennek kölcsönt kérni, pénzt, vagy bármit, ők mennek szülői értekezletre, vagy, ha behívatják őket a suliba, esetleg esetkonferenciára a családsegítőbe, bármilyen konfliktusos, segítség-kéréses helyzetben az övék ez a szerep. Nem minden családban, de nagyon sokban ez a helyzet.
Tegnap, ahogy az egyetemi konzultáció során beszélgettünk a hallgatókkal, a társadalmi leszakadás bonyolult problémájáról, egyikük felvette a nők helyzetét, szerepét, hogy mennyire fontos beavatkozási pont lehetne a generációs szegénység megtörésében.
Örültem ennek, mert nagyon egybecsengett a mi álláspontunkkal, hiszen az Igazgyöngy modelljében ők vannak a legfontosabb szerepben. Aztán vitatkoztunk kicsit a hallgatókkal a szokásos felvetésemről: mennyiben kulturális elemek határozzák meg a nők helyzetét, amennyiben romákról van szó, és mennyiben a generációs szegénységben átörökített szocializációs minták? Érdekes kérdés ez mindig, és azt gondolom, ha beszélünk róla, mindig világosabbá válik a probléma megértése is.
A szocializációs minta erősségéről sokat írtam már. A generációs szegénységben mindennél jobban hat ez, az életstratégiák ebben épülnek fel, ezzel szemben a mai iskolarendszer vajmi kevés hatással bír.
Az életminőség szintje is szocializál, amibe születnek, azt szokják meg, pont úgy alakítják maguk körül a dolgokat, ha felnőttek lesznek, mint ahogy otthon látták, ha egyáltalán vannak olyan szerencsések, hogy elköltözhetnek a szülői háztól. Látszik ez a háztartásvezetésen, a környezetükön, a kertművelésen, a gyereknevelésen, a munkavállaláson, a szórakozáson, mindenen.
Szocializálnak a túlélési stratégiák is, miből van pénz, mi ad megélhetést, mivel tudják kielégíteni a fogyasztói világból rájuk ömlő, érzéseik szerint szükségletté vált vágyaikat. A legnagyobb gond, és erről is sokat írtam már, hogy a túlélési stratégiák nem a legális, felelős munkavállaláshoz, és nem is a tanuláshoz kötődnek. Az olyan lehetőségek, mint a boltocskázás, üzletelés, pénzért fuvarozás, az eladósododással nem foglalkozva a személyi kölcsönök felvétele, az áruhitelek közötti lavírozás, a kriminalizáció kínálta utak meghatározók ebben.
Furcsa egy munka ez. Az örömben is mindig ott van a keserűség. A mosoly mögött is ott van a kérdés: miért van erre szükség, miért kell ennek így történnie?
Szóval lehetne mosolyogni, jót teszel, visszacsatolást kapsz, öröm adni, megoldani…. mégis fáj. Mert érzi az ember, hogy méltatlan a helyzet, nem így a normális. Nem így kellene.
Hozzám bújik a kicsi az iskolában, belefúrja a fejét a pulcsimba, olyan közel, ahogy csak bírja, hallom, amint hosszasan szívja be a levegőt, látom, ahogy lehunyja a szemét, közben szorítja a derekam, majd mosolyogva felnéz: neked mindig olyan jó szagod van….
Nemrég láttam egy filmet, ahol a nő egy bántalmazó kapcsolatban élt, de elmenekült belőle, aztán a férje megtalálta, és végül minden jóra fordult, a mániákus férj meghalt, és új élet kezdődhetett, új szerelemmel.Furcsa párhuzam volt, hogy közben a környezetünkben is történt egy bántalmazás az egyik településen, de annak nem happy...
A szegénység sok területen töri meg a méltóságot. De talán nőként megélni ezt -és nem azért mondom, mert én is az vagyok- még inkább így van. Nehéz ezt nézni is, és még rosszabb, hogy az ember alig tehet valamit...
Ami fogva tart ebben a problémában, az a gyerekek életének a kilátástalansága. Egy ideje viszont azt látom magamon, kb. ugyanígy érzek a nőkkel kapcsolatban is. Bár valószínű, hogy a kettő szorosan...
Az Igazgyöngy esélyteremtő modelljében a nők a kulcsfigurák. Valahogy velük könnyebben megy a kapcsolatteremtés, a változások több szála van a kezükben a családban, mint a férfiaknak. Háztartásvezetés, pénzbeosztás, fogamzásgátlás, gyereknevelés, munkavállalás, közösségben való működés, egyenjogúság, kommunikációfejlesztés, konfliktuskezelés és még ezer más terület, ahol próbáljuk megérteni, helyzetbe hozni és segíteni őket....
