Sok pedagógus kapott rémülten a fejéhez, mikor meghallotta a közoktatás Belügyminisztériumhoz csatolását, majd ijedt meg még jobban, mikor a bizottsági meghallgatáson Pintér Sándor miniszter úr vázolta a számára fontos prioritásokat. Sokan írtunk is a gondolatainkról a közösségi médiában, és foglalkozott vele a sajtó is, persze csak az...
Vannak, akik azt gondolják, tizenkét év után, mióta próbáljuk megérteni és elmozdítani a generációs szegénységben élő családokat, már sokkal előrébb kellene tartanunk. És bizonyára rosszul csináljuk, ha még mindig nincs bolt a kis faluban, ha nem tudjuk felvenni a harcot a fekete kereskedelemmel, ha nem művel mindenki kiskertet, nem szavaz...
Pénteken hallgatókkal beszélgettem a Szegedi Egyetemről, van egy képzés a hálózati munkáról, esélyteremtésről, melybe mi is bekapcsolódtunk.
Egy ponton felmerült egy kérdés, egyikük esetelemzése kapcsán, hogy valami most azért történt úgy, mert roma volt az illető, vagy azért, mert a szegénységben sajátos szocializációs mintákat kapott. “Jó kérdés.”- mondta a hallgató, mikor rákérdeztem - “Talán mindkettő.” Innen indult el a beszélgetés erről, amiről szerintem nagyon fontos gondolkodni. Én magam is folyton visszatérek hozzá, mert én is formálódok ebben a munkában, és a társadalmi közeg is változik, amiben ezt az egészet folyamatosan értelmezni kell.
Az, hogy a kistelepülések iskoláit érdemes-e megtartani, vagy sem, sokat vitatott kérdés.
Akik oktatási szolgáltatásként tekintenek rá, több szempontból is indokoltnak látják a megszüntetésüket. Nem lehet nem gazdasági szempontként értelmezni, egyszerű a képlet, kevesebb a gyerek, a nyolc osztályra előírt szakos nevelők bére a tanulólétszámhoz viszonyítva nagyon sok többletköltséget igényel. Én is pontosan tudom, iskolaigazgatóként, meddig gazdaságos egy csoportlétszám, amit fenntartói szemmel is muszáj nézni.
Azon töprengtem mostanában, miféle kép él a vidékről, és vajon hol lelhető fel valamiféle hiteles áttekintés erről, ebben az érdekvezérelt médiában. És média nélkül is: mindenki csak szeleteket lát, és ebből gyakran általánosítva véleményez mindent. Felszínesen, sokszor nem is konkrét tapasztalatból, hanem hallomásból, vagy emlékekből, és ezt az érdekek még...
Amikor az ember a nyilvánosság elé tárja a munkája sikereit és nehézségeit, örömeit és bánatait is, tudnia kell, hogy ezzel olyan terepet nyit, ahol a megerősítések és a támadások egyaránt elérik. Ezzel jár a nyilvánosság, nem kötelező ez, aki nem bírja, annak ki lehet lépni...
A választási eredmények és a szegényeket (meg persze minket is) hibáztató vélemények, bár a céltól nem térítettek el, mégis, sok gondolkodást, tépelődést...
Ma van a választás napja. Nem volt egyszerű most sem tartani magunkat az elveinkhez, vagyis, hogy nem befolyásolunk senkit, mi azért dolgozunk, hogy képessé tegyük majd a leszakadókat arra, hogy éljenek a részvételi demokrácia lehetőségével, tudjanak dönteni, lássák át a manilpuláció eszköztárát, értsék, mi történik...
Valaki azt mondta nekem a múltkor, nem tartok-e attól, hogy ezzel a munkánkat kihangosító kommunikációval meg is nyugtatom a problémától távol élőket, hogy nekik nincs dolguk ezzel, hiszen itt vagyok én, a terepen, és megoldom a gondokat, leveszem ezt a terhet a vállukról. Nos, ez a kockázat bevallom, még nem...
Azt kérdezte tőlem valaki a héten, mit gondolok, mitől lesz ez fenntartható, amit az Igazgyöngy csinál? Talán a finanszírozás miatt kérdezte, hiszen az jogos kérdés, meddig lehet adományokból, támogatásokból ellátni állami feladatokat, kitöltve az állam működési hézagait. Mert ebben ott a már sokszor feszegetett örök kérdés, azzal, hogy a civilek...
