509. A felelőtlenség felelőssége

509. A felelőtlenség felelőssége

509. A felelőtlenség felelőssége

Romlanak a tanulmányi eredmények. Mi is tapasztaljuk ezt, még azoknál is, akik plusz támogatást kapnak a hátrányaik kompenzálásához, legyen az ösztöndíj, vagy korrepetálás. Hallottuk ugye a múlt héten kormányzati szintről, hogy nem lenne itt baj, minden remekül halad, csak a szegregátumok iskolái lehúzzák az átlagot.

Azt most nem elemzem itt, megírtam máshol, csak megemlítem, hogy furcsa olyan okot mondani, aminek a kialakulása épp az utóbbi hat évhez köthető, hiszen ez idő alatt a szegregálódó iskolák száma ugrásszerűen megnőtt, a legtöbb helyen épp az egyházi iskolák hálózatának visszaállításával párhuzamosan. Szóval, olyan ez, mintha kitennénk egy gyereket a hidegre mezítláb, aztán azt mondanánk, amikor megfázik, hogy ő a hibás, mert megfázott, és miatta romlik a gyerekek egészségi állapotának átlagos színvonala.

Persze utánakérdeztem, mi a helyzet máshol, és csakugyan, sokfelé ez a tapasztalat, romlik a tanulmányi eredmény. Sokat gondolkodtam, vajon mi lehet az oka? Felvetettem a kérdést pedagógusoknak, próbálva összerakni valamiféle képet. Ami legalább olyan zavaros lett, mint az oktatás mai helyzete. Azt hiszem, leginkább a bizonytalanság és a bizalmatlanság jellemzi. Egyik fogalomnak sem lenne helye az oktatásban.

Vannak pl. akik nem akarnak tovább hazudni. Nem akarnak jobb jegyeket beírni, hogy sikeresnek, elismertnek tűnjenek. Nem akarják többé takargatnia a bajt. Bár ez sokaknál a pedagóguspálya elhagyásával is jár, mert egyedül maradnak az érzéssel, hogy nem bírnak csavar lenni egy hazugságra épített gépezetben. De vannak, akik még mindig hazudnak. Hallottam most pl. (bár ez nem a félévi jegyekhez kötődik, de a szemlélethez igen) olyan iskoláról, ahol az igazgató azt mondta a pedagógusoknak: „Nem akarok fejlesztési tervvel kínlódni. Csináljátok úgy, hogy felette legyünk a kompetenciamérés országos átlagának!” És a pedagógusok ott, úgy csinálták.

Szóval, lehet, a mostani csökkenés azzal is indokolható, hogy sokan belátják: már nem érdemes hazudni sem.
De talán még inkább indokolhatja a romlást, ha az idő aspektusát is nézzük. Mert hat éve megy az oktatás átszervezése. Talán ez indokolja, hogy már az eltelt idő miatt túl van a kritikus ponton az ebben tanulók száma, hiszen már csak két évfolyam van a reformok előttiből, akik, amikor beindult, még elsősök-másodikosok voltak. És a rendszer nehezen formálódik, ami persze jó, hiszen fékezi a bajt, de már hat évfolyam teljesen az új rend „termése”. És ez már olyan arány, ami mutatja az „eredményeket”.

Megváltozott a tananyag, a kulturális tartalmak vitatható újraértelmezésével, ott a tankönyvpiac átalakítása, az egész napos iskola bevezetése, no és a KLIK, a pedagógus-minősítés, a kapkodás, a hibáztatás, a fenyegetés, a hülye gumicsontok kedélyborzoló bedobása, a politikai alapú igazgatócserék, az erőfitogtatások, az integrált oktatás elengedése, a technikai feltételek hiánya, az oktatás hangsúlyainak feltételek nélküli eltolása, stb… hosszasan lehetne folytatni a sort.

Nekem, ezen a területen dolgozónak leginkább az fáj, hogy egyetlen olyan dolog sem történt, amiben az integráció hangsúlyt kapott volna, sőt, visszaléptünk, és, amint az oktatás átalakításának harmadik pontjaként emlegetett dolog körvonalazódik, esély sem marad erre, az új struktúra a szegregációt szorgalmazza majd. Közben újra és újra csúsztatásokat hallani, most pl. nem értem a miniszteri kinyilatkoztatásban, hogy amikor az oktatás technikai feltételeinek hiányairól kérdezték, azt mondta, a támogatások a szegényebb térségek iskoláira jutottak, és szerinte az így igazságos, hogy az amúgy is jó feltételekkel dolgozó iskolákra kevesebb jutott. Mert én sehol sem látom, hallom, hogy bármiben többet kapott volna egy ilyen iskola. Sőt. A szegregálódó, vagy szegregált iskolák lehangolóak. Fizikai értelemben is.

A szakma mintha ébredne. De a sajátos hatalmi hierarchia megint működik, hihetetlen látni, ahogy önjáró lett a megalkuvás is, sokan nem mernek szólni, „figyelmeztetve vannak”, aminek a kihangosítására szintén nem mernek vállalkozni. És úgy tűnik, a véleményüket ennek ellenére felvállalók tömege sem ébreszti rá a döntéshozókat az elgondolkodásra. „Kicsit túltoltuk a biciklit.”- hangzik lazán az ominózus mondat, és megint nem értem, hogy lehet ilyen felelőtlen működésű ez az egész. Mintha egy hobbikertről lenne szó. „Hát, most rosszul csináltuk. Nem lett termés. Nem baj. Majd jövőre máshogy próbáljuk.” Vagy mintha egy építőjátékról, amivel játszunk a gyerekünkkel, és, ha összedől, azt mondjuk: „ja, túl magasra akartuk, és ez anyag nem bírja el, nem baj… majd holnap csinálunk másikat.”

Nem látják, vagy nem értik, hogy ezek a döntések mekkora kárt okoznak. Mert gyerekeket tesznek tönkre, hiszen egyetlen tanév is behozhatatlan veszteséget okoz. Hát még hat.

És nincs változás. Mondvacsinált időhúzó egyeztetések, kerekasztalok jönnek megint, gondosan megválogatott szereplőkkel, ahol az eredmények maximum odavetett morzsák lesznek, jól megkommunikálva, miközben minden marad a régiben.

Újratervezés nincs. Csak maszatolás. Úgy érzem, egy felelőtlen kísérletezés részeseivé váltunk az oktatásban. És az igazi áldozatok ebben nem mi, pedagógusok vagyunk. Hanem a gyerekek.

Facebook Comments