Azt, hogy a 19.századi szegénységeszmény él sokakban, a „tisztes szegénység” képe, a sorsát elfogadó, a családjáért küzdő, takarékoskodó, tiszta, dolgos, szerény, alázatos, hálás ember képe, azt régóta látom. Sokszor írtam már itt arról, hogy a 21.századi szegénység már nem ilyen, áthatja a fogyasztói társadalom, a világ változásai, és egyszerűen másképp...
Sokszor szembesültem már ezzel, mióta próbálkozom. A szakemberek előítéletességével, sztereotip gondolkodásával. Azokéval, akiknek a munkája elképzelhetetlen némi elfogadás, tolerancia nélkül. Mert csak akkor lehet sikeres. Vagy ez nem is annyira...
Sajnos gyakran kerülnek kórházba a mélyszegénységben élő gyerekek. Leggyakrabban hasmenéssel, hányással, kiszáradás-veszélyes állapotban. A gyerekek magukra maradnak a kórházban. Teljesen. Nincsenek jó...
Az, hogy az integrációnak gátja e a pedagógusok előítéletessége, érdekes kérdés. Hogyan tud az velük dolgozni, aki maga sem hisz abban, hogy működhet...
