Címke: kiégés

A veszteséget, amit a munkánk célcsoportjában naponta megélünk, nehéz feldolgozni. Gyerekek, családok sorsán kellene változtatni, ami már önmagában is nagy kihívás, az meg, hogy az ember látja, a rendszer mennyire nem képes hatékony beavatkozási pontokat találni, számomra még nehezebbé teszi ezt az egészet.  Persze meg lehetne elégedni azokkal, akikre tudunk hatni, kiragadni egy-két családot, gyereket, lehetőleg olyat, ahol a siker biztosra körvonalazódik, és csak velük dolgozni. Az mutatná: lám milyen eredményesek vagyunk, mi aztán tudjuk, hol a megoldás, hogy kell ezt csinálni. És tudom, hiszen nekünk is vannak ilyenek, érettségizettek, felsőoktatásba kerülők, tudom, hogy ez is egy út, nagy lépés, nagy siker. De nekem nem megy. 

Tovább olvasom

Amikor megkezdtük ezt a munkát, még megvolt a fogalom is, és korábbról is voltak megtapasztalásaim arról, hogy része ez az emberekkel foglalkozó munkaterületek szakmaiságának.  Kutakodom egy ideje, hogy mikor tűnt el…. de nem tudom pontosan belőni. Tény, hogy ma már nyomokban sem látni, nemcsak a napi munkában nem találkozunk vele, de magával a szakkifejezéssel se nagyon. De vannak helyette történések. Tragikus esetek, melyek kihangosodnak (vannak persze, amelyek nem, vagy csak később), akkor pedig többnyire az érintettek személyes felelőssége körébe soroltatik a dolog, és ezzel el is van intézve. Minden lenyugszik, és minden marad a régiben. Aztán jönnek újra és újra az esetek. Számomra ezek azt jelzik, hogy az ügyszempontú megközelítés erősödik, az okokat pedig senki sem firtatja, merthogy abban már tetten érhető más is. És tulajdonképpen minden mindegy, a lényeg, hogy mindig a "célcsoport" a hibás. Mintha az intézményrendszernek feladata sem lenne a változások generálása, menedzselése.  A feladat pedig kimerül abban, hogy a rendszer létezik. Az, hogy a funkcióját mennyire tölti be, nem lényeges. Hiszen az a döntéshozók szerint, és sokszor úgy tűnik, a benne dolgozók szerint is betölti, csak ott vannak azok, akikkel csak a baj van, mert munkát adnak a rendszernek.

Tovább olvasom

Írtam már egyszer-kétszer erről, de azt hiszem, mindig jó elővennem a témát, egyrészt, mert van, akinek új lehet, és muszáj elmagyaráznom, hogy érthetőbb legyen, másrészt, mert mindig alakul, változik minden, ez is. Szóval, mikor elkezdtem, a teljes rendelkezésre állás idejét éltem. Egy hónap alatt ötszáznál is több visszahívós sms-t kaptam, ha nem hívtam vissza rögvest, nyomban jött a következő. Többször is. Nem számított, hogy elmúlt este nyolc, vagy, hogy épp a vasárnapi ebédhez ültünk le a családdal. Akik beszélni akartak velem, nekik azonnal kellett elmondani, mire lenne szükségük, vagy épp gyorsan be kellett mószerolni valakit. Már nem tudom, ki volt akkoriban nálunk, de figyelmeztetett, és jól megjegyeztem, hogy az állandó rendelkezésre állás a szociális munka (vagy munkás) halála. Mivel már egyre terhesebb volt nekem is, és kezdtem érteni valamit ebből az egészből, próbáltam szabályokat alkotni.

Tovább olvasom

Miközben hiszek abban, hogy jó úton járunk, hogy van megoldás, és abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy le tudtam tenni a megfelelési kényszer terhét, így gondolhatnám, hogy ez megvéd valamennyire a kiégéstől is.  Ezen a vonalon, mármint kifelé ez így is van, nekem nem kell azt hazudnom, hogy minden szuper, vagy megtaláltam a bölcsek kövét, és úgy haladunk mindenben, ahogy ma azt a világ elvárja. Sikerrel, töretlenül, kudarcok nélkül. Persze a magamnak, a céljaimnak állított megfelelés kényszere közben belül működik tovább, hogy tudok-e eleget tenni, jól látom-e, stb. Ebben már nem állok ilyen jól, mert a befektetett energia és az elért eredmény aránya nem hozza azt az ívet, amit elterveztem, amit elvárok, amit remélek. Az ok pedig a folyamatosan előkerülő új kihívásokban van, amelyek nem támogatják a céljainkat, sőt ellene dolgoznak. Így aztán, minden erőfeszítésem ellenére egyre többet kell dolgozni, ahelyett, hogy a munkánk hatására csökkennének a terhek, számszerűleg is, és lelkileg is. Már képtelen vagyok beleállni mindenbe, még, ha az igazságérzetem ezt diktálná is. 

Tovább olvasom

Ebben az egész munkában, amit végzünk, nagyon fontos elemnek tartjuk a folyamatosságot és a pontosan tervezett előrelépést, haladást. Ha megszakadna a fenntartott hatásrendszer, amit működtetünk, visszarendeződne sok minden, és nagy erőfeszítéssel lehetne csak újraindítani. Ezért (is) alkalmatlanok az egy, vagy pár éves projektek arra, hogy a társadalmi leszakadás folyamatát mérsékeljék....

Tovább olvasom

Még az elmúlt év végén jött a levél a Litera-tól, hogy szívesen adnának nekünk is lehetőséget egy héten át, naplószerű beszámolók...

Tovább olvasom

Sokféle jelzést kapok. Ilyet is, olyat is. Beszélek pedagógusokkal, akik küzdenek, de nem adják fel. Akik érzik, óriási a baj, mégsem hátrálnak meg, hanem századjára is nekifutnak a reménytelenül problémás gyereknek, nem hagyják magára, hanem újra és újra visszatérnek a konfliktusokat elrendezni, biztatni az alig-teljesítményt nyújtót, küzdeni a szülővel, kollégával,...

Tovább olvasom

Azt kérdezték tőlem a minap, mit gondolok, milyenek a pedagógusok ma Magyarországon. Hosszasan gondolkodtam, mit is mondhatnék, és egy kis időt kértem. Mert nem akarok az általánosítás csapdájába esve megbántani senkit… mégis, össze kellene valahogy foglalnom az érdeklődőnek, milyen jelenségeket tapasztalok gyakrabban, mit gondolok a...

Tovább olvasom

A sikeres cégek számára nagyon fontos a munkatársak közérzete. Fontos, hogy a legtöbbet hozzák ki magukból, ehhez pedig megfelelő biztonságérzet, értékelés, motiváció, előrelépési lehetőség, no meg munkahelyi légkör kell, hogy „flow”-ban legyenek, és ne a rossz értelemben vett rutin, az unalom, vagy a kiégés, esetleg a szorongás jellemezze...

Tovább olvasom

Azt már régen megtapasztaltam, hogy a szegregálódás felerősödése az oktatásban nemcsak a gyerekek sorsát határozza meg visszafordíthatatlanul, nemcsak ők lesznek az áldozatai, hanem a pedagógusok is, akik a szegregált, vagy szergegálódó iskolákban tanítanak. Mert a szegénység hatásaival szemben az iskola tehetetlen, a halmozottan hátrányos helyzetű gyerekek képtelenek megbirkózni a követelményekkel,...

Tovább olvasom