Sokszor írok ennek a munkának a nehézségeiről, és arról is, mekkora kihívás ebben dolgozni. Inspiráló kihívás, hiszen az ember mindig keresi a hatékonyabb megoldásokat, ugyanakkor erős tükörtartás is, hiszen a kudarcok itt mindig kódolva vannak.
Ami talán könnyebbség, hogy egy idő után kezdtek mintázatok előbukkanni, amiben aztán a kiszámítható reakciók megerősítést adtak nekem: lám csak, kezded érteni a problémákat.
Ez a megértés nálam erősen párosult egy önfejlesztéssel, mert nemcsak maga a probléma fedte fel újabb és újabb rétegeit, hanem én magam is egyre több változást éltem meg önmagamban. Le tudtam vetkőzni azt a fajta romantikus elköteleződést, ami az elején engem is megérintett, és aminek a csapdájába sokan beleesnek, ahogy látom. Ez kifele él csak, másoknak szól, egy olyan szerep csupán, amiben nincs sem igazi tudás, sem hitelesség (de önbizalom jóval több, mint pl. bennem.) Az én elköteleződésem a folyamatok megértésén alapul, nekem ez a legfontosabb, ez motivál, a viszonyulások értelmezése és a megoldáskeresésben megalapozódó állandó kétkedés. Míg előbbi mindig a pozitívumokról szól, hiszen így felel meg az áhított képnek, az utóbbiban lehet a negatív dolgokról, a kudarcokról is beszélni. Az előbbihez nem szükséges alázat, az utóbbinál létfeltétel. Az előbbinél csak időszakos kilépés van a komfortzónából, ez utóbbi állandó jelenlétet jelent.
Amikor az ember a generációs szegénység megtöréséért nemcsak a gyerekekkel, hanem a felnőttekkel is dolgozik, rájön olyan pontokra, amelyek furcsán rögzültek, és sok mindent meghatároznak az életben.
Persze mindig mérlegelem azt is, mennyire a társadalmi leszakadás sajátossága egy-egy felismerés, és sokszor kell azt mondanom, jelen van ez mindenhol, de talán jobban halmozódik azon a terepen, ahol dolgozunk.
Ezeket a felismeréseket először talán akkor rögzítettem, mikor a társadalmi vállalkozásunkban a szülők foglalkoztatásába kezdtünk. Kezdtem kigyűjteni a kudarcos esetek után azokat a viszonyulásokat, amelyek konfliktushoz vezettek, gyakran felmondáshoz is. Próbáltunk persze az új munkatársakkal olyan szabályrendszert kialakítani, amelyben ezek a kockázatok kiküszöbölhetők, de ez is sok tényezőtől függött. Részben azoktól, akiket felvettünk dolgozni, az ő egyéni problématérképüktől, és részben azoknak a kollégáknak a tudásától, attitűdjétől is, akik feladata a munka szervezése, irányítása, a munkatársak fejlesztése volt.
Pár év alatt sok minden átalakult az információáramlásban. Nosztalgiával emlékszem azokra az időkre, amikor még bízni lehetett abban, amit az ember a híradásokban hallott, az újságban olvasott. Aztán jött egy időszak, mikor a hiteles tájékozódásért az embernek kétféle oldalról kellett híreket nézni, olvasni, és ebből megpróbálni összerakni a valóságot. Már...
Azt hiszem, a legnagyobb baj a felelős gondolkodás terén van a generációk óta mélyszegénységben élőknél. A tervezés, előrelátás, tudatosság képessége generációról generációra hanyatlott, és tört új utakat magának a túlélés...
Sokan tudni vélik, sőt, állítják, ők tudják a tuti megoldást. A szélsőségesek megoldásait nem is említem, inkább a többikét. Akik jól leegyszerűsítve a problémát mondanak javaslatokat, miszerint meg kell nekik mondani, pl. hogy műveljék a kertjeiket, és lesz majd mit enniük, meg az igényesség a környezet iránt az nem szegénység...
Ma, egy jövőképben gondolkodó ember azt gondolja, nagyon fontos. Ha elutazunk, bárhova, mindenütt azt látjuk, hogy sokan beszélnek angolul, németül, még azok közül is, akik takarítanak, zöldséget hordanak, vagy mosogatnak, esetleg az utcát seprik. Máshol, a nyelvtanulás eléri a társadalom peremén élőket is. Nálunk meg sem...
Amikor kiosztottuk a vetőmagot, azokat, amiből palántákat kellett nevelni, nem adtuk oda mindenkinek a csomaggal. Mert ahhoz, hogy a káposzta, paradicsom, paprika és dinnyemagokból kiültethető növény legyen, hozzáértés, külön gondoskodás kell. És erre nem volt meg mindenhol a megfelelő tudás,...
