Szegénynek lenni nem jó érzés. Kérni sem az. És elfogadni sem. Vagyis, van, akinek megy, van, akinek nem. Van, aki erre építve szervezi az egész életét, más pedig szégyennek éli...
Ha új emberek közé kerülök, főleg, ha azok közé, akik az üzleti világban dolgoznak, és ennek megfelelően közvetlenül nem is találkoznak a szegénységgel, a szegregátumok világával, mindig van, aki valamiféle csodabogárként néz rám. Van persze, aki egyenesen bolondnak tart, más meg valamiféle „szent” elköteleződést vél bennem felfedezni, ám abban láthatóan...