326. A tehetség
326. A tehetség

326. A tehetség

A pályázatok zöme mindig a nyomorból kiemelkedőt, a tehetséget keresi, mert az olyan felemelő…mert gyorsan megtérül a befektetés, kimutathatóan, és ma a gyors sikerekre áhítozik mindenki. Egyszer azt mondtam, nem ez az eredmény. Mert nem ebben kell mérni, hogy pl. az Igazgyöngy által pártfogolt halmozottan hátrányos helyzetű gyerekekből hány művész, vagy egyetemista lesz, hanem abban, ha tömegekkel történik valami, települési szinten lesz jobb egy – egy gyerekcsoportnak, ott lesz kevesebb a lemorzsolódás, a bukás, az agresszió, ha tömeges lesz az előrelépés, még, ha kicsi is, de sokakat érint.

Tovább olvasom

325. Üvegikonok
325. Üvegikonok

325. Üvegikonok

Sokan nem értik. Hogy mi köze a képzőművészetnek az integrációhoz? Azt gondolják, ez csak rajzolgatás, nem komoly, sőt, szinte fölösleges dolog. Gyerekes passzió. Amit el kell hagynia az embernek, ha felnő.

Tovább olvasom

324. Befogadó környezet
324. Befogadó környezet

324. Befogadó környezet

Nem sikerült. Mindent próbáltunk persze, úgy tűnt, a lány is és a család is motivált volt, akarta ezt a sulit, a kollégiumot is, sikerült a pótvizsga, a beiratkozás, beszereztünk mindent, ami kellett, megvolt a beköltözés. Volt már távol otthonról, velünk, táborban, kétszer is, nem volt semmi gond vele. Azt hittem, minden rendben lesz. Hogy sikerül, és a távolság, meg a másféle környezet esélyt ad a másfajta életre. Azt hittem, elegek leszünk, hogy végigvigyük.

Tovább olvasom

323. Változás
323. Változás

323. Változás

Vele sem volt egyszerű. Volt, hogy úgy éreztem, megbízhatok benne. Hogy értjük egymást. Építhetünk egymásra. Aztán mindent összetört egy rossz döntéssel. Én pedig, ahogy ilyenkor szoktam, kicsit visszaléptem. Vártam. Hagytam, hogy akarjon újra más lenni. És megtette. Most az egyik legstabilabb pont a brikett programunkban. Ő koordinálja, irányítja a munkát. Jól csinálja. Az irányítást is, meg a munkát is.

Tovább olvasom

321. Iskolaköpeny
321. Iskolaköpeny

321. Iskolaköpeny

Azt hiszem, ez csak terelés…hogy közben ne foglalkozzanak az emberek az oktatásügy egyéb, sarkalatos kérdéseivel. Mert nem hiszem, hogy ezt komolyan gondolja bárki a döntéshozók közül. Aztán nézem, olvasom újra meg újra, és azt kell hinnem, mégis. Komolyan hiszik, kommunikálják, hogy ez megoldás.

Tovább olvasom