Az embernek vannak tervei. Mikor ebbe az egészbe belefogtam, nem gondoltam, hogy ennyi fronton kell harcolni, ennyi tényező befolyásolja, hátráltatja a munkát, és azt sem láttam akkor még, hogy mennyire mély és összetett problémáról van...
Sokszor írtam már arról, hogy milyen sokszor értetlenül hallgatom mások sikertörténeteit, mert nem tudom elképzelni, hogy az, amivel mi a legtöbbet kínlódunk, másnak hogy sikerül olyan látványosan. Eleinte szégyelltem magam: biztosan én csinálok alapvetően rosszul valamit, más jobban látja, tudja. Aztán, az évek során világossá vált: nem erről van szó....
Vannak civil szervezetek, akik azt vallják, nem kell törődni a tágabb közeggel, amiben dolgozunk, pláne nem az intézményrendszerrel, vagy a szakpolitikai szinttel, tenni kell a dolgunkat azért a közösségért, amelyért dolgozunk, és majd aztán észreveszik a körülöttünk levők is, hogy ez így jó, így...
Nem vagyok egy kötözködő típus, alapvetően én sem szívesen konfrontálódok senkivel. De ebben a munkában nem kerülhetem el. Még, ha sokan nem is szívlelnek e miatt. Azt hiszem, változást nem lehet előidézni konfliktusok nélkül. És az integráció igencsak változásokra váró...
Amikor elkezdtük, nem néztünk mást, csak, hogy mi hiányzik. És sok minden hiányzott ahhoz, amit az ember a normális életről gondol. Nem lehetett elnézni ruhátlan gyereket, egy tányérból a földön kézzel evő kicsiket, nem lehetett bírni, hogy éhesek voltak, tetvesek, hogy semmijük sem volt. Adtunk hát, nemcsak azért, mert nem...
Mindig újra szembesülök ezzel is. Persze, tudom, nem szabad szövegkörnyezetből kiszakítani mondatokat. Mégis, nem bírom megállni, hogy a különféle megbeszéléseken, konferenciákon elhangzó mondatokból ne írjak fel egyet-egyet. Mert ezeknek szövegkörnyezet nélkül is olyan üzenete, súlya van, ami elgondolkoztat. És nem vezető politikusok mondatai ezek, amit aztán számon kérnek rajtuk, velük...
